Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ütése 1934. évi június hó 15-én, pénteken. 335 kérdésében a világot, furcsa megállapításokra kell jutnia. A szociáldemokrácia, mint politikai és mint gazdasági rendszer, egyaránt átmeneti képletnek bizonyult és vagy túlmennek rajta az események, mint Oroszországban és lesz belőle kommunizmus, vagy pedig megtörténik az, amit ma egy európai államban szintén láthatunk: polgári gondolatokkal keverve ideológiailag, kormányzás esetén a polgársággal karöltve, de mindenesetre polgári metódusok szerint — aminek én nagyon örülök, de ami fából való vaskarikát jelent — megszületett a királyhű szociáldemokrácia, amely királyhűségi deklarációval kezdi munkáját egy új uralkodó kormányzata alatt. Ez a szociáldemokrácia szempontjából tényleg fából vaskarikát jelent és azt jelenti, hogy elvei a praxisban és a valóságban nem érvényesíthetők és nem kormányzatképesek. (Ügy van!) A szociáldemokrata gondolat tragikuma az, hogy vezető eszmévé válni sehol sem tudott. Az igazi értéket jelentő szociális és humanitárius gondolatot, amely a szociáldemokrácia gondolatkörében és programmjában kétségtelenül megvan, a szociáldemokrácia a kereszténység gondolatából vette, a többi pedig elavult. Üres és elhagyott oltároknak lehetnek papjaik, de nem lehetnek tömegeik. A szociáldemokrácia el fogja veszíteni tömegeit. Rátérek most a titkos választójog kérdésére. A titkos választójog megalkotását a kormány programmjába vette. Én elfogadom a programmba vett titkos választójog gondolatát s hozzáfűzöm a következőket. Mialatt a nemzet java négy éven keresztül a fronton a világháborúban harcolt, vérzett és halt, azalatt ez a gondolat itthon hihetetlen élességgel és hihetetlen vaksággal rombolta a nemzet ellenállóképességét és háborús teljesítőképességét. (Úgy van! a baloldalon.) Ma csodálkozni kell, ha az ember az akkori időt összehasonlítja a maival, hogy ennek a gondolatnak jelentősége azóta mennyire háttérbe tolódott. A titkos választójog kérdését a magyar nemzeti élet szempontjából nem tartom elsőrendű fontosságú kérdésnek. A titkos választójogot elfogadom, nem azért, mintha bármely bajunkra panaceát látnék benne, hanem elfogadom azért, mert nem érdemes meg nem csinálni. (Derültség jobbfelöl.) Bizonyos, hogy a nyilt választás anakronizmus és egyedül nálunk van meg, bár ha Európában ma körülnézünk, azt láthatjuk, hogy némely államban a titkosság olyan hatalmasan meg van alkotva, hogy maga a választó sem tudja, kire szavaz, és az urnák kicserélése is titkosan, a lehető leggyönyörűbb módon folyik. De ez balkáni vonatkozású dolog és nem akarom példaképpen felhozni. Azt látjuk azonban, hogy Európában ma országok vannak, ahol a titkos, általános választójog által előidézve olyan politikai helyzet alakult ki, amely megbuktatta a parlamentarizmust. A parlamentarizmus nem öncél, a parlamentarizmus a nemzet politikai életének életformája, amely kívánatos és szükséges, de ha bármely okból, mint amilyen az adott esetben a titkos választójog, lehetetlenné válik, hogy a nemzet ezt a politikai életformát élje, akkor a nemzet ezt az életformát, a parlamentarizmust eldobja és hoz helyette valami mást, mert a nemzet élni akar. Remélem és meg vagyok róla győződve,- hogy a kormány a titkos választójognak olyan fajtáját fogja bevezetni megfelelő kautélákkal, amely a magyar parlamentarizmust nem öli meg. (Helyeslés.) És mindenekelőtt szükséges, a titkos választójognak bármely formában való behozatala esetén, a kormányzói jogkör kiterjesztése. (Helyeslés.) Végül néhány külpolitikai vonatkozású kérdésre kívánok kitérni. A kormány külpolitikája iránt teljes bizalommal viseltetem minden vonatkozásban, talán, merem mondani, bizonyos fokig a helyzet és a lehetőségek ismeretében. A kormány az evolúciós, békés, a Népszövetségen át irányított politikát követi és szolgálja és ezt a gondolatot komolyan veszi, nem úgy, mint azok a győztes államok, amelyek ennek a gondolatnak jegyében is, de emellett még egy külön szövetségi politikát is folytatnak, s amely két gondolat egymásnak a leghatározottabban ellent mond. (Ügy van! Ügy van!) E szövetségi politika folytán ma már félő, hogy odajutunk, hogy Európa visszazökken az egyensúlypolitikába, amely a háború előtt volt Európa külpolitikai berendezkedési rendszere. Az egyensúlypolitika merlegének bizonyos szövetségek révén, amelyek most az utóbbi időben kialakultak, az egyik karja már meg is van. Az emberiségnek nem érdeke — és külön magyar szempontból sem lehet érdek, — hogy Európa újabb világháború kataklizmája elé kerüljön. Mi a népszövetségi gondolathoz ragaszkodva csináljuk politikánkat. Ebben az értelemben a kormány általános külpolitikai gondolata mindnyájunk helyeslésével találkozik. A részletek közül fel akarom vetni külképviseleteink kérdését. Az utóbbi időben pénzügyi okokból, amelyek igen súlyosak és megerthetők, a kormány külképviseleteink számát csökkentette. Én ezt bizonyos fokig aggályos jelenségnek tartom. A népszövetségi gondolatot a legkomolyabban a semleges államok veszik, nekünk tehát a semleges államokban külképviseletre, ha mérsékelt számban is, de fel tétlenül szükségünk van. A skandináv államoknak igen előkelő és nagyon jelentékeny szerepük van a Népszövetségben. A Népszövetség előtt vannak kérdések, amelyek rövid időn belül nem is készíthetők elő és szükség van arra, hogy külképviseleteink útján ott a helyszínen a semlegeseknél készíttessenek elő, ahol a legtöbb megértést találhatjuk. De van egy másik dolog is, amit aggodalmasnak tartok: brazíliai, illetőleg argentinai külképviseletünk megszüntetése, mert ott 120.000 magyar él. (Ügy van! Ügy van!) Hogy erre a 120.000 magyarra nekünk mikor lesz szükségünk és mikor kell majd egy nagy viszszatelepítési akciót csinálnunk, ma nem tudom megmondani, de ezt a 120.000 magyart nekünk addig magyarnak kell megtartanunk és érdekeit képviselnünk kell. (Ügy van! Ügy van!) Kérem tehát a mélyen t. kormányt, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy a budgetbe két-három szükségesnek látszó külképviseletünk újra beállíttassék. A trianoni békeszerződést aláíró hatalmak a világot és a semlegeseket, sőt némelyek önmagukat is megtévesztették azzal, hogy a trianoni határok etnográfiai alapon, az igazság érdekében vonattak meg. Rámutatok egy igen illetékes helyről, Osusky, Csehszlovákia párizsi követe által tett legutóbbi nyilatkozatra, amely a magyar igazság 'megismertetéseért folyó propaganda és felvilágosító munka közben nagyon jelentékeny etapot jelent. Osusky úr kijelentette, hogy ne beszéljünk olyan sokmindent össze-vissza erről a kérdésről: Magyarország jelenlegi határait a kisantant államok érdekében stratégiai-taktikai és katonaforgalmi szempontok alapján vonták meg. Ezt a