Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-63
362 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 193 b. évi június hó 19-én, kedden. ban a fizetések leszállításánál más szempontokat is figyelembe kell vennünk. A magyar középosztály, sajnos, amúgy is gyönge struktúrájú réteg volt, amelynek egyik igen lényeges alapelemét a tisztviselőtársadalom tette. A középosztálynak jelentőségére nemzeti és szociális szempontból nem kell különösebben rámutatnom s így arra sem, hogy a középosztály fenntartása és lehetőleg erőbentartása olyan egyetemes nemzeti érdek, amely előtt nem lehet szemet hunyni. (Ügy van! Ügy van!) A középosztálynak ez a rétege, amely tisztviselőtársadalom név alatt ismeretes, sajnos, éppen a világháború, az azt követő események és különösen az infláció következtében abba a helyzetbe jutott, hogy vagyonát nagyobhrészben elvesztette, tehát azok a pótlások, amelyeket csekély fizetéséhez saját vagyonából vagy annak jövedelméből hozzá tudott tenni, lassankint lekoptak, elmállottak, úgyhogy ha ezt a tisztviselőtársadalmat meg akarjuk őrizni a maga nemzeti és erkölcsi intaktságában, bizonyos áldozatokat magunkra kell vállalnunk. (Szterényi József báró: Természetes!) Ami azt az elhangzott kívánságot illeti, hogy ebben a nehéz időben a fizetések maxímáltassanak, bevallom, hogy ezt a kívánságot nehezen tudnám követni, mert hiszen az állami költségvetés keretében minden egyes fizetés mérve pontosan meg van állapítva, tehát a maximálás lényege amúgy is megvan. Azt hiszem, hogy ezalatt inkább a fizetés lefelé nivellálását értették az illető felszólalók a magasabb klasszist betöltők fizetésénél. Ezt a tendenciát nem tudom helyeselni. (Ügy van! Nagyon helyes! a középen.) Bizonyos fokig úgyis érvényesítettük már a különböző fizetésleszállítások során, mert hiszen a legmagasabb fizetések leszállítása már 32%-ot, tehát kereken egyharmadrészt tesz, míg a legkisebb kategóriánál a fizetéscsökkentés 10%, a nyugdíjaknál meg éppen csak 5%. A szociális tendencia tehát e személyi kiadások csökkentésénél már meglehetősen érvényesült. Még egy szempont szól ellene annak, hogy ez a maximálás, vagyis nivellálás bekövetkezzék, t. i. az, hogy a munka ellenértékének nivellálása a munka értékének, a munkának nivellá•lására, az értékek elszürkítésére vezet. (Ügy van! Ügy van!) A személyi kiadások csökkentését a racionalizálás útján véljük elérhetőnek. Ebben a tekintetben a munkálatok — mint erre már ismételten voltam bátor rámutatni — a belügyminiszter úr személyes vezetése alatt folynak és meglehetősen messze haladtak előre, úgyhogy, azt hiszem, a legközelebbi hónapokban ezek konkrétebb alakot fognak ölteni. Természetszerűen rendkívül nagyarányú munkálatokról van szó, amelyet szervesen az összes kiadások mérlegelésével kell megoldani, ennek következtében ez igen hosszú és gondos előkészítést igényel. A személyi kiadásoknak igen jelentős tétele, amely visszatért több felszólalónak észrevételeiben, a nyugdíjterhek összege. Kétségtelen, igen t. Felsőház, hogy itt az elmúlt esztendőkben bizonyos liberalitás érvényesült, amely liberaiitásnak egyik okára, t. i. középosztályunk szomorú helyzetére már voltam bátor rámutatni. Itt most bátor vagyok utalni egy másik szempontra, ennek a kérdésnek egy mellék elágazására, arra, amit a Képviselőházban, de itt a Felsőházban is hallottunk, hogy ezt a nyugdíjterhet nem méltányos a mai generációra hárítani, hanem azt részben későbbi generációkra kell áttolni. Az alapelv feltétlenül helyes, ennek az elvnek a helyeslése és érvényesítése között azonban igen nagy különbség van, mert a nyugdíjterheknek a jövő generációkra való részbeni áttolása másképpen, mint hitelmüvelettel nem képzelhető el. Ezt a hitelműveletet nyugdíjbiztosításnak nevezték el és ez abban állana, hogy megállapodás köttetnék valamely biztosító vállalattal, amely magára vállalja a jelenleg fennálló nyugdíjteher egy bizonyos részének fizetését, annak ellenében, hogy amikor ez a nyugdíjteher, amely a trianoni békeszerződés és egyéb okok folytán felduzzadt, leapadt, akkor ez neki a későbbi években visszatéríttessék. Ez nézetem szerint egy Közönséges kölcsönművelettől tisztán abban különbözik, hogy a kölcsönadó ahelyett, hogy egyszerre adná ide a kölcsön ellenértékét, ezt évek során át adja; a visszafizetés viszont szintén évi részletekben történik, ami éppen olyan, mintha annuitásokban történnék egy rendes kölcsön visszafizetése. A differencia tehát tisztán az, hogy a kölcsön ellenértéke nem egyszerre, hanem évi részletekben folyósíttatik. Igen egyszerű diszkontálás! művelet által kiszámítható, hogy az ilyen szolgáltatás mai értéke mit tesz és ha a mai értéket az általunk nyújtandó szolgáltatásokkal összehasonlítja az ember, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a kölcsönművelet mibe kerül. Nem beszélek arról, hogy a mai időkben, amikor nemcsak nálunk, hanem más államokban is transzfermoratóriumokat találunk, ami kor az egész nemzetközi hitel struktúrája alá van ásva, amikor a nemzetközi hitelműveletekre lehetőség alig van, legalább is a pszichológiai lehetőség nincs adva, akkor ilyen nagyarányú kölcsönművelet lebonyolítása külföldön nem lehetséges; hogy pedig belföldön erre tőkét találjunk, erről szintén nem lehet beszélni. Ennekfolytán nem látom tehát időszerűnek a megoldhatás szempontjából a kérdéssel való foglalkozást. Mélyen t. Felsőház! Foglalkoztak ezzel a kérdéssel az előző kormányok is és akkor az az ajánlat, amelyet még a nemzetközi hitelélet virágában kaptak, azt mutatta, hogy összehasonlítva egy morális kölcsönművelettel, az nem előnyös, hanem meglehetősen terhes művelet volna, úgyhogy az akkori kormányok abból az okból, mert nem találták előnyösnek az ezzel a megoldással való foglalkozást, azt be is szüntették. Mélyen t. Felsőház! Még egy alapelvre vagyok bátor rámutatni, amely a realitással kapcsolatos és ez az, hogy a pontos budgetálást abban az értelemben is megtartjuk, hogy lehetőleg kevés előirányzat nélküli kiadás, illetőleg túlkiadás jelentkezzék. Hogy ebben a tekintetben már a számok is bizonyos haladásról beszélnek, rámutatok arra, — méltóztatnak emlékezni, — hogy 1930/31-ben még 17.8% volt az összkiadásokkal szemben ezeknek a túlkiadásoknak és előirányzat nélküli kiadásoknak az aránya, 1931/32-ben 14.2%, míg 1932/33-ban már 5.3%-ra szállt le ez ,az arány. Ezek kétségtelen eredmények. Ezeket az eredményeket és tendenciákat igyekszünk a jövőben is érvényesíteni, de természetesen mindig vannak előre nem látható kiadások, amelyeknek a költségvetésbe való felvétele nem lehetséges. Ilyen kiadásokra vagyok bátor utalni. Méltóztatnak