Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése (Nem!) Minthogy jelentkező nines, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr ő nagyméltósága ki van szólni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az a magasszínvonalú és minden részletre kiterjedő vita, amely a javaslat körül itt a Felsőházban lefolyt, megnyugtató bizonyságát szolgáltatta annak, hogy azok az izgalmak, amelyeket ennek a javaslatnak felszínre kerülése a magyar közvéleményben okkal, vagy ok nélkül kiváltott, már elültek és e^y sokkal objektívebb, higgadtabb megítélés tárgyát képezte a javasiat ebben a Házban, mint a törvényhozási munka ezt megelőző periódusában. Ennek dacára meg kell állapítanom, hogy e vita során is merültek fel bizonyos aggodalmak a kormány szándékait illetőleg, bizonyos aggodalmak abban a tekintetben, hogy a kormány, ha ebben a javaslatban ez nem i

s jut határozottan kifejezésre, mégis olyan tendenciákat látszik követni, amelyek az alkotmány jelenlegi helyzetét kívánják tángálni, vagy ámeiyek az autonómiáknak régi, begyökerezett jogait kívánják súlyosan érinteni. En már annyiszor nyilatkoztam ebben a kérdésben, de talán nem lesz felesleges röviden itt is leszögeznem azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a kormánynak eszeágában sincs legbelsőbb meggyőződésénél fogva letér ai arról az ezeresztendős vágányról, amelyet a magyar alkotmány neki előír. (Élénk éljenzés és taps.) A kormány nem lesz sohasem hajlandó ennek az alkotmánynak,' vagy az alkotmány egyes institúcióinak feláldozásával idegen ideológiák alapján rendezni be a magyar közéletet. (Élénk helyeslés.) Éppen így állunk az autonóm jogokkal szemben is. Ismételten voltam bátor már kifejteni, hogy a kormánynak az a meggyőződése, hogy autonóm életre igen is szükség van, mert az autonóm életnek nemzetnevelő fontossága kétségtelenül rendkívül nagy. (Ügy van! Ügy van!) Mindezeknek hangsúlyozása után különösen azokkal az érvelésekkel szemben, amelyeket Szontagh Jenő felsőházi tag úr ő méltósága előterjesztett, aki azt mondotta, hogyha nem is akar a kormány semmit sem csinálni az említett irányokban, mégis bizonyos külföldi példák szele megérintette a kormányt és ez ebben a javaslatban mutatkozik is, ezzel az érveléssel szemben legyen szabad rámutatnom arra, hogy amennyire nem érintette ezeknek a külföldi irányoknak és ideológiáknak a szele a kormányt, annyira kötelessége a kormánynak a nemzet érdekében azokat az eszmeáramlatokat és azt a fejlődést, amely ma európaszerte mutatkozik, a legélénkebb figyelemmel kísérni és ezekből a magyar nemzet jövőjét és saját ténykedéseit illetően a szükséges konzekvenciákat levonni. (Ügy van! tJgy van!) Mélyen t. Felsőház! Ezek a konzekvenciák pedig mikben állnak? Baltazár ő exeellenciája az ő szokott ékesszólá'Sával a javaslattal kapcsolatban pálcát tört a szabadság mellett és megbélyegezte a szolgaságot. Azt hiszem, nincs köztünk senki, aki ne ismerné el azt a nagy értéket, amelyet a szabadság az emberi életben jelent, (Ügy van! Ügy van!) de azt hiszem, olyan sincs közöttünk senki sem, aki ne ismerné el azt, hogy az emberi együttélés a szabadság bizonyos korlátai nélkül teljesen lehetetlen. (Úgy van! Ügy van!) A magyar, ezer esztendő óta tradicionálisan fejlődött alkott93k. évi április hó 19-én, csütörtökön. 