Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának 49. ülése 1933. évi december hó 14-én, csütörtökön. 29 birtokot, amelynek kataszteri tiszta jövedelme 7800 pengő. Ennek 15-szöröse körülbelül 105.000 pengő. Az ilyen birtokok most semmilyen védelemben nem részesülnek, más előnyük nincs, mint az, hogy a rendelet 1. §-ában foglalt meghatározás szerint tartozásaik után csak ! 5H% kamatot fizetnek. Aggodalmat keit bennem az a körülmény, amit ugyancsak Hoyos gróf ő méltósága említett, hogy a nem védettség helyzete nem szabadít-e fel hitelezőket arra, hogy velük szemben, miután nem védettek, egyszerre akarják érvényesíteni fennálló jogaikat és nem fogják-e azokat a rövidlejáratú kölcsönöket minden türelmi idő engedése nélkül egészben vagy részben felmondani. Itt a pénzügyminiszter úrnak egy megállapítására hivatkozom. Statisztikai adatokra hivatkozva, de csak hozzávetőleges adatként, említette azt, hogy a 924 millió pengőt kitevő rövidlejáratú bekebelezett adósságból az ő számítása szerint körülbelül csak 100 millió pengő az, ami a nemvédettek birtokát terheli. Azt hiszem, hogy ez az álláspont nem fog egészen helytállni, amikor most a védettségiránti jelentkezések lezárulnak. Nevezetesen vidéken az a tapasztalat, hogy a védettségre nem jelentkeztek olyan nagy számban, mint ahogy azt előre kontemplálták, úgyhogy ebből következtetni lehet arra, hogy a nem védett birtokokra eső rövidlejáratú hitel nem 100 millió, hanem legalább is annak kétszerese, vagy háromszorosa: 200, esetleg 300 millió pengőre jogosan tehető. Kérdezem: nem döntené-e lehetetlen katasztrófába a mezőgazdaságot az, ha most az amúgy is válságos időben ezt a két- vagy háromszáz, vagy mondjuk csak százmillió pengő rövidlejáratú hitel alakjában adott kölcsönt a mezőgazdaságtól el akarnák vonni, nem is tekintve azt, hogy az a bizonyos nemvédett gazda, akinek megsegítését a kormány sem látja szükségesnek azért, mert helyzetét olyannak látja, hogy a saját lábán megállva is eleget tud tenni kötelezettségének, menten felborulna! Hiszen hol van ma egy 600 magyar holdas birtokos, vagy akár egy latifundium-tulajdonos, nagybirtokos is, aki ináról holnapra 105—110—120.000 pengőt ki tudna fizetni? Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék keresni valami lehetőséget, valami módot arra, hogy ezt^ a veszedelmet elhárítsuk. Az altruista intézetekről és a nagybankokról, amelyek a helyzet magaslatán állanak, ez fel sem tételezhető, de lehetnek a helyzet kellő magaslatán nem álló olyan kisebb vidéki pénzintézetek, amelyek éppen a védtelenségnek ezt a helyzetét kihasználva, ezt megkísérelnék, ami nagy veszedelmet jelentene a mezőgazdaságra. A másik kérdés ugyancsak a nemvédett birtokosokra vonatkozólag az, hogy amikor a gazdaadósságoknak kilátásba helyezett végleges rendezése elkövetkezik, amiről ma talán senki, talán még a pénzügyminiszter úr sem tudja azt, hogy milyen módon, hogyan fogják keresztülvinni, én nem tudom azt máskép elképzelni, mint ahogy a pénzügyi bizottságban Somssich László ő excellenciája és ma Tóth Lajos tagtársunk itt említette, hogy erre két lehetőség kínálkozik, amikor majd a körülmények azt megengedik. Az egyik lehetőség az ingatlanok értékének és a gazdasági terményeknek árcsökkenéséhez viszonyítottan devalorizálni az adósságok összegét, a másik, vagy ezzel kapcsolatban, vagy ettől