Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

400 Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 193%. évi június hó 21-én, csütörtökön. termeivényeink értékesítésének meglesz a lehetőségié. Legyen szabad itt Magyarország exportpiacaival néhány tételben foglalkoznom. Nekünk gazdatársadalomnak és különösen a gazdatársadalom érdekképviseleteinek sokkal többet és sokkal intenzívebben kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Talán az is az egyik bajunk, hogy az illetékes állami .tisztviselőkön kívül ezzel a kérdéssel az érdekképviseletek és maga a gazdatársadalom is keveset foglalkoznak, pedig ezen dőlnek el a nagy kérdések, ezen dől el az egész termelés, tehát a mezőgazdaság sorsa. Sokszor olyan dolgokat tapasztalunk, amelyeknek indokait nem vagyunk képesek megérteni, tehát már csak ezért is ismernünk kell a - kereskedelmi tárgyalások rugóit. Két példára kívánok itt hivatkozni. Németország agrárbevitele 1933-ban 2472 millió márka volt, eb'ben Magyarország 26.3 millió márkával, vagyis 1.1%-kai szerepelt. Magyarország a sorrendben a 16. helyen volt, még Bulgária, Belgium, Lengyelország és Olaszország is megelőzték, utánunk már csak Ausztria, Csehország és Svájc következett. Zöldségből 3 millió métermázsa szükséglete volt azi elmúlt évben Németországnak, ebből Magyarország csak 61.000 métermázsát szállítóit, 4,600.000 métermázsa gyümölcsből Magyarország csak 68.000 métermázsát tudott bevinni. Békében Németország vette fel Magyarország és Ausztria fogyasztásának egész agrárfeleslegét; állítólag most is hajlandó volna igen jelentősen támogatni bennünket ebben a tekintetben, miután azonban az iparpártolás folytán Magyarország nem

f hajlandó iparcikkeket vásárolni Németországtól oly mértékben, amint az Németország szempontjából kívánatos volna, tehát nem tőlünk, hanem más országoktól szerzi be mezőgazdasági szükségleteit. Legújabban a Németországgal való külkereskedelmi forgalmat szabályozó s a magyarnémet kereskedelmi szerződést kiegészítő pótegyezményben, amely februárban íratott alá és most április 1-én lépett életbe, Németország számára behozatali kontingenst biztosítottunk. Ebben a behozatali kontingensben szerepelnek vasneműek, gépalkatrészek stb. Mint mezőgazdasággal foglalkozó ember megemlítem, hogy mi már évek óta arra hívjuk fel a kormány figyelmét, hogy nekünk a termelés olcsóságához feltétlenül olcsó ipari termékekre, olcsó iparcikkekre van szükségünk, amelyeket gazdaságunkban felhasználhatunk s ezzel szemben mégis azt látom, hogy az említett behozatali kontingens alapján, amelyet Németországnak biztosítottunk, olyan vasneműek jönnek be Magyarországba, amelyek nem a mezőgazdaság érdekeit szolgálják. Nekünk gazdáknak nem gépalkatrészekre, nem nyers és : megmunkálatlan gépalkatrészekre van szükségünk, hanem szükségünk van ráfabroncsvasra, kocsitengelyre, patkóvasra, rúdvasra és hengereltvasra. Itt azt méltóztatnak mondani nekünk, hogy Magyarországnak igen fejlett vasipara van. Ezt el is ismerjük, azonban a hatalmas vaskartell nem engedi meg, hogy ehhez méltányos áron hozzájussunk. Amikor Magyarországon egy egyszerű parasztkocsi, amely 10 métermázsás terhelésű, lent az Alföldön 390 pengőbe kerül, akkor lehetetlen olcsón termelnünk, mert ebben a 390 pengőbe kerülő 10 métermázsás terhelésű kocsiban maga a vasáru értéke 200 pengő. Amikor