159 inánynak — amint ezt már a Képviselőházban is voltam bátor kifejteni — és minden ilyen tradicionálisan fejlődött alkotmánynak a papíralkotmányokkal szemben az az óriási előnye, hogy azt a szükséges egyensúlyt, amely a szabadság s az annak korlátozását jelentő hatalom közt mindig fenn kell. hogy álljon, minden erőszakos kényszerítő beavatkozás nélkül magától tudja az idők folyamán kitermelni. Nem akarok evvel a kérdéssel bőven foglalkozni. Ma olyan viszonyokat élünk, — azt hiszem, ez minden elfogulatlanul gondolkodó emlber meggyőződése, — hogy az eddigi szabadságot kiterjeszteni nem lehet, (Úgy van! Ügy van!) de bizonyos vonatkozásokban korlátozni esetleg szükséges, lehet nálunk éppen annak az ezeréves alkotmánynak megmentése érdekében, amelynek alapján valamennyien állunk. (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán) Éppen Szontagh Jenő felsőházi tag úr volt az, aki rámutatott arra, hogy az európai helyzetben ma nem a felülről iniciált diktatúrák azok, amelyek fenyegetők, hanem a tömegek megmozdulása mutat olyan irányokat és támaszt olyan követeléseket, amelyek megsemmisítik az alkotmányos életet. Ha ilyen irányzatokkal állunk szem Den, — pedig mi sem vagyunk mentesek ezeknek az irányzatoknak befolyásától, — (Ügy van!) akkor a kormánynak igenis lelkiismereti kötelessége mérlegelni, vájjon nem kell-e alkotmányos úton olyan korlátozásokat proponálnia a szabadság rovására és a közhatalom kiterjesztése érdekében, amelyek éppen az alkotmány megmentése végett szükségesek. (Taps.) T. Felsőház! Nem akarok messzebb menni fejtegetéseim terén, hiszen ez a téma talán kimerítüetétlen. Nem akarok messzebb menni, inert hiszen ez a kérdés azzal a javaslattal, amelyet most itt tárgyalunk, nagyon kevés vonatkozásban függ össze, azt merném mondani, csupán egyetlen vonatkozásban, mert hiszen csak egyetlen vonatkozásban van ebben a javaslatban szó arról, hogy a végrehajtó központi hatalom ereje bizonyos fokig kiterjesztetik az autonómiával szemben. Melyik ez a pont? Ez a pont az az egyetlen pont, amikor a javaslat azt proponálja, hogy Budapest főváros legfőbb kolumnáris tisztviselői, a polgármester és a két alpolgármester választassanak ugyan, de ezzel a választással szemben az államfőnek vétójoga legyen, ha a választás eredménye netalán olyan volna, amely az állam és a nemzet legfontosabb érdekeit veszélyeztetni alkalmas. (Helyeslés.) Ne méltóztassanak a javaslatnak ebben a rendelkezésében olyan eszközt látni, amely a kormány pártpolitikai céljait hivatott szolgálni, amely egy mindennapi, normális viszonyok közt alkalmazandó eszköz lesz. Méltóztassanak figyelemmel lenni az előbb mondottakra és méltóztassanak olyan rendkívüli helyzeteket feltételezni, amelyekben a kormány meggyőződése szerim nincs más remédium arranézve, hogy a főváros kormányzatának iránya megfelelő vágányban tartassék. Leszek bátor ezzel a kérdéssel később a részleteknél bővebben foglalkozni, itt csak árra akartam- rámutatni, hogy a javaslatnak semmi más rendelkezése nincsen, ami, mondjuk, az autonóm jogok állandó jellegű bizonyos korlátozását jelentené, mint ez az egyetlen rendelkezés. Mert azok a rendelkezések, amelyek a kormány felügyeleti jogának intenzívebbé tételét szolgálják, nem nevezhetők az autonómia sérelmének. Bocsánatot kérek, senki sem állíthatja joggal azt, hogy az autonómiának lényeges eleme az, hogy ne ellenőriztessék, sőt ellen-