Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

416 Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 193 k. évi június hó 21-én, csütörtökön. Meg kell állapítanom, hogy a magyar Nemzeti Bank e tekintetben tulajdonképpen alapszabályszerű hivatásának nem tesz eleget, mert az alapszabályok szerint, amelyek egyúttal szerződését jelentik a nemzettel, a Magyar Nemzeti Bank köteles ellátni az országot megfelelő fizetőeszközökkel. Különben is méltóztatnak emlékezni, hogy négy évvel ezelőtt 500 millió pengő értékű kibocsátott bankjegymennyiséget mutatott ki a Nemzeti Bank, holott most átlagban 325 millió pengő értékű a kibocsátott bankjegymennyiség. Miután pedig négy év előtt sem voltak paradicsomi viszonyok, sőt akkor is pénztelenség uralkodott, távolról sem lehet elegendő ez a 325 millió pengő értékű bankjegy, amely csak valamivel több, mint annak a négy év előtti bankjegymennyiségnek a fele. Ma a pengő majdnem ritkasági becsértéket nyert s felfogásunk szerint — azért mondom, hogy felfogásunk és nem felfogásom szerint, mert sokan vagyunk, akik ezen a véleményen vagyunk — az ortodox elvekhez való szigorú és túlmerev ragaszkodás okozta, hogy idáig eljutottunk. Van rengeteg munkafeladatunk, van ennivalónk is, amivel a munkánkat honorálni tudnók, de nincs elegendő közvetítő fizetési eszköz, nincs elegendő pénzünk, bankjegyünk és hitelellátás sincsen. Mélyen t. Felsőház! De az ortodox elvek mellett is vannak segítési lehetőségek. Hivatkozom Amerikára, ahol a fizetési eszközök szaporításán úgy segítenek, hogy a tisztviselőket hetenként fizetik, hivatkozom Németországra, ahol a tisztviselők járandóságát egy banknál, a Beamten-banknál javukra írják. Ennekfolytán az a pénzmennyiség, amely nálunk havonta 50 milliót jelent a nyugdíjasokkal együtt, nem vonatik ki a hónap elsején a hónap egy bizonyos idejére a forgalomból. De lehetne segíteni a fizetőeszközök hiányán azáltal is, hogy a váltópénz bizonyos mennyiségben megszaporíttatik. Ez nem vonna maga után semmiféle inflációs tüneteket, mégis a helyzeten némiképen segíthetne. Legfontosabbnak tartom azonban annak a bizonyos igazságtalanságnak az eliminálását, amely abból származik, hogy a mai viszonyok között^ tulajdonképpen a hitelező az adóstól több vásárlóerőt követel vissza, — (kamaton kívül, — mint amennyit a hitelező annakidején a kölcsön nyújtásakor az adósnak nyújtott volt. S ez az a bizonyos adósságrendezési kérdés. Felfogásom szerint a mostani viszonyok, amelyek mellett, mondom, a hitelező pénzt ugyanannyit, de ezzel több vásárló erőt követel vissza az adóstól, súlyos igazságtalanságot jelentenek. Az .a földbirtokos, aki 3—4 év előtt, amikor egy hold föld értéke 1000 pengő volt, ha felvett holdankint 300 pengős kölcsönt, az ma, amikor a holdnak az ára leszállott 300 és 400 pengőre, adóssága ellenében kénytelen odaadni egész földjét. Az a háztulajdonos, aki 3—4 év előtt — mondjuk — egy százezer pengő értékű házára felvett 40.000 pengőt s aki imiost az; annuitásokat és kamatokat fizetni nem tudja, mivel a ház értéke leszállt időközben a lakbérek csökkenése folytán 60.000 pengőre,^ ha árverésre kerül a sor, úgy jár, hogy a házát a 40.000 pengős kölcsön ellenében megveszi a kölcsönnyújtó. Hogy a búza ára leesett 28 pengőről a felére vagy harmadára, arról a földbirtokos, a föld tulajdonosa nem tehet. Hogy a lakbérek 40%-ra leestek, arról a háztulajdonos nem