Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-49
Az országgyűlés felsőházának U9. ülése 1933. évi december hó 1^-én, csütörtökön. 31 nem képesek: elhelyezni az árverési csarnokokban a holmikat és a különböző vásárokon akárhányszor az elárverezendő állatok olcsósága leveri az eladásra kerülő állatok forgalmi értékét, ha ezt nem nézi, akkor hiába akar felvenni a Nemzeti Banktól kölcsönt, hogy majd fizeti azokat a kamatkülönbözeteiket, amelyeket itt kontemplálnak, mert amikorra odajutna, hogy azon a gazdán segítsen, akkorára a gazdától időközben elvették a lehetőséget, hogy a nemzeti munkának továbbra is részese lehessen. (Az elnöki széket Széchenyi Bertalan gróf foglalja el.) Nem elméleti dolgokról beszélek, nem is értek talán ahhoz úgy, hogy vitába szállhassak a pénzügyi tudósokkal, akik ezekről a dolgokról mint aügurok szoktak nyilatkozni; a gyakorlati életet nézem és azt szeretném, ha velem együtt a kormány igen t. tagjai ugyanúgy néznék a gyakorlati élet fejleményeit s akkor azt hiszem, ha az ott szerzett tapasztalatok alapján ülne le az a miniszter és diktálná le azt a rendeletet, az egészen máskép hangzanék és sokkal jobb eredménnyel járna. A másik nagy hiba, amit a kormány egész gesztiójában elkövet, az, hogy, voltaképpen mindig arról beszélnek, hogy fel kell emelni a mezőgazdasági cikkek árait, ugyanakkor azonban szinte megakadályozzák azt a forgalmat, amellyel ezeket az árakat elérni lehet. Es ha itt főleg azt nézem, hogy éppen a kormány legújabb rendelkezései akadályozzák meg a forgalom növekedését, amellyel az árak emelkedését elérni lehetne, akkor meg kell állapítanom, hogy a kormány megint nem a gyakorlati élet útján jár, hanem valami délibáb után szalad. Itt hivatkoznom kell először is a most keletkezett tejrendeletre, amellyel kapcsolatban a kormány hangoztatja, hogy a mezőgazdasági árakat fel akarja emelni; ezzel szemben a tej termelői árát leszállította úgy, hogy most már a tejtermelés nem lehet rentábilis. Ugyanakkor a fővárosban fenntartotta azt az árat, mint fogyasztó árat, amely mellett a termelők több mint kétszeresét kapták a mostani tejáraknak. Es amikor ez a nagy latitüd eltűnt a tej közvetítők kezén, eltűnik azonkívül bizonyos alapokban, amelyek fölött a miniszter szabadon rendelkezik és eltűnik bizonyos elszámolásokban, amelyeket ha mi gyakorlati emberek látunk, akkor szinte boszszantóan nevetségesnek tartunk, akkor az árelemző bizottság és a minisztérium illetékes tényezői esküsznek rá és kimondják, hogy annyi marzsnak kell lenni a termelői és fogyasztói ár között. Nem tudom elképzelni, hogyha a komnány tényleg gyakorlatilag és tárgyilagosan nézné ezt a dolgot, akkor nem jönne-e rá végül arra, hogyha a tejért átlag 11 fillért adnak a termelőnek, akkor kizárt dolog, hogy azért a fogyasztónak minimum 32 fillért, sőt ha azt mondják, hogy a tej pasztőrizált, minimum 42 fillért kelljen fizetnie. Emlékszem rá, mikor behoztuk az iskolákban való tejelosztás címén azt, hogy minél többet kell pasztőrizálni, akkor azt mondták, hogy az üvegadás meg a pasztörizálás árdifferenciája összesen öt fillért jelent. Ha ez a differencia összesen öt fillér, akkor most miért kell 12 fillér külömbségnek lenni a pasztőrizált és a nem pasztőrizált tej között? Hangsúlyozom, ezek olyan dolgok, amelyeket mi a gyakorlatban más szemmel látunk, mint