Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-63
Az országgyűlés felsőházának 63. ülése van a francia forradalom tanulsága. Mirabeau, aki meg akarta menteni XVI. Lajost, az assemblée nationale-ban, ahol akkor még a gironde volt többségben, a jaeobines-nel szemben megszavaztatta az utolsó ülésen a királynak a vétójogát. Úgyis nevezték XVI. Lajost: le roi vétó. Mi lett a következménye? A folytatás az lett, hogy ezzel szembehelyezte a királyt a fékevesztett tömeggel. A fékevesztett tömeg XVI. Lajosban, ebben a szelíd és inkább lágy uralkodóban látta legnagyobb zsarnokát. Következett a gyalázatos jelenet a Tuileriák udvarán, amikor a frigiai sapkában megjelent a király. Mi jött utána? A guillotine és a terror. A történelemből gyakran okulni lehet. Nem mondom, hogy nálunk hasonló történik, de megtanulhatjuk ebből a példából, hogy nem helyes az államfőt szembehelyezni a népakarattal. Szerintem a felelősséget a kormánynak kell viselnie '(Ügy vari! Ügy van!) és eat az ódiumot reánk, a Felsőházra kell hárítania. A Felsőházat igénytelen nézetem szerint egy kicsit emelni kellene hatáskörében. (Elénk helyeslés.) Emelni kellene olyan formában, hogyha egy törvényjavaslatot kétízben leszavaznak, azt már csak a következő választási ciklusban lehessen visszahozni, vagyis, hogy ennek a testületnek épolyan súlya legyen, mint a Képviselőháznak.(Helyeslés.) Arról is lehetne gondolkozni, vájjon nem lehetne-e ennek a Háznak a törvénykezdeményezési jogot megadni. (Helyeslés. — Felkiáltások: Megvan!) Ez is mindenesetre emelné súlyát. A kormánynak is több erőt jelentene az a Felsőház, amely ilyen joggal van felruházva, mint egy <olyan, amelynek jogai nem teljesek. De akkor természetesen éppen olyan joggal kell bírnia a Felsőháznak a tekintetben is, hogy leszavazás esetén a kormány levonja ennek konzekvenciáit. Ilyenképpen azt hiszem, a választójog titkosságának óvatos kiterjesztésével nagy megrázkódtatások tól^ mentesülhetnénk. Végezetül annyit akarok még mondani, hogy a magyar történelemben olyan jogot, olyan hatalmat a koronázott királynak sohasem adott a magyar nemzet, hogy parlamenten kívül rendeleteket adhasson ki. A 14. § osztrák találmány, a magyar alkotmány ilyent nem ismer: márpedig ha egy radikális választójog alapján egybegyűlt parlamenttel ném tudnak boldogulni és ennek panaceája az volna, hogy rendeleti alapon kellene kormányozni, akkor mi egy Bach-korszakot inaugurálunk és tudja Isten, mit rejt magában a jövő, fogunk-e még megint valami más állammal kapcsolatba kerülni és ugyanazokat a bajokat fogjuk-e látni, amelyekkel ősapáinknak és nagyapáinknak küzdeniök kellett. Mit tanít a történelem 1 ? II. József próbált rendeleti úton kormányozni, a magyar nép lelke ettől idegenkedett, következtek az 1791-i törvények, amelyekben a legpregnánsabb an van a magvar alkotmány letéve, jött a Bach-korszak, jött az októberi diploma és jött utána a kiegyezés. Ezekkel a szisztémákkal nem lehet Magyarországon dolgozni, Magyarországon az alkotmányos bázishoz nyúlni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! Taps.) A magyar államfőnek csak azt a jogot lehet adni, hogy a Házat feloszlathatj kormányt elbocsáthatja, új kormányt nevezhet ki, de hogy parlamenten kívül, rendeleti alapon uralkodjék, ezt soha a koronás királynak sem szavazták így meg. Talán kérdezheti tőlem a mélyen t. Felsőház, hogy miért foglalkozom ilyen részletesen FELSŐHÁZI JÍAPLO III, 193A. évi június hó 19-én, kedden. 