Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülés bocsátandó összegekkel az ország javára akar gazdálkodni, azért a költségvetést elfogadom. (Hosszantartó éljenzés és" taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Juhász Andor ő nagyméltósága. Juhász Andor: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!J Az igazságügyi tárcának 1934/35. évi költség­vetése a Képviselőházban igen beható, tanul­ságos megvitatásban részesült, illő dolog, hogy a törvényhozásnak ebben a házában is essék néhány szó a harmadik állami hatalomnak, a bírói hatalomnak működéséről. (Halljuk! Halljuk!) Persze az efféle áttekintésnek a jog­szolgáltatás általános jelenségeivel kell foglal­koznia és gondosan kerülni kell felfogásom szerint azt, hogy a bíróság előtt folyamatban Ievo és ott döntésre váró ügyek hurcoltassa­nak bármiféle címen a parlament elé (ügy van! Ügy van!) és a törvényhozó testület azok nak az ügyeknek menetébe bármely irányban beavatkozzék. Minden ilyen kísérletet alkot­mányellenesnek tartok, mert beleütközik az állami hatalmak függetlenségének és egyen súlyának garanciális közjogi elvébe és sérti a bírói hatalom szuverenitását. A bíró, akár mint tárgyalásvezető, akár mint előadó, akái mint szavazó bíró működik közre valamely polgári- vagy büntetőügy elintézésében, min­den jogállamban immunitást élvez, a bírói függetlenség oltalma alatt áll. Kijárásáért sem a kormánynak, sem a törvényhozásnak nem tartozik számadással, sőt a konkrét ügyben azoktól utasítást sem szabad elfogadnia. Mű­ködésének törvényszerűségéért kizárólag az illetékes fegyelmi bíróságnak, esetleg a bün­tetőbíróságnak és saját lelkiismeretének fele lős. Éppen ezért a törvényhozó testület határ­sértés nélkül nem bocsátkozhatik annak meg vitatásába és eldöntésébe, hogy alaposak vagy alaptalanok-e a bírónak az előtte folyamatban levő ügyben tanüsított eljárása ellen felme­rült kifogások. A törvényhozás másik házában a közel­múlt napokban előfordult eset alkalmából tar tottam múlhatatlanul szükségesnek, hogy mint a Felsőháznak olyan tagja, aki éppen bí­rói hivatalánál fogva foglal helyet ebben az illusztris testületben, ennek a véleményemnek röviden kifejezést adjak, kiemelve, hogy az igazságügyminiszter úr ő excellenciája a Kép viselőházban a maga részéről a megfelélő nyi­latkozatot már megtette. Rátérve ezután felszólalásom tulajdonkép­peni tárgyára, kiemelem, hogy a statisztikai úgynevezett ügyforgalmi kimutatások tulaj­donképpen nem nyújtanak kimerítő alapot arra, hogy az ítélkezés általános helyzetét be­lőlük megállapíthassuk. Csak egy irányban adnak tájékoztatást, nevezetesen arra nézve, hogy a jogkereső közönség milyen mértékben vette igénybe a letelt költségvetési évben egyik-másik bíróságunkat és hogy bíróságaink korszerű ütemben intézték-e el a felek pereit és ügyeit, ami kétségkívül igen fontos és lé­nyeges követelmény. Az ítélkezés érdemleges jóságának megbírálására már nincsenek ilyen megbízható adatszolgáltatások s annak nines is illetékes fóruma. Ami magukat a peres fele­ket illeti, közülök a pervesztesek természetesen állandóan elégedetlenek a döntéssel, a pernyer tes és a felmentett felek ellenben elismeréssel vannak a bíróság iránt. De még a perben nem érdekelt felek sem mindig egészen semlegesek, azoknál is lehetnek olyan adottságok, amelyek kizárják az ő megítélésük tárgyilagosságát. FELSŐHÁZI NAPLÓ III. 19SU. évi június hó 