az egyszerű egykötéses négyes abroncs, amelyet legáltalánosabban használnak, 36 pengőbe kerül és egy ötven kilogramm súlyú egypár tengely belekerül 50 pengőbe Salgótarján vidéken, akkor nekünk igenis kérnünk kell a külügyi képviselettől, hogy minden lehetőt kövessen el, hogy Németországból nekünk a mezőgazdaság részére abroncsvas, tengelyvas, patkóvas, rúdvas, hengereltvas jöjjön be a mi terményeink ellenértékéül. Hiszen van Magyarországnak igen agilis kereskedelme és így sokan meg is próbálkoztak azzal, hogy Németországból behozzanak ilyen vasakat. Természetesen a vaskartell ezt bizonyos feltételekhez köti, minden árunemből legalább tíz méterm/ázsára és általaiban 150 métermázsára kaphat csak behozatali engedélyt. Csak ilyen körülmények között jöhet be idegen vasáru. A kiskereskedőt azonban a vaskartell megbélyegezte, hogyha, valamelyik be mert hozni 150 métermázsa vasat és ez elfogyott, az többé a magyar vaskartelltől vasat saját kereskedelme céljaira nem kap. Ez olyan súlyos dolog, hogy igenis meg kell állapítanunk a vaskartell túlkapásait, hogy ezekben a dolgokban nem a szolidaritást keresi, hanem minden körülmények között az ő kapzsi meggazdagodását. Nehezen tudjuk megérteni, hogy Németország igen nagy mennyiségben fogyaszt mezőgazdasági terményeket, mégis tény az, hogy nem tőlünk veszi, pedig a mienk van olyan jó minőségben és árban, mint a Bulgáriáé, Lengyelországé vagy más országé. Tehát valami ismeretlen okának kell lenni, amiért Németország nem vásárol tőlünk nagyobb mértékben mezőgazdasági terményeket. Azután például Olaszország május elsejétől a szarva* marhának eddigi 350 lírás darabvámját súlyvámmá alakította át, a súlyvám métermázsánként az első négy hónapban 70 líra, az ötödik hónapban 80 líra és a hatodik hónaptól kezdve 85 líra lesz. 600 kilogramm átlagsúlyt feltételezve, ez darabonként 165 lírával drágította a szarvasmarha bevitelét. Ez is súlyos tétel nekünk magyar gazdáknak, akik állattenyész téssel foglalkozunk, hogy az Olaszországgal való békés barátságunk ellenére nekünk, a termelő gazdáknak kell viselnünk ennek kö vetkezményeit. A kereskedő ugyanis föltét lenül áthárítja ránk. Érdekes ebből a szempontból az olaszországi magkivitel ügye. Míg Magyarország hüvelyes és takarmánymagkivitele az 1931. évi 180.000 métermázsáról Í932ben 360.000 métermázsára emelkedett, addig Olaszországba irányuló hüvelyes és magkivitelünk 34.000 métermázsáról 17.000 métermázsára, tehát kereken felére csökkent. Ezzel szemben az 500.000 métermázsás 1933. évi olasz bevitelben más országok lényegesen előretörtek, Magyarország pedig hátraszorult. Például Bulgária 1929-ben még csak 20 vágón magot vitt be, 1933-ban már 1500-at. Románia 1929-ben csak 234 vágón magot vitt Olaszországba, 1933-ban már 2250 vagont. Csupán lóheremagkivitelünk Olaszországba 6600 métermázsáról 3800 métermázsára, tehát felére csökkent. Ez is olyan kérdés, amely előtt tájékozatlanul állunk. Mi lehet ennek az oka? Mert valami okának kell lenni, hogy a magyar-olasz barátság ellenére és amikor az egész világon elismerten legjobbak a magyar takarmánymagvak, az Olaszországba irányuló kivitelünk ennyire csökkent. Ezzel szemben a többi ország odairányuló bevitele igen lényegesen emelkedett. Űgylátszik, nem ismerik eléggé a magyar részről kiküldött tárgyaló felek a magyar mezőgazdasági problé-