353 ezzel a kérdéssel, amikor nem fekszik itt törvényjavaslat erre vonatkozólag. Legyen szabad egész őszintén megmondanom, hogy immár 25 éves törvényhozói tapasztalatom azt mondja, hogyha egy törvényjavaslat itt fekszik előttünk, akkor már az államfő előzetes szankcióját bírja, akkor az már a minisztertanácson keresztülment, akkor már a Képviselőházban a többségi párt elfogadta. Most tessék ez ellen felszólalni! Ez a felszólalás akadémikus dolog, talán a 26, § b. pontján változtatnak valamit, de akkor már nem lehet kapacitálni a kormányt. Ha én volnék a miniszterelnök, én is így gondolkoznám, mert érett megfontolás után hoznék csak ide egy törvényt. Azért voltam bátor mindezt ma felhozni, mert gondolom, hogy mire a jövő évi költségvetést tárgyaljuk, ez a kérdés már teljesen akut stádiumban lesz. A másik kérdés, amelyről itt szólni kívánnék, a vallás- és közoktatásügyi tárcához tartozik lényegében, bár belügyi és igazságügyi vonatkozásai is vannak. Bethlen 10 éves kormányzatának legmaradandóbb alkotása és legmarkánsabb eredménye til Z il kultúrpolitika volt, amelyet néhai Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter inaugurált. Soha, Eötvös József idejét is beleértve, annyi nem történi a népnevelés, a népiskola, a középiskola és a felsőiskolák terén, mint ebben a decenniumban, a háború utáni időben. (Igaz! Ügy van!) Nemcsak tanítottak, hanem rájöttek arra, hogy az ifjúságot nevelni is kell, létesültek internátusok, diákotthonok, az egyetemi ifjúsággal is komolyan foglalkoztak, nem úgy, mint a háború előtt. Morális téren is sok intézmény létesült, az egyetemi ifjak pasztorációját is elősegítette a kultuszkormány, bátorította ezt az irányzatot. Ezen a helyen azt is konstatálhatom, hogy a hitélet egy reneszánszon ment keresztül; más idők vannak ma, mint fiatalkoromban, amikor egy hitéhez ragaszkodó, vallásos ifjú inkább gúny tárgya volt. És ha erre visszaemlékezem, lehetetlen, hogy fel ne említsem Prohászka Ottokár halhatatlan emlékét, aki ebben a legnagyobb érdemet szerezte, mert hiszen hozzá tudott férkőzni az indifferens és kicsit ateista felnőttek és az így nevelt ifjak szívéhez-lelkéhez és olyan változást idézett elő, amely még ma is gyümölcsöket hoz. Ennek az egész elgondolásnak keretet, bázist, institúciót a gróf Klebelsberg Kunó-féle kultúrpolitika adott. Sokan azt tartják és talán én is, hogy bizonyos mértékig túlméretezett volt ez a kultúrpolitika; túlméretezett volt, mert nem számolt hazánk csonkaságának ilyen hosszú időtartamával. (Úgy van!) Klebelsberg Kunó gróf optimista volt, aki azt hitte, hogy Nagy-Magyarország hamar vissza fog jönni, akkor pedig nem volnának azok a szomorú jelenségek, amelyek ennek a túlméretezettségnek következményei: az a sok állástalan ember, az a sok állástalan ifjú, £IZ £1 sok pályázó, az a sok kérelmező, £IZ cl sok elhibázott pálya, az a sok elégedetlen ember, ezek mind nem lettek volna. De midőn ezt konstatálom, konstatálom azt is, hogy a mostani vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a helyzettel számolva, ezeket a kereteket Össze szeretné vonni, de azért tartalommal tovább akarja telíteni. Az ilyen gyors intézmények, az ilyen gyors teljesítmények, az ilyen gyors létesítések néha csontvázjellegűek, míg abba belejön a pezsgő élet, ahhoz bizonyos idő szükséges. Ez a mai kultuszminiszter úr programmja. Ügy a tanár-, mint a tanítóképzésnél ís az a programmja, hogy az egyöntetű legyen és valláserkölcsös alapon álljon, nem54
