Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése színe előtt, hogy egy szakasza van ennek a törvényjavaslatnak, amely az alkotmány, az önkormányzat szempontjából külön bírálat tárgyát képezheti, mert — amint ő magát kifejezte — ez a központi hatalom erejének kiterjesztését jelenti az önkormányzattal szemben, vagyis a belügyminiszter úr ő excellenciája, szemben a bizottság volt előadójával, azon az állásponton van, amelyen én is vagyok, hogy a 13. § úgy, ahogy a kormány előterjesztett javaslatában meg van szövegezve, az állami végrehajtó hatalom hatáskörének kiterjesztését, mégpedig az önkormányzat rovására való kiterjesztését tartalmazza. Hiszen egészen egyszerűen eldönthető ez a kérdés. Eddig az volt az állapot, hogy a magyar alkotmány szerint az önkormányzati tes tekét megillető jognál fogva az önkormányzat reprezentatív testülete, a törvényhatósági bizottság, az önkormányzat saját jogából kifolyólag, saját jogának erejével adott végérvényes mandátumot az igazgatásra kiválasztott tisztviselőnek, adott joghatályos felhatalmazást a közhatósági funkciók végzésére. A kormányjavaslat szerint ez az állapot megszűnnék Budapest székesfőváros önkormányzatánál, mert ez az Önkormányzat többé magából ki folyólag, az ő hatalmából kifolyólag nem adhat mandátumot (Ellenmondások.) az igazgatással megbízandó tisztviselőnek, csak feltételesen, attól a feltételtől függővé téve, hogy ezt a választást, amely a polgármesterre, vagy a két alpolgármester egyikére vonatkozik, a király, illetőleg a kormányzó megerősíti. Kétségtelen dolog, hogy itt feltételhez köttetik a törvényhatósági bizottságnak eddig feltételhez nem kötött joga. Ebben áll az, amit a belügyminiszter úr ő exeellenoiája is az imént teljes lojalitással koncedált és kiemelt, hogy itt a központi államhatalom hatásköre kiterjesztetik olyan területre, amely eddig az önkormányzaté volt és ahová eddig ilyen irányban és ilyen módon befolyása és érvényesülése nem volt. T. Felsőház! Az a kérdés, hogy a tisztviselőnek ki ad mandátumot, ki ad a közhatósági funkciók végzésére felhatalmazást, hatalmi kérdés, vájjon az állami végrehajtó hatalom adja-e ezt a mandátumot, vagy a törvényihatósági bizottság, az autonómia. Annál a természeténél fogva, hogy ebben hatalmi kérdés van, ez a kérdés az alkotmányjog területére tartozik. A mi alkotmányjogunk eddigi alkalmazása szerint ez a jogkör a törvényhatóságot, az önkormányzatot illette meg. Ha tehát most olyan változtatás céloztatik, amely az önkormányzatnak ezt a jogát csökkenti, kisebbíti, feltételhez köti, akkor kétségtelen dolog, hogy, ha kis mértékben is, de alkotmánymódosításról van szó, mert az alkotmányos hatalom eddigi megoszlása, illetve az állami végrehajtó hatalomnak az önkormányzatban megnyilvánuló nemzeti hatalommal szemben fennálló alkotmányos viszonya meg lesz változtatva. Nem akarok részletesen kiterjeszkedni arra, hogy alkotmányváltoztató intézkedésekre még a legkisebb dimenzióban sem tartom magunkat jogosultaknak azért, mert a mai csonka országgyűlés — a Felsőházról szóló törvény kifejezett szavai szerint is — a volt nemzetgyűlés jogállását tölti be, a volt nemzetgyűlésnek pedig nem az alkotmány meg

