Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

Az országgyűlés felsőházának 63. ülét deke, hogy Magyarország régi nagyságába viszszakerüljön. Ezért helyeslem a nemzeti erők egybefoglalását célzó politikát. Mélyen t. Felsőház! Gazdasági szempontból sok kritika hangzik el a kormányzat politikája ellen. Olyan kormányzat ugyan még nem volt a világon, amelynek gazdasági programmjával szemben kritikát hangoztatni nem lehetett volna. De vájjon ki vonja kétségbe azt, hogy nem a legteljesebb jóakarat vezette ezekben a gazdasági kérdésekben is a kormányt és ki tudná állítani, hogy ő több eredményt tudott volna elérni, mint elért a mai kormányzat? r Amikor a gazdasági kérdéseket kritika tárgyává tesszük, ezt a szempontot sohasem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ezek előrebocsátása után legyen szabad beszédem érdemi részére, nevezetesen a minikáskérdésre rátérnem. A munkáskérdés tekintetében manapság bizonyos szélcsend uralkodik. Ez a szélcsend kapcsolatba hozható azzal a vereséggel, amely bizonyos országokban a szociáldemokráciát érte és amely vereség folytán a szociáldemokrácia most iparkodik tartózkodóan viselkedni. De oka ennek a szélcsendnek az a megértés is, amelyet a munkás ság ma az ország nehéz helyzetében tanúsít, mert a munkásság is tisztában van azzal, hogy a mai nehéz viszonyok között nagy életlehetőségeket kivívni Dem lehet és iparkodik igényeit a legminimálisabbra redukálni. Sajnos, ebbe a megnyugvásba belejátszik^ az a tehetetlenség is, amelyben ma a munkásság is van. Nevezetesen olyan nehéz munkaviszonyok uralkodnak, hogy a munkásságnak az a része, amely dolgozik, örül annak, hogy még kenyeret tud keresni s nem hajlandó bizonyos megmozdulások által kenyerét veszélyeztetni. EnneK dacára hangsúlyozom, hogy a munkáskérdés egyike a mai társadalmi és politikai élet legnagyobb problémáinak s minden szélcsend dacára olyan nagy probléma, hogy ennek a megoldásától függ a társadalom jövője. Nagyon célszerű tehát, hogy ezzel a problémával behatóbban foglalkozzunk. A munkáskérdés tekintetében az első lépésnek annak kell lennie, hogy a munkáskérdést állami feladattá kell tenni. Emlékszem azokra az időkre, amikor egy pozsonyi munkásküldöttség jelent meg Bánffy miniszterelnök előtt bizonyos bérkövetelések teljesítése érdekében és akkor a miniszterelnök úr azt mondotta: »Nagyobb bért akarnak? — Ha nem elég egy század rendőr, adok két századot, de nagyobb bért nem.« Abban az időben talán nem váltott ki nagyobb ellenszenvet a miniszterelnöknek ez a válasza, meg kell azonban állapítanom, hogy ma ezzel a módszerrel a munkáskérdést kezelni nem lehet. A munkáskérdés ma az állami konszolidációnak, sőt az államok jövő fejlődésének képezi alapját. A szociális igazságosság követeli a munkáskérdés megoldását, melynek mottója, hogy tisztességes munkája után mindenkinek megadassék a tisztességes megélhetés lehetősége. A keresztény erkölcs tartalma követeli ennek a kérdésnek megoldását, amely nem tűri, hogy amíg egyesnek túlsók van, addig mások nyomorogjanak. A munkáskérdés megoldása tekintetében tehát az államhatalomnak kell fellépnie és azt a munkásságot, amelyet az osztályharc kiszakított az állam testéből, vissza kell hozni a nemzeti tevékenység műhelyébe. Ezért hangsúlyozom tehát, hogy arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy állami fel1934. évi június hó 19rén, kedden. 357 adattá tegyük a munkáskérdés megoldását. De ez az állami feladattá tevés bizonyos reformokat involvál. Ezeknek a reformoknak az ismertetését négy főszempont köré csoportosítom. Nevezetesen: reformokat kell megvalósítani a munkajog szabályozása terén, a munka szociális védelme terén, bizonyos munkásjóléti intézmények megteremtése által és végül a mezőgazdasági munkásság védelme terén. Az első főszempont, amelyet hangsúlyozni és megvilágítani akarok, a munkajog újabb szabályozását illeti. Ebből a szempontból elsősorban is egyenrangúvá kell tenni a termelés mindkét tényezőjét, nevezetesen a munkát és a tőkét. Ma ki tagadná, hogy ma a munka inferioris helyzetben van a tőkével szemben? Ezt az inferioritást meg kell szüntetni s a munkát és a tőkét egyenrangúvá kell tenni. A másik szempont, amelyet meg kell világítani, az, hogy meg kell alkotni mindkét termelési tényező törvényes érdekképviseletét. Egyes társadalmi osztályoknak megvan az érdekképviseletük, megvan az iparnak, a kereskedelemnek, az ügyvédségnek, megvan a mezőgazdasági munkásságnak is a mezőgazdasági kamarák keretében, de nincs meg az ipari munkásságnak. És szomorúan kell konstatálnom, hogy amikor ez a Felsőház jórészben érdekképviseleti alapon ült össze és minden társadalmi osztálynak megvan a maga képviselője, akkor nélkülöznünk kell ebben a Felsőházban az ipari munkásság képviselőit. Ebből a szempontbél is szükséges a munkásosztály érdekképviseleti rendszerét megalkotni. Erre nagyon alkalmasnak mutatkozik az az intézmény, amelyet nemzeti munkaközpont néven szoktak emlegetni. Ez akár félhivatalos, akár egészen hivatalos fóruma lehetne a munkásságnak és amellett, hogy mint érdekképviseleti szerv szerepeinej, alkalmas volna arra is, hogy részben előkészítse azokat a törvényes intézkedéseket, amelyeket a munkáskérdés tekintetében meg kellene valósítani, részben képviselje külföldi viszonylatban is a magyar munkásságot. Csak megemlítem, hogy Magyarország képviselője a most ülésező genfi nemzetközi munkaügyi értekezleten a szociáldemokrata munkásság kiküldöttje. Nem látok ebben valami különösebb hátrányt, de mégis szóvá teszem, mert ma a szociáldemokrata szakszervezetek a magyar összmunkásság 1%-át sem alkotják, a magyar ipari munkásságnak pedig alig 10%-át s így nincs meg a jogigényük arra, hogy ők képviseljék Magyarország munkásságát a genfi nemzetközi munkaügyi konferencián. De szükséges ezenkívül paritásos alapon bizonyos egyeztető bizottságok létesítése is, amelyek a munka és a termelés terén felmerült viszályokban, mint elsőfokú fórumok intézkedhetnének. A sztrájk gyengíti a nemzet termelő erejét, de meg kell mondanom, a munkásság megélhetését is. A sztrájkot pedig másképpen nem lehet kiküszöbölni, csak ha paritásos alapon bizonyos egyeztető bizottságokat létesítünk. Ezzel kapcsolatban azután ki lehet terjeszteni a munkaügyi bíráskodás rendszerét a. termeléssel kapcsolatos összes ügyedre. Ez az intézmény intézkedhetne a felmerült vitás ügyekben, mint végső fórum. Ez nem új gondolat a magyar közigazgatásban. A háború alatt, 1915-ben a honvédelmi miniszter úr 18.950. szám alatt rendeletet adott ki bizonyos panaszbizottságok létesítésére. Ezek a panaszbizottságok