Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

166 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 193U. évi április hó 19-én, csütörtökön. törvényben, hogy a törvényhatósági bizottság által megejtett választás minden esetben de lege megerősítésre szorul, hanem mondjuk ki azt, hogy a polgármester és a két alpolgármester választása ellen a m. kir. kormány, mondjuk, 8 napon belül, vétójoggal élhet, (vitéz Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter: Sok kai rosszabb!) Ez óriási különbség, mert akkor nem kötöm olyan esetben is, amikor értre szükség nincsen, felsőbb megerősítéshez az önkormányzat által adott mandátum hatályát, az nem lesz feltételhez kötött és függővé tett, csak akkor történik az állami végrehajtó hatalom részéről beavatkozás, ha azt fontos nemzeti érdekek szükségessé teszik; vagyis akkor rendszerint mandátumot ad a törvényhatósági bizottság mindig, valahányszor az állami végrehajtó hatalom az ellen kifogást nem emel. Ha pedig az állami végrehajtó hatalom azt látja, hogy a választás olyan egyénre esik, aki ar'ra az állásra nem méltó, vagy úgy a nemzet egészére, mint a fővárosra nézve veszélyes, akkor a kormány élne az ő tiltakozási jogával. Ebben az esetben az önkormányzat igen nagy, sokkal nagyobb kíméletben részesülne, mint ahogy^ részesülne a másik megoldással, mert a másik megoldás esetében minden határozata megerősítéstől függ, itt pedig az ő határozata jogerős, ha az ellen a kormány kifogással, illetőleg vétójoggal nem él. Ez, azt hiszem, a középúton járó javaslat, amely egyfelől megadja a kormánynak a teljesen biztosan kezelhető biztosítékot a'rra, hogy olyan esetben, amikor a nemzetre nézve veszélyes irányú választás ment végbe, akkor azt ugyanazzal a joghatállyal, amellyel a megerősítés elmaradása járt volna, érvénytelenítse, viszont az önkormányzatot nem helyezi tutqrság alá, amely tutorságból kifolyólag minden egyes ilyen választás állandóan de lege megerősítésre szorul. Ez az a javaslat, amellyel, azt hiszem, a középúton haladva, az önkormányzat jogkörét nem sértjük, legalább is nem olyan mértékben szállítjuk alá, mint a másik javaslattal és viszont a kormánynak a nemzeti é*rdekek védelmére egy teljesen megbízhatóan funkcionáló eszközt adunk a kezébe. (Ügy van! jobbfelől.) T. Felsőház! Röviden még csak egy kérdéssel szeretnék itt leszámolni. Többször hallottam, ennek a vitának a során is felhangzott, de előzőleg is többízben hallottam, hogy nem kell és nem fontos ma már az önkormányzat s az önkormányzatra nem kell olyan nagy súlyt fektetni, az csak addig volt fontos, amíg Bécscsel álltunk szemben, ma már idejét multa ez a dolog. Meg kell mondanom, hogy az én felfogásom szerint ez a mi jogtörténelmünknek nem eléggé mély ismeretéről tanúskodó nyilatkozat és amellett, hogy alkalmas arra, hogy a köztudatot megtévessze, egyúttal igazságtalan is. En azokkal szemben, akik így érvelnek, bátor vagyok egészen röviden a mindnyájunk által ismert Aranybullára hivatkozni, amelyben a nemesség jogainak biztosítására hozatott egy törvény a királyi hatalommal szemben és ez egy olyan magábanálló jognak: az ellenállás jogának a szankciója alá helyeztetett, amelyre talán példa sincs másutt. Ez nem Habsburgházból eredő királyunk, hanem egy Árpád-házi királyunk ellenében adatott ki. Vagyok bátor alludálni arra a másik esetire, amikor a XIII. század végefelé III. Endre királyunk idejében menyek köz re játszása folytán mégis odajut, akkor a kormánynak annyi módja és eszköze van arra, hogy egy ilyen nem megfelelő egyént onnan eltávolítson, hogy ebből a szempontból én külön feljogosítás szükségét egyáltalában nem látom. Hiszen ott van nemcsak az ellenőrzési jog, hanem az egész fegyelmezési jogkör a felfüggesztéssel súlyosbítva és ott van a anost legutóbb, talán féléve megszavazott másik törvény, amelynek értelmében minden tisztviselő a legkülömböziőbb indokokból kiiolyólag egyszerűen máról-holnapra végelbánás ala vonható, elküldhető állásából. Nem tartom helyesnek azt sem ebben a megoldásban, hogy itt közigazgatási vagy közéleti konfliktusok és viták, csete-paték elintézésébe az állam legfőbb tekintélye: a király, vagy a kormányzó személye vonatik be. {Ügy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) Én a királynak és a most dicsőségesen kormányzó kormányzónknak (Éljenzés.) nagy, a mi határainkon is messze túlterjedő tekintélyét a nemzet olyan közkincsének tartom, hogy ezt a kincset ilyen aprólékos dolgok elintézésébe belevonni nagyon helytelen politika. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Méltóztassanak meggondolni, micsoda konzekvenciákra vezet az, ha ez a magas, pártokon felül álló tekintély egy ilyen világváros közönségével szembe van állítva. Hiszen tudunk esetet idevonatkozólag. Ott volt például Bécsben Lueger esete. Mi következett be? Egy bölcs uralkodó belátása megoldotta a kérdést. De vájjon helyes dolog-e az, hogy mi olyan törvényes intézkedéseket tegyünk, amelyek egy ilyen nagv közület és a király, vagy a kormányzó személye között konfliktust felidézni alkalmasak. mikor azt anélkül is el tudiuk intézni. (Ügy van! a jobboldalon.) En tehát abszolúte nem tudom helyeselni azt, hogy ide a király, vagy a kormányzó személye mint közvetlen intézkedő faktor bevonassék. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Azt hiszem tehát, hogy a nemzeti érdekek biztosítása szempontjából is megvan minden biztosíték, minden hatalom a kormány kezében az együttes bizottságok jelentése értelmében ahhoz, hogy ez a három pont, amely a megerősítést és annak következményeit foglalja magában, a törvényjavaslatból kihagy assék. Ha kihagyjuk, akkor a régi állapot marad meg, vagyis a törvényhatóság választása adja a mandátumot. Azt tartanám a leghelyesebbnek, ha a bizottságok jelentése fogadtatnék el és ez a három pont a törvényjavaslat szövegéből kihagyatnék. Mégis arra az esetre, ha a Felsőház bölcsesége úgy gondolná, hogy egy ilyen lázas életet élő, nagy világvárosban az eszmeáramlatok kiszámíthatatlansága folytán állhat elő valamikor a jövőben egyszer egy olyan momentum, amikor mindazokkal a biztosítékokkal szemben, amelyekre bátor voltam rámutatni, még egy másik, ezeken kívülálló és működő biztosítékra is szükség van a nemzeti érdekek megvédelmezésére; ha, mondom, a t. Felsőház úgy gondolná, hogy mégis egy, ilyen rendkívüli intézkedés a fővárossal szemben indokolt és nemzeti ^érdekből szükséges: akkor én egy tiszteletteljes közvetítő javaslatot vagyok bátor előterjeszteni, amelynek elfogadását abban az esetben kérném a Felsőház bölcseségétől, ha a bizottságok által tett javaslatot a Felsőház magáévá nem tenné. Ez az én javaslatom a következőkből áll: (Halljuk! Halljuk!) Ne azt mondjuk mi ki a