: változtatása, hanem az alkotmányhoz való visszatérés volt a feladata. (Ügy van! Ügy van!) Ebből kifolyólag nem tartom helyesnek >&4.' évi április hó 19-én, csütörtökön. 165 és jogosnak, hogy kényszerítő szükség nélkül hozzunk ilyen rendelkezéseket. Mert^ a nemzet élete állíthat bennünket kényszerítő szükség elé, amikor nem térhetünk ki ilyen irányú intézkedések elől, de nem tartom helyesnek és jogosnak, hogy ilyen kényszerítő ^szükség jelenléte és fennforgása nélkül alkotmánymódosító rendelkezéseket tegyünk. T. Felsőház! Az önkormányzati jognak egyik legértékesebb

1 tartalma az igazgatással megbízandó közegek szelektálása, kiválasztása és ma, amikor az önkormányzatban alkalmazott tisztviselők, rigorózusan véve, többé már nem végeznek önkormányzati funkciókat, önkormányzatot tulajdonképpen a törvényhatósági bizottság gyakorol akkor, amikor a tisztviselőt megválasztja és felhatalmazást ad neki. En tehát, mint mondóim', kényszerítő szükség nélkül az államhatalom és az önkormányzat egymáshoz való viszonyának megváltoztatását nem tartom helyesnek. E kényszerítő szükség esete azonlban szerintem egyáltalában nem forog fenn, (Ügy van! a közéven) mert ahogyan Görgey felsőházi tag úr ő méltósága az imént arra rámutatott és ahogyan rámutatott az általa szerkesztett bizottsági jelentésben is, a kijelölési jóig teljesen elegendő és biztos módon szabályozza azoknak az érdekeknek biztosítását, amelyeknek 'biztosítását mi most az önkormányzati jog szűkítése révén akarnánk elérni. Miről van szó? Arról, hogy egy olyan egyén kerülhetne ennek a világvárosnak polgármesteri székébe, aki esetleg a nemzeti érdekekkel, a nemzeti eszmével, a nemzet fontos létérdekeivel szemibehelyezkediik és azt a veszélyt idézi fel, hogy az ő működése ezt az egész nagy mumicipiumot téves irányba tereli. Ennek megakadályozására való a kijelölési jog, a kijelölés^ rendszer. A kijelölési rendszeriben, mint tudjuk, a kijelölő bizottságnak hat tagja van. Ebből hármat a törvényhatósági bizottság választ, hármat — e'bhen az esetiben — a főpolgármester hív meg. Vagyisi ha a főpolgármester által meghívott három tag az ő álláspontjához hű, a főpolgármester álláspontját tartja szem előtt, akkor itt szavazategyenlőség esetemet kell bekövetkeznie és akkor a főpolgármester saját szavazatával dönt esi alkotja meg a kijelölő bizottság többségét. Egészen kétségtelen dolog, hogy így fog történni és még eddig Magyarországon, hosszú gyakorlat alatt soha nem merült fel eset arra, hogy ez a kijelölő választmány nem úgy oldotta meg a maga feladatát, ahogyan elnöke a főispán vagy a főpolgármester kívánta. Ennélfogva maga a kijelölő választmány teljes biztosítékot nyújt arra, hogy nem juthat oda olyan egyén, aki ilyen veszedelmeket idézhet fel a maga közhivatali funkciójával. Különben is nekem az a meggyőződésem, hogy ha ez a polgármesteri székbe eljutó egyén a főiváros tisztikarából jön és fejlődik fel erre az állásra, akkor nem lehet veszélyes, mert magyar törvényhatóság a magyar nemzetre veszedelmes elemet még soha sem nevelt ki magából. {Ügy van! a jobboldalon.) Ha pedig olyan emberről van szó, aki nem a tisztikar kebeléből, nem ae önkormányzat életéből fejlődik oda fel, hanem, mondjuk, kívülről az utca hangulata által támasztott néptribun módjára akarja megostromolni magának a polgármesteri állást, akkor is ott van a kijelölő választmány, ott van a törvényhatósági bizottság, amely ilyen veszélyes elemet olyan könynyen nem fog beválasztani. De mondjuk, hogy kiszámíthatatlan körül-