15-én, pénteken: 329 Lassan azonban mégis csak kialakul bizony o& egységes és egészséges közvélemény afelől, hogy megfelel-e a bíróság a közönség részéről vele szemben támasztott követelményeknek. Természetesen ennek a közvéleménynek han­got adni nem mi bírák vagyunk hivatottak. Közel félszázados bírósági gyakorlatom alap­ján különben is én azt tapasztaltam, hogy a jó törvények, a helyes és célszerű adminisztra­tív intézkedések mindenesetre közrehatnak a törvénykezés rendjére és fejlődésére, végered­ményben azonban az ítélőbírák lelkületén, jel­lemén, tudásán és munkaszeretetén fordul meg, hogy milyen igazságszolgáltatása van egy országnak. A királyi táblák decentralizálása alkalmá­val szabályozást nyert nálunk az úgynevezett bírói felügyeleti jog kérdése is és az újonnan szervezett királyi ítélőtáblák elnökei bízattak meg az alsóbíróságok feletti felügyelet gyakor­lásával. Tulajdonképpen csak ettől az időtől fogva lehet nálunk hatályos bírósági felügye­letről beszélni. Ezért igen szerencsétlennek tar­tom azt az eszmét, amelyet bizonyára végig sem gondolva, a királyi táblák megszüntetésével óhajtanák az igazságszolgáltatást racionali­zálni. A képviselőházi vita alkalmával is szó esett a felügyeletről, az adminisztrációról, de ezzel kapcsolatban néhány téves megállapítás is tör­tént. A képviselő urak egyike kiindulva abból a helyes elvből, hogy az adminisztrációnak egyik főkötelessége a hátralékok felszaporodá­sának megakadályozása, azt a kijelentést tette: nagyon érdekes, hogy amint az igazságügy­miniszter úr átvette hivatalát, félév alatt vagy egy év alatt a Curia hátraléka fel volt dol­gozva. Ez a megállapítás helyesbítést igényel. A Curia hátraléka ma sincs teljesen feldol­gozva. A büntető osztály, amely Osvald István ő excellen ciájának vezetése alatt áll, évek óta teljesen rendben van ugyan, mert a büntető ügyek két hónapon belül elintézést nyernek, ami azt hiszem világszerte páratlan jelenség a legfelsőbb bíróságok ügyvitelében. A polgári szakosztályon, vagyis a hét polgári tanácsnál azonban még mindig 6—7 hónapos ügybejöve­tel a hátralék. Ez az állapot a múlthoz képest óriási haladást jelent, mert hiszen korábban másfél-két év előtt érkezett ügyek is vártak el­intézésre egyik-másik tanácsnál. Ahhoz azon­ban, hogy teljes folyamatosság álljon be a pol­gári szakban, megítélésem szerint még egy évi megfeszített munkára van szükség. Az eddigi javulás részben a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény hatásának, részben az igazságügyminiszter úr ő excellen­ciája ama nagy köszönettel vett elhatározásá­nak tulajdonítható, amellyel a múlt év eleje a átmenetileg néhány bírói állást bocsátott leg­felsőbb bíróságunk rendelkezésére. Köszönhető ez az eredmény harmadsorban a Curia tanács­elnökei és ítélőbírái részéről kifejtett, kellően nem is méltányolható ügybuzgóságnak és oda­adásnak, amely olyan méreteket öltött, hogy éppen a közelmúltban kísértük utolsó útjára egyik igen kedves bírótársunkat, a Curiának egyik raa:yos:ó tehetségű kiválóságát, akit túl­feszített bírói munkássága 49 éves korában döntött korai sírjába. A jogban való tájékozódást és a^ törvényke­zést is rendkívül nehezíti a jogszabályok inflá­ciója. Erről alkalomadtán már bővebben szól­tam. Az igazságügyin in is zter úr nyomban állá­sának elfoglalása után azt a határozott és vi­lágos kijelentést tette, hogy nem barátja a 51

Next

/
Thumbnails
Contents