ahogy a kormány bürójában látják. Éppen ilyen a kenyérkérdés is. Azt hiszem, már unalmassá lesz, amikor ezt emlegetjük, de megint meg kell mondani, hogy akkor, amikor a kormány a búza árát emelni akarja és ezért képes volt még bolettát is kibocsátani és mindezek ellenére mi bolettával együtt búzánkért vidéken nem kapunk többet mint kilenc és fél pengőt, a rozsról nem is is merek beszélni, mert szégyenletesen kis szám jön ki belőle, ugyanakkor Budapesten a legolcsóbb, alig ehető barna kenyér is legalább 28 fillér, de ez is kö • rulbelül csak egy hét, másfél hét óta, mert azelőtt a legolcsóbb barna kenyér 32 fillér volt. Hogyan érthető ez akkor, ha a kormány itt rendet akar csinálni, a kormány segíteni akar a gazdákon, segíteni akar a fogyasztókon, segíteni akar mindenkim és senkit sem akar a másikkal szembeállítani, de eltűri, hogy az ő rendelkezései dacára megjátsszák a bolettát a tőzsdén s hogy a gabona ára a boletta dacára anynyira leessék, mintha boletta nem is volna? Meg kell ennünk a drága kenyeret, mert olcsó kenyérhez nem jutunk s az állami árvizsgáló bizottság, — ma árelemző bizottságnak nevezi inapt, a cím mellékes, mert hiszen úgy szokott lenni, hogy amikor az egyik működésében rossz, akkor megváltoztatja a cégét és kiírja, mint a rossz kereskedő, hogy pl. részvénytársaság; hát ez is körülbelül ilyen oégváltoztatás volt, — mondom, ez az árelemző bizottság úgy találja, hogy a kenyérárat ilymódon fenn lehet tartani. T. Felsőház! A kormánynak tudnia kell, hogy mit akar: vagy azt akarja, hogy a mezőgazdasági termeivények árait felemeli, legalább is az előállítási költségekre, vagy az ipari árak mai helyzetéhez, vagy pedig azt akarja, hogy a mezőgazdasági árakhoz képest leszállítja a többi termeivények árait is. Mindkét esetben tudja, hogy mit akar csinálni. De azt csinálni, hogy a termelői árakat leszorítja s ugyanakkor az ellenkezőjét hirdeti, a fogyasztási árakat pedig felemeli s ennek ellenére az ellenkezőjét hirdeti -, a kartellek ellen harcol és a kartellek visszaéléseit támadja, de ugyanakkor új kartelleket hoz életre, az árvizsgáló bizottságot szétküldi és árelemző bizottságot állít, ez mind azt mutatja, hogy a kormány tévelyeg és nem tudja, melyik úton menjen, hogy eredményt érjen el. Ha ilyen úton jár a kormány, nem lehet eredménye annak a rendeletnek, amely kaotikus megfogalmazásával és eÉentmondasaival csak akkor lesz igazán megérthető és megmagyarázható, amikor már az érvényességi ideje lejárt. Nem is akarok időzni az egyéb kifogások mellett, amelyeket a kormány mostani gesztiójával szemben joggal fel lehet hozni. Ilyen például az, amit eltűr a fabehozatalnál, a fakartellnél, a zsákkartellnél és egyéb ilyen dolgoknál. Ezekről, mondom, nem beszélek. Csak azért említem meg ezeket, hogy rámutassak, menynyire nem világos és nem helyes úton jár a kormány. Evvel a javaslattal kapcsolatban is rá kell mutatnom arra a tévedésre, amelyet gazdasági téren követ el. A legelső dolog, amelyben a kor-, mány téved, ha ezt a javaslatot komolyan akarja venni és azt akarja, hogy mi is komolyan vegyük, ne csak ő vegye komolyan, a kamat kérdése. Es itt hangsúlyozni vagyok kénytelen, hogy a gyakorlati élet szemével nézve a dolgot, ezt a rendeletet még talán a bankok szempontjából sem tartom rendkívül szerenesés dolognak. Voltaképpen a kamatokat le kell szál-