Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

396 Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 1934. évi június hó 21-én, csütörtökön. den kérését teljesítem. Sajnos, azután, hogy bevonult ezredéhez, elesett. Ebből is látszik, hogy én mindig pártfogoltam azt, ami jó volt. (Helyeslés.) A miniszterelnök úr ő nagyméltósága azt mondotta, hogy az én beszédem ártott, mert félreértésekre adhat okot mindenféle vonatkozásban. Én azt hiszem, ha valaki átgondolja azt, amit én mondottam, nem fogja ezt találni. De kötelességemnek tartom magyarázatot adni. Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy én betekintést nem nyervén az ügyekbe, nem lehet reális az ítéletem. Nem volt betekintésem, nem is kérdezősködtem sohasem, de hallottam megjegyzéseket az utcán is véletlenül, ha a hátam mögött ment valaki, azután hallottam a villamoson, hallottam ünnepélyeken, ahol katonákkal találkoztam és azoknak a tiszteknek nyilatkozatai alapján mondtam azt, amit mondtam, a lovasság érdekét vélvén elősegíteni. A pólóról is megemlékezett a miniszterelnök úr. Azt mondotta, hogy a hadsereg pólóját nem lehet összezavarni az úgynevezett polgári pólóval. Nálunk minden lovas- és tüzérezredben — tehát, ahol lovasított fegyvernemekről van szó — kötelező a pólózás. Ezt különösen a franciák és az olaszok is így teszik. Egyik-másik államban nincs ugyan ez bevezetve, de a miniszterelnök úr hasznosnak tartja, eltekintve attól, hogy termelési előnyei is vannak, mert kis lovakat használnak fel. »A hadseregtől lovakat soha el nem vettek pólózás céljaira. Ehhez hozzájárulást nem is kértek, nem is adott.« Először is a miniszterelnök úr azért mondja, hogy kis lovak voltak, mert pólóponnyknak nevezik ezeket a lovakat, de a póló-ponny azért nem jelent kis lovat. Aki a póló-lovakat ismeri, látja, hogy most már olyan nagy lovakon játszanak, amelyek megfelelnek a katonaló mértékének; a versenyv téren a munkát felügyelő 16 markon felüli lovakat is talál, de ezeket mind ponnyknak nevezik. Itt sem kis lovak játszottak, hanem mind olyan lovak, amelyek az állam tulajdonában voltak és be voltak osztva századokhoz. Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr ezt nem tudja, mert nekem mondták azt, hogy az ilyen lovakat, amelyeket a pólóban letörnek, beteszik a századokhoz. Ha nem a századoktól voltak a lovak, nem tudom, miért teszik be a letört póló-lovakat akkor a századokhoz és általában lehet-e parancsot adni arra, hogy pólózzanak, ha az állam segítsége nélkül, a maguk költségére veszik a tisztek a póló-lovat. Ebben a tekintetben meg vagyok győződve arról, hogy a miniszterelnök úr nagyon jóhiszeműen mondotta ezt, de én arra kérem, nézzen utána, hogy úgy van-e ez, mint ahogy ő hangoztatta. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy a pólót idegen katonai írók véleménye alapján is helyesnek, hasznosnak és éppen a lovasság szempontjából kívánatosnak tartja. Én egész életemet a lovasságnál töltöttem és tudom, mennyire használ vagy nem használ valami a lovasságnak, de vitatkozni nem akarok a miniszterelnök úrral, Én nem tartom szükségesnek arra, hogy a kiképzést elősegítse. Ha a miniszterelnök úr annak tartja, nincs ellene megjegyzésem. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy előfordultak két-, három-, négyezerpengős eladások, de negyvenezer pengősek nem. Itt én meg is jegyeztem, hogy ezt nem tudom, cs,ak hallomásból és meglehetősen megbízható uraktól hallottam ezt. Ehhez tovább hozzászólni azonban nem akarok, mert ez a katonasággal egyáltalában nincs többé összefüggésben. Említettem felszólalásomban azt is, hogy amikor egy magasrangú katona elment szemlére, kapott egy táviratot, amellyel visszahívták. A miniszterelnök úr ő nagyméltósága azt mondotta, hogy három hónappal azelőtt tudatják az illetővel, hogy ne tartson szemlét, mert nyugdíjba megy. Természetesen, elhiszem azt, — nem kételkedem, a szavában, — hogy ő aláírta ezt. De azt meg nem teszem fel arról a tábornokról, hogyha tudatták vele, hogy nyugdíjba megy, akkor még elmenjen szemlét tartani. De tegyük fel, hogy megtette. Én azt hiszem, hogy a tekintély megóvása érdekében helye sebb lett volna, ha elküldtek volna oda egy tisztet egy zárt borítókkal, akkor az ß tábornok beteget jelentett volna és elment volna. De azt mégsem tarthatom helyesnek, hogy nyilvánosan, nyilt színen táviratban tudassák vele, hogy ne tartson tovább szemlét, hanem menjen haz^a. Szememre veti itt a miniszterelnök úr azt is, hogy nem érthetek hozzá, mert a vezérkarnál nem voltam. Hát erre csak azt mondom, hogy igen, a vezérkari tudományokra nagy szükség van, de különösen szükség van a n,agy tudásra a hadtestparancsnokságnál és a felsőbb vezetésnél. Máskülönben a vizsgákon átment, a gyakorlatokon minősített tisztnek van annyi tudása és az évek során a gyakorlatban szerzett tapasztalata, hogy vezető tudjon lenni a hadtestparancsnokságnál alsóbb parancsnokságoknál. Ami azt illeti, hogy nem voltam vezérkari, — bocsánatot kérek, hogy így megemlékezem magamról, — engem felszólítottak arra, hogy menjek be a hadiiskolába. Azt hiszem, talán el is tudtam volna végezni a hadiiskolát, mert ha letehettem az érettségit úgy, hogy nem volt más osztályzatom, mint praeclarus, ami kitűnőt jelent, ha el tudtam végezni a jogot, akkor elvégezhettem volna a hadiiskolát is. Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr éppen ezen az alapon támadott meg engem. A többiekben pedig megtettem kötelességemet s az én teljesítményemmel feljebbvalóim, azt hiszem, meg voltak elégedve. Közülük itt ül Csanády kegyelmes úr. Éppen ő volt az, aki még az én divizionáriusomat figyelmeztette arra, hogy adjon be kitüntetésre, amiből azt következtetem, hogy akceptálta teljesítményeimet. Most még; csak egy pár sort fel akarok olvasni a »Világháború« III. kötetének 654. lapjáról, ahol a következő áll (felolvassa): »Az osztrák-magyar lovasság kiképzése, egyenruhája és fegyverezete nem felelt meg a háború követelményeinek.« Ez igaz, eleinte nem felelt meg, mert még Limanovánál sarkantyús csizmában {küzdöttünk, mégis 8—10-szeres ellenséget vissza tudtunk tartani. Helytelen volt a felszerelés és az is bizonyos, hogy nem volt a lovasság úgy felfegyverkezve és öltöztetve, ahogyan arra szükség lett volna a háborúban. De ez nemcsak az osztrák-magyar lovasságnál volt meg, de megvolt ugyanúgy az osztrák és külön a honvédlovass ágnál is. Azt is olvasom az említett műben (olvassa): »Lovarda-lovaglás és gondos lóápolás foglalta le békében a hároméves szolgálati időnek legnagyobb részét.« Igenis, a lovaglást kultiváltuk, de kell is, mert csak akkor lehet a huszár háborúban és békében teljesen használható,