tehet. így tehát feltétlen igazságos adósságrendezésre van szükség, amely a. harmóniát a munka és tőke között helyreállítani hívatott. Nagy köszönettel .tartozunk a kormánynak azért, hogy az adósvédelmi intézkedéseket életbeléptette s megcsinálta a gazdavédelmi intézkedéseket, de szükségük van a városi ingatlantulajdonosoknak is hasonló védelmi intézkedésekre. Igaz, hogy a gazdavédelmi intézkedések csak ideiglenes jellegűek, de azok végleges rendezése is kell, hogy mihamarabb sorra kerüljön. Es igen t. Felsőház, ha megvizsgáljuk az elmondottak alapján, hogy tulajdonképpen ki felel ezekért, ha valaki felel, akkor nézetem szerint inkább a tőke felel a mostani helyzetért, mint az adós, hogy az árak annyira csökkentek, mert a tőke és annak csúcsszervezete okozta végeredményben azt, hogy négy év alatt a fizetőeszközök mennyisége ennyire alászállott, olyan nagy defláció támadt és megszűnt a hitelellátás. Ebből eredőleg következett be az, hogy alászállott az általános fogyasztóképesség, hogy a mezőgazdasági termények és. lakbérek árai csökkentek; ezalatt szenvedett az ipar és a kereskedelem; ez bénítólag hatott a vállalkozásra, megnehezítette a szellemi és fizikai munkával foglalkozók életlehetőségeit, megnövelte a munkanélküliséget, leszorította az ^ ingatlanok értékét és, mert amellett az adósságok névértékben ugyanazok maradtak, elpusztítja vagy legalább is súlyosan megkárosítja az ingatlantulajdonosokat is. Emellett azonban a hitelezőt és a mobil tőkét meg nem szolgált óriási előnyökhöz juttatja. Mindenfelé halljuk a mostani helyzet jellemzésére és indokolására felhozni azt, hogy »a tőke elvesztette bizalmát, a tőkének hiányzik a bizalma, a védelmi intézkedések megszüntetendők.« Mélyen t. Felsőház! Ha igazam van abban, amiket elmondottam — és felfogásom szerint igazam van, — akkor ánkébibt az adósnak van joga bizalmatlannak lenni, mint a kölcsönt nyújtó tőkének, mert a kölcsönt nyújtó tőke legfeljebb abban nem biztos, hogy mikor kapja vissza a maga kölcsöntőkéjét, de mindenesetre sokkal nagyobb vásárló erővel kapja vissza, míg ellenben az adósnak egész egzisztenciája^ forog kockán. Szerény nézetem szerint tehát ennek az igazságos adósságrendezésnek mentől hamarább be kell következnie. Mivel pedig elképzelhetetlen az, hogy a kölcsöntnyujtók maguk keressék a helyes és igazságos megoldást, hogy lemondjanak azokról az óriási előnyökről, amelyek felett rendelkeznek, a kormánynak lenne feladata a törvényhozáson keresztül ezt az igazságos rendezést megalkotni, mégpedig mentől hamarább. Felfogásom szerint ez lenne az egyedüli módja annak is, hogy mi a stabil pengőben higyjünk, mert az a pengő, — bocsánatot kérek, — amelyen ma háromszor, vagy legalább is ^kétszerannyi búzát lehet venni, mint három-négy évvel ezelőtt, az a pengő, amelyen ma kétszerannyi házat vehetünk, mint három-négy évvel ezelőtt, az a pengő, amelyen háromszor-négyszerannyi földet vehetünk, mint három-négy évvel ezelőtt, amely a tisztviselő munkáját is 30—40%-kai olcsóbban kapja, mint három-négy évvel ezelőtt — belföldi viszonylatban stabilnak nem nevezhető. Ha hitünket vissza akarjuk állítani a pengő stabilitásában, akkor ezek a kérdések nézetem szerint feltétlenül rendezendők. E kérdéseken keresztül felfogásom szerint a magánvállalkozás ismét életlehetőségekhez jut, mert a túlterhelt ingatlanok bizonyos nyomás alól felszabadulván, vállalkozásokba is