Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülés bocsátandó összegekkel az ország javára akar gazdálkodni, azért a költségvetést elfogadom. (Hosszantartó éljenzés és" taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Juhász Andor ő nagyméltósága. Juhász Andor: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!J Az igazságügyi tárcának 1934/35. évi költségvetése a Képviselőházban igen beható, tanulságos megvitatásban részesült, illő dolog, hogy a törvényhozásnak ebben a házában is essék néhány szó a harmadik állami hatalomnak, a bírói hatalomnak működéséről. (Halljuk! Halljuk!) Persze az efféle áttekintésnek a jogszolgáltatás általános jelenségeivel kell foglalkoznia és gondosan kerülni kell felfogásom szerint azt, hogy a bíróság előtt folyamatban Ievo és ott döntésre váró ügyek hurcoltassanak bármiféle címen a parlament elé (ügy van! Ügy van!) és a törvényhozó testület azok nak az ügyeknek menetébe bármely irányban beavatkozzék. Minden ilyen kísérletet alkotmányellenesnek tartok, mert beleütközik az állami hatalmak függetlenségének és egyen súlyának garanciális közjogi elvébe és sérti a bírói hatalom szuverenitását. A bíró, akár mint tárgyalásvezető, akár mint előadó, akái mint szavazó bíró működik közre valamely polgári- vagy büntetőügy elintézésében, minden jogállamban immunitást élvez, a bírói függetlenség oltalma alatt áll. Kijárásáért sem a kormánynak, sem a törvényhozásnak nem tartozik számadással, sőt a konkrét ügyben azoktól utasítást sem szabad elfogadnia. Működésének törvényszerűségéért kizárólag az illetékes fegyelmi bíróságnak, esetleg a büntetőbíróságnak és saját lelkiismeretének fele lős. Éppen ezért a törvényhozó testület határsértés nélkül nem bocsátkozhatik annak meg vitatásába és eldöntésébe, hogy alaposak vagy alaptalanok-e a bírónak az előtte folyamatban levő ügyben tanüsított eljárása ellen felmerült kifogások. A törvényhozás másik házában a közelmúlt napokban előfordult eset alkalmából tar tottam múlhatatlanul szükségesnek, hogy mint a Felsőháznak olyan tagja, aki éppen bírói hivatalánál fogva foglal helyet ebben az illusztris testületben, ennek a véleményemnek röviden kifejezést adjak, kiemelve, hogy az igazságügyminiszter úr ő excellenciája a Kép viselőházban a maga részéről a megfelélő nyilatkozatot már megtette. Rátérve ezután felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára, kiemelem, hogy a statisztikai úgynevezett ügyforgalmi kimutatások tulajdonképpen nem nyújtanak kimerítő alapot arra, hogy az ítélkezés általános helyzetét belőlük megállapíthassuk. Csak egy irányban adnak tájékoztatást, nevezetesen arra nézve, hogy a jogkereső közönség milyen mértékben vette igénybe a letelt költségvetési évben egyik-másik bíróságunkat és hogy bíróságaink korszerű ütemben intézték-e el a felek pereit és ügyeit, ami kétségkívül igen fontos és lényeges követelmény. Az ítélkezés érdemleges jóságának megbírálására már nincsenek ilyen megbízható adatszolgáltatások s annak nines is illetékes fóruma. Ami magukat a peres feleket illeti, közülök a pervesztesek természetesen állandóan elégedetlenek a döntéssel, a pernyer tes és a felmentett felek ellenben elismeréssel vannak a bíróság iránt. De még a perben nem érdekelt felek sem mindig egészen semlegesek, azoknál is lehetnek olyan adottságok, amelyek kizárják az ő megítélésük tárgyilagosságát. FELSŐHÁZI NAPLÓ III. 19SU. évi június hó 15-én, pénteken: 329 Lassan azonban mégis csak kialakul bizony o& egységes és egészséges közvélemény afelől, hogy megfelel-e a bíróság a közönség részéről vele szemben támasztott követelményeknek. Természetesen ennek a közvéleménynek hangot adni nem mi bírák vagyunk hivatottak. Közel félszázados bírósági gyakorlatom alapján különben is én azt tapasztaltam, hogy a jó törvények, a helyes és célszerű adminisztratív intézkedések mindenesetre közrehatnak a törvénykezés rendjére és fejlődésére, végeredményben azonban az ítélőbírák lelkületén, jellemén, tudásán és munkaszeretetén fordul meg, hogy milyen igazságszolgáltatása van egy országnak. A királyi táblák decentralizálása alkalmával szabályozást nyert nálunk az úgynevezett bírói felügyeleti jog kérdése is és az újonnan szervezett királyi ítélőtáblák elnökei bízattak meg az alsóbíróságok feletti felügyelet gyakorlásával. Tulajdonképpen csak ettől az időtől fogva lehet nálunk hatályos bírósági felügyeletről beszélni. Ezért igen szerencsétlennek tartom azt az eszmét, amelyet bizonyára végig sem gondolva, a királyi táblák megszüntetésével óhajtanák az igazságszolgáltatást racionalizálni. A képviselőházi vita alkalmával is szó esett a felügyeletről, az adminisztrációról, de ezzel kapcsolatban néhány téves megállapítás is történt. A képviselő urak egyike kiindulva abból a helyes elvből, hogy az adminisztrációnak egyik főkötelessége a hátralékok felszaporodásának megakadályozása, azt a kijelentést tette: nagyon érdekes, hogy amint az igazságügyminiszter úr átvette hivatalát, félév alatt vagy egy év alatt a Curia hátraléka fel volt dolgozva. Ez a megállapítás helyesbítést igényel. A Curia hátraléka ma sincs teljesen feldolgozva. A büntető osztály, amely Osvald István ő excellen ciájának vezetése alatt áll, évek óta teljesen rendben van ugyan, mert a büntető ügyek két hónapon belül elintézést nyernek, ami azt hiszem világszerte páratlan jelenség a legfelsőbb bíróságok ügyvitelében. A polgári szakosztályon, vagyis a hét polgári tanácsnál azonban még mindig 6—7 hónapos ügybejövetel a hátralék. Ez az állapot a múlthoz képest óriási haladást jelent, mert hiszen korábban másfél-két év előtt érkezett ügyek is vártak elintézésre egyik-másik tanácsnál. Ahhoz azonban, hogy teljes folyamatosság álljon be a polgári szakban, megítélésem szerint még egy évi megfeszített munkára van szükség. Az eddigi javulás részben a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény hatásának, részben az igazságügyminiszter úr ő excellenciája ama nagy köszönettel vett elhatározásának tulajdonítható, amellyel a múlt év eleje a átmenetileg néhány bírói állást bocsátott legfelsőbb bíróságunk rendelkezésére. Köszönhető ez az eredmény harmadsorban a Curia tanácselnökei és ítélőbírái részéről kifejtett, kellően nem is méltányolható ügybuzgóságnak és odaadásnak, amely olyan méreteket öltött, hogy éppen a közelmúltban kísértük utolsó útjára egyik igen kedves bírótársunkat, a Curiának egyik raa:yos:ó tehetségű kiválóságát, akit túlfeszített bírói munkássága 49 éves korában döntött korai sírjába. A jogban való tájékozódást és a^ törvénykezést is rendkívül nehezíti a jogszabályok inflációja. Erről alkalomadtán már bővebben szóltam. Az igazságügyin in is zter úr nyomban állásának elfoglalása után azt a határozott és világos kijelentést tette, hogy nem barátja a 51