Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

328 Az országgyűlés felsőházának 62. ü\ de a nyomor nem szűnt meg, sőt nem is csök­kent. Igen kedves adatokat sorolt fel ebben a Házban a napokban Balogh Jenő barátom ar­ról a karitatív aktivitásról, 'amely a nyomor­enyhítés irányában folyt. Ezt igen sok adat­tal tudnám kiegészíteni én is. Szeretném, ha minél többen méltóságos tagtársaim közül el­olvasnák Elekes Boldizsár könyvét: »Krisztust — kenyeret« — és utánanéznének és lapozgat­nának benne, hogy micsoda nagylelkűséggel folyik a munka Budapest külvárosaiban, ebben a banlieueben. Mert nemcsak Párizsban van banlieuje. Azt hiszem, igen sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora banlieu van Bu­dapest körül. Érdekes olvasmány Père Landes­nalk a könyve is, Le Ghriste dans la Banlieue. Magyarra is lefordították: Krisztus Párizs va­donában. Rendkívül érdekes, tartalmas olvas­mány ez és szeretném, ha nemcsak papok, ha­nem minél több világi úr is foglalkoznék ezzel a kérdéssel, (Helyeslés.) olvasná el és győződ­nék meg róla, hogy micsoda társadalmi mély­ségek tárulnak itt fel, micsoda szakadékok és örvények s ezekben szerény eszközökkel, de nagy lélekkel milyen nagy eredményeket tud­nak felmutatni azok a derék, buzgó emberek, — nemcsak papok, mert ma, hála Istennek, már egy egész hadsereg világi munkatárs áll ebben a tekintetben rendelkezésre, — mennyi gondot enyhítenek, mennyi lázadást szüntetnek meg és mennyi békét teremtenek. (Ügy van!) Ez a baj, mélyen t. Felsőház, megvan a külvárosokban, de benn a városban is. Csak Szegedre gondolok és amikor végigjárok a vá­roson és nézem azokat a pincelakásokat, ame­lyek alig emelkednek a föld fölé 30 centiméter­rel, eszembejut, mennyi nyomorúság rejtőzik itt és eddig, hála Istennek, nagyobb baj nél­kül. Amikor ezt látom és konstatálom, akkor, mélyen t. Felsőház, szeretnék rámutatni arra, hogy a karitatív tevékenység, amely ennek a bajnak enyhítését célozza, nem elég. (Úgy van! a középen.) A karitatív tevékenység nagyon szükséges és a legteljesebb elismerés illeti meg azokat a férfiakat és hölgyeket, akik a nyomorúság enyhítésére az elképzelhető leg­tiszteletreméltóbb áldozatkészséggel rendelke­zésre állanak, de a problémát karitatív tevé­kenységgel megoldani nem lehet. (Űgy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ma tudni­illik a probléma komplikálódik és rendkívül súlyos ^ és veszedelmes fenyegető nehézséggé formálódik a munkanélküliség miatt. (Ügy van! balfelől.) A nyomorúságot karitatív tevé­kenységgel lehet enyhíteni, esetleg eltüntetni, de a szegénységet és főleg a munkanélkülisé­get karitatív tevékenységgel megszüntetni nem lehet. És itt szeretnék egy szót szólni (Halljuk! Halljuk!) és szeretném, hogy ez a szó éppen itt a Felsőházban hangozzék el, ahol ennek a nemzetnek szellemi és jogi, meg anyagi címen egyaránt kiválóságai együtt vannak, hogy azon a bajon, amely a mai gaz­dasági válság révén olyan rettenetesen sújtja a szegény néprétegeket, valahogyan intézmé­nyesen kell segíteni. Történt már egy és más. A szükségmun­kák terén sokat kísérleteztek, azonban attól tartok, hogy akár a közsegélyezés, akár a szükségmunkák ügye nem kezeltetett azzal a módszerességgel és tervszerűséggel, amely ta­lán ennek a bajnak tényleg intézményes gyógyszerét fogja biztosítani. Otthon, Szege­den, sokszor tanácskoztunk szegény boldogult polgármesterünkkel, bizottságokban