eltekintve, hosszúlejáratú, méltányos kamatozású annuitásos, tÖrlesztéses kölcsönökké alakítani át a rövidlejáratú hitelt. A legnagyobb méltánytalanság volna az, ha, amikor ez megtörténik, akkor ugyanazt az egyéni elbírálást alkalmaznák ennek végrehajtásánál, mint a mostani ideiglenes rendezésnél, ahol ezt tényleg helyeslem. Akkor majd általános rendezésre lesz szükség, mert hiszen a legméltánytalanabb dolog lenne, hogy az egyik adósnak csak hosszú lejáratú kölcsöne van, a másiknak pedig folyton feje^ felett függ a Damokles-kard. Ezt óhajtanám a pénzügyminiszter úr figyelmébe és jóindulatába ajánlani. Van még egy harmadik igen fontos kérdése ennek a problémának. Sajnos, hogy a rendelkezésből kimaradtak a földbérlők, azok a föld • bérlők, akik minden vagyonukat, minden tőkéjüket, szorgalmukat, áldozatos munkájukat fektették bele az általuk bérelt földbe és mindazokat a gazdasági nehézségeket, amelyeket a gaz dasági válság ma rájuk hárít, még súlyosabb mértékben érzik, mint a földtulajdonosok. Ezért tó megérdemelnék a segítséget, de megérdemelnék nemzeti szempontból is. Mert kérdezem énmit fog csinálni az a földbirtokos, aki a tulajdonát képező földet évek előtt haszonbérbe adta. ha védtelen bérlője ma megbukik? Hiszen köztudomású, hogy ma bérlőt kapni nem lehet és az is köztudomású, hogy a mai gazdasági válságban egy gazdaságot élő és holt felszereléssel felruházni és házi kezelésbe venni szinte képtelenség. A nemzeti vagyont védenők azzal is, ha egy pótrendelkezéssel a bérlők is felvétetnének a védettek sorába, ami a Bérlők Országos Szövetsége által készített kimutatás SZP rint nem olyan lehetetlen utópia. Aránylag nem jelentékeny összeget jelentene az ő felvételük« amit — azt hiszem — abból a 175 millió pengő bői, amelyet az állani teherként magára vállalt, effektuálni lehetne. Végső kérdésként vagyok bátor a figyelmet felhívni egy olyan körülményre, amely a ren delet rendelkezéséből folyik és határozottan anomáliát jelent. Az országnak nagyon sok igen szolid, nagyon jól vezetett olyan kereskedelmi üzeme van, amely kizárólag gazdasági cikkek árusításával foglalkozik. Ezeknek vevőközönsége a gazdák sorából rekrutálódik, mert kizárólag ők a vevők. Ezek az üzemek a leg nehezebb körülmények között is a legmesszebb' menő előzékenységgel szolgálták ki gazdavevői feet és amikor a mai válságos időkben a gazdák bajbajutván, nem tudták megfizetni árutartozásukat, a cég kérésére váltót adtak. Természetes, hogy íVíi MZ üzlet, az a kereskedő, az a cég vagy szövetkezet, hogy üzleti forgalmát biztosíthassa, pénzre lévén szüksége, ezeket a váltókat kibocsátóként vagy forgatóként érté kesítette a pénzintézeteknél. Most azután a 14-000. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezés szerint abba a lehetetlen és elképzelhetetlen helyzetbe kerültek előzékenységük jutalmaként, hogy míg a gazdaadós az illető kereskedőnek csak 5.5%, védettség esetén 4% kamatot tartozik megfizetni, a bank a kereskedőtől — a bankkal szemben ő lévén az adós — a teljes 8% kamatot követeli. Előzékenységük jutalmául így odajutottak, hogy kénytelenek a nem védett birtokosnál 2.5>ó-ot, a védettnél 4%-ot ráfizetni a gazdaadós adósságára. Ez az állapot szerintem soká fenn nem tartható, mert odavezetne, hogy ezek az egyébként szolid és a gazdasági életben nélkülözhetetlen üzemek, cégek megbuknának, ami pedig óriási hátránya