Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-63
366 Az országgyűlés felsőházának 63. ül a nemzeti fogyasztás ellátására. És itt nemcsak , a termelés oldalán, hanem a fogyasztás olda- ! Ián is vannak bizonyos tennivalók, mert, saj- j nos, még ma is látunk egyes társadalmi rétegeket, amelyek messze viszonyaikon felül élnek (Úgy van!) és olyan igényeket teremtenek, amelyeket azután a magyar társadalom — sajnos — szokásos utánzási vágy következtében olyanok is igyekeznek magukévá tenni, akiknek ez az utánzás azután anyagi romlását idézi elő. A kormányzat és a társadalom viszonyát illetően igen érdekes fejtegetéseket hallottunk ebben a Házban és a vita itt elsősorban akörül forgott, vájjon az a gazdasági rendszer, amelyben élünk s amely felé haladunk, milyen jellegű lesz, individualista-e, vagy pedig a kollektív gondolatot fogja-e jobban kidomborítani. Ismételten leszögeztük a munkaprogrammtól kezdve, a miniszterelnök úrnak, minisztertársaimnak és magamnak felszólalásaiban is, hogy mi individualista gazdasági rendszer alapján állunk. (Éljenzés.) Az egyéni inieiativát semmiféle kormányintézkedéssel nem lehet pótolni, de mint említettem, maga a viszonyok kényszerítő ereje is rávitt arra, hogy a kormányzat a maga ellenőrző és irányító tevékenységét- fokozott mértékben fejtse M s ennek az irányító és ellenőrző tevékenységnek keretében gondoskodjék a közérdeknek és a gyengék érdekeinek védelméről. (Elénk helyeslés.) Ez az alapelv; a gyakorlati intézkedések terén természetszerűleg néha úgy látszik, hogy egyes intézkedések individualista jellegűek, míg más intézkedések esetleg mélyebb beavatkozást jelentenek, de ha nagy vonalakban méltóztatik tekinteni az egész irányt, akkor azt hiszem, méltóztatik látni, hogy az a politika, amelyet folytattunk, teljesen azoknak az elveknek jegyében áll, melyeket az imént voltam bátor elmondani. Mélyen t. Felsőház!'Most legyen szabad áttérnem néhány részletkérdésre, amely felmerült a felszólalások során és amelyre, úgy hiszeim, választ kell adnom. Az adórendszer és különösen az adórendszer végrehajtása tekintetében merültek itt fel panaszok. Kétségtelen, hogy nemcsak a pénzügyigazgatás, hanem egyéb igazgatás terén ïfl bizonyos túladminisztráció mutatkozik; kétségtelen, hogy szabályaink nagyon bonyolultak és a szabályok végrehajtása során is bizonyos vexatorikus kilengések mutatkoznak. Ezeknek lehető megszüntetése két irányú mu,nkának az eredménye: egyrészt az anyagi és az alaki jogszabályokat kell megfelelően megváltoztat,-! nunk, másrészt peig a . végrehajtásnál megfelelő elaszticitást és az állampolgárok érdekeinek figyelembevételét kell érvényesíteni. Ez utóbbi tekintetében a tisztviselőtársadalmon van a hangsúly. Erről a helyről is felkérem igen t, munkatársaimat, hogy a legteljesebb megértéssel foglalkozzanak ezekben a nehéz időkben az adófizetők ügyes-bajos dolgaival (Elénk helyeslés.) és különösen arra ügyeljenek, hogyha már materialiter nem segíthetnek rajtuk, legalább az idejüket és az idegeiket kíméljék. Pontosság, a feleknek pontos időben, a jelzett időben való fogadása és nem varatása, a szerető hangon való beszélgetés csodákat tud művelni még a legnehezebb helyzetben lévő adófizetőnél is. Az adóreform időszerűségéről sok vitát hallunk. A mai fluktuáló gazdasági viszonyoése 193A. évi június hó 19~én f kedden. kat egy átfogó adóreform megalkotására alkalmasnak azért nem tartom, mert azt hiszem, hogy amint készen lennénk vele, ismét túlhaladott állásponton volnánk. Ennek következtében nem marad más hátra, mint elasztikusan alkalmazkodni a felmerülő követelményekhez. Ez állandóan megtörténik. Hiszen méltóztattak látni az idevonatkozó rendeletek és rendelkezések egész sorozatát. Ezen az úton természetesen még lehet- tökéletesedni és igyekszünk ezt a szisztémát a mai viszonyoknak megfelelően kiépíteni és adoptálni. v Miskolczy ő méltósága szóvátette azt, hogy a kereseti- és jövedelmiadó utasításoknál bizonyos uniformizálások érvényesülnek és az egyes vidékek között nem tesznek különbséget. Bátor vagyok utalni arra, hogy a jövedelmiadó tekintetében a szabály az, hogy az adózó valóságos jövedelmét kell kinyomozni és ennek következtében olyan utasításokkal vannak ellátva a pénzügyigazgatóságok, hogy az illető vidék viszonyaihoz mérten állapítsák meg azokat a kritériumokat, amelyekből következtetni lehet az illetőnek valóságos jövedelmére, feltéve, hogy megfelelő vallomást nem adott be. Waldbott ő méltósága szóvátette itt azokat a vexatorikus eljárásokat, amelyeket a bortermelőkkel szemben s a termelői kiméréseknél érvényesítettek. Bátor vagyok ő méltóságát figyelmeztetni arra, hogy lehetséges, hogy egyes helyeken előfordult egyes eseteknek bizonyos — mondjuk '.— helytelen kezelése; nagyban és egészben véve azonban nem tudok osztozni abban a felfogásban, hogy a termelői kimérés, vagyis a kis mértékben való kimérés olyan foglalkozást jelent, amely természetszerű következménye a mezőgazdasági foglalkozásnak. Itt egy egészen különálló foglalkozással állunk szemben, amely foglalkozás külön adóval való megrovásának a maga adópolitikai megalapozottsága megvan. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy bizonyos konjunkturális nyereséget 'borkereskedőknél vagy egyes nagyobb készleteket tároló termelőknél ikerestünk, egészen természetes, hogyha egy árucikknél 200—300%-os áreltolódás állott elő, akkor azok, akik a készleteket olcsóbban vásárolták fel, bizonyos nyereségre tesznek szert és valóban nem tudom, hogyha ezeket a nyereségeket és az ehhez hasonló nyereségeket nem adóztatjuk meg, akkor honnan merítsük az adó jövedelmeket. Az illetékekre vonatkozólag bátor vagyok bejelenteni azt, hogy az illetékek kódexe, összefoglalása, hivatalos összeállítása most van készülőben a minisztériumban. Remélem, hogy a naptári év végén ez a munkálat befejezést nyer. (Általános helyeslés.) Ami a forgalmiadó kérdését illeti, a közeli napokban fog megjelenni két újabb fázisadórendelet, és pedig az építőanyagok fázisára és a faanyagok fázisára vonatkozó rendelet, amelyek révén azután már csaknem teljesen bezárul a fázisrendeletek köre. Ezt a munkát továbbfolytatjuk és azt hiszem, hogy mához egy évre már teljesen az egyfázisos rendszer alapján fogunk állani, ami aztán az adminisztráció tekintetében lényeges könnyebbséget fog jelenteni. A pénzügyi rendelkezések változatossága és a súlyos gazdasági helyzet maga után vonta — amint Puky ő excellenciája igen helyesen emelte ki — a Közigazgatási Bíróság teendőinek igen nagymértékű felszaporodását. Bátor