is; látom, se 193 U. évi június hó 15-én, pénteken. itt Budapesten is mennyi tanácskozás folyik. I\agy probléma, minő szükségmunkát adja­nak. Aki kitalálná, hogy olyan szükségmunka jusson, amely a rendes munkástól el nem veszi ä kenyeret, amellett azonban mégis munka révén juttat megélhetést az arra rá­szorulóknak, providenciális feladatot teljesí­tene. Nagy probléma, de azt hiszem, mégis meg kell oldani és nem szabad hagyni, hogy olyan szükségmunkákat végezzenek, — hála Istennek, ez most an ár csökkent, — amelyeik­nek semmiféle értékük és hasznuk nincs. Az utca egyik oldaláról átcsapják a sarat a másik oldalára, holnap pedig visszacsapják. Ezért kapnak levest vagy kenyeret az emberek, de ebben inkább nevetségesség és megalázó gesz­tus foglaltatik, mint munkaalkalom. A szük­ségmunka produktív jellegét valahogyan meg kell oldani. Azt a szót szeretném itt kimon­dani: módot kell találni, hogy ne alamizsná­ból ós insryenlevesből vagy egy darab szükség­kenyérből, hanem intézményesen biztosítsunk lehetőséget az arra rászorulóknak, ihogy keres­hessenek annyit, amennyi a legszerényebb egzisztenciájuknak biztosítéka. (Helyeslés bal­felől.) Hogy ez nem fog teljes megnyugvást kel­teni a szegénységben, azt tudom, de akkor a nemzeti társadalom első kötelességét mégis megtette. Es ha valahogyan megszervezik akár az alamizsnában juttatott összeget, akár az úgy­nevezett szükségmunkákban juttatott tulajdon­képpeni seegélyeket és ezt rendszeresítve fogják felhasználni, akkor meg vagyok győződve, le­hetséges lesz elérni azt, hogy legalább azzal a megnyugvással kelhessen fel a legszegényebb, a legkoldusabb is, hogy »ha van bennem jóaka­rat, egy kiló kenyeret és egy liter tejet megke­reshetnek és ezzel emberhez méltó módon egzisz­tenciámat biztosíthatom.« S ez megnyugvást és reményt jelent. Mélyen t. Felsőház! Szólottam a tanítók ba­jairól, szólottam a nyomorultak szükségletéről és — ismétlem — szólottam főleg itt, ahol ép­pen a pártatlanság miatt és éppen azoknak a lelki kényszerhelyzetekenek hiánya miatt, amit bármiféle érdekkörhöz való kapcsolat jelent, ezeket a gondolatokat leginkább lehet elmon­dani. Szólottam erről itt azért is, 'hogy a mé­lyen t. Felsőház tagjainak figyelmét ráirányít­sam ezekre a nagy szociális problémákra és kérjem őket, érdeklődjenek ezek iránt a dolgok iránt necsak szavazattal, hanem azzal a kész­séggel is, hogy ahol módjuk lesz segíteni köz­belépéssel, jó szóval, aktivitással, ott ezt meg is teszik. Minthogy azonban jelenleg mi itt szavaza­tunkkal vagyunk hivatva a kormánynak azokat az eszközöket biztosítani, amelyek ebben az irányban enyhülést jelentenek vagy a nagy ba­jok megelőzését jelentik, azért azt szeretném hangoztatni, bíztassuk a kormányt, juttassuk kifejezésre az.t az óhajtásunkat, hogy ezek a dolgok orvosoltassanak és juttassuk kifejezésre azt a készségünket, hogy ennek az orvoslásnak érdekében az eszközöket rendelkezésre bocsát­juk. (Helyeslés.) Nem találok ugyan a költségvetésben — leg­alább véleményem szerint — erre vonatkozó elégséges tételt, de feltételezem, hogy a kor­mány, amint a múltban is tette, ezeknek a nagy bajoknak gyógyítására készen áll és módot fog találni, hogy akár valamiféle pótintézkedés esz­közlésével is a legszükségesebb dolgokat ren­delkezésre bocsássa. S minthogy hiszem, hogy a kormány a költségvetésben is rendelkezésre

Next

/
Thumbnails
Contents