Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

156 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése a kollektív gondolatot hagyjuk »meg bizonyos pártpolitikai rendszereknek és a^ közjóért folytatott cselekedetek zsinórmértékéneik és iránytűjének mindig állítsuk be a lelkiismereti felelősséget, az egyéni felelősséget, mert ez a legjobb iránytű ezeknek a cselekedeteknek megítélésénél. Egyébként itt nincs arról szóhogy a kollektív felelősséget a maga egészében eltöröljék. Tudjuk, hogy a törvényhatósági bizottság működése is kollektív felelősségen épült fel, itt tehát mindössze arról van szó, hogy a két kollektív felelősség helyett, amelyet részben a törvényhatósági tanács, részben pedig a törvényhatósági bizottság hordoz, ezután lesz egy személyi felelősség, a polgárimester t személyi felelőssége és egy kollektív felelősség, a törvényhatósági bizottság felelősségeFelmerült az a kérdés is, vájjon a polgármester elbírja-e ezt a nagy személyi felelősséget. Egyik i tagtársami azt is említette, hogy Übermenschnek kell lennie a polgármesternek, ha ennek a feladatának meg akar felelni. Olyan értelemben igenis Übermenschnek kell. lennie, hogy nem lehet tucatember, úgy az értelem, mint a hozzáértés szempontjából a legelső kvalitásúnak kell lennie, de hogy természetes eszközökkel, természetes örökkel ne tudná megoldani az egyéni felelősség kérdését, azt tagadom. Elvégre a miniszterelnök úr egyéni felelősség-gel vállalta a>z ország sorsának intézését és ha a belügyminiszter úr a maga egyéni felelősségével intézi az egész ország közigazgatási ügyeit és kérdéseit, akkor azt hiszem, a polgármester úr is meg tud felelni ilyen értelemben az egyéni felelősségnek. A másik szempont, amely szerint ezt cl Jel" vaslatot kritizálni óhajtom, a pártpolitika szempontja. A kollektív felelősségnek nemcsak elvi, de gyakorlati hatása is az volt, hogy kitermelt a városházán egy olyan rendszert, amelyet pártpolitikai uralmi rendszernek nevezhetünk. Ez egészen természetes folyománya volt a kistanács kollektív felelősségének, mert ha a törvényhatósági tanács tagjai a felelősségben osztoznak, akkor természetszerűleg az intézkedésekben is osztozkodni kívánnak. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy a fővárosnak nem egy feje, hanem annyi intéző szerve lett, ahány tagból állt a törvényhatósági tanács. De más szomorú következménye is lett. Nevezetesen az, hogy a törvényhatósági tanács tagjai nem a maguk kvalitása és szakműködése alapján lettek a törvényhatósági tanács tagjaivá, hanem a pártpolitika alapján és pártpolitikai működésükről természetesen akkor sem feledkeztek meg, amikor mint a törvényhatósági tanács tagjai fungáltak. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy kezdték a pártpolitikát mindinkább bevinni a főváros közigazgatásába. Hogy csak egy példát említsek, a pártvezérek elosztották egyinásközt az állás-okai A polgármesternek, meg a főpolgármesternek egy-kettőt meghagytak, de különben csak az kerülhetett állásba a fővárosnál, akiket a pártvezérek akceptáltak és protezsáltak. Nem' a nagy emberek iránti tiszteletlenségből mondom azt, amit mondani fogok, hanem a helyzet kellő ismertetése céljából, hogy például ha Ford, ez a nagy ember pályázott volna a fővárosi autóbuszüzemeknél sofőrnek, elutasították volna, ha valamelyik pártvezér nem protezsálta volna. (Derültség. —Szőke Gyula: Lehet jó autókirály, de rossz sofőr!) Meg vagyok győződve arról — és saját 19SU. évi április hó 19-én

} csütörtökön. magam szomorú tapasztalatai alapján mondom ezt, — hogy ha Mussolini, a világnak ez a nagy embere eljött volna ide, hogy vegyék fel díjtalan gyakornoknak a fővároshoz, csak abban az esetben vették volna fel, ha valamelyik pártvezér protezsálta volna. (Derültség. Mozgás.) Bizonyításomban nem az a szempont játszik szerepet, hogy vájjon volt-e az illetőknek magyar honosságuk, vagy nem, hanem az a fontos, hogy bármilyen zsenialitással rendelkezett is valaki, ha a pártpolitikusok közül protezsáló ja nem akadt, akkor nem tudott érvényesülni a főváros közigazgatása terén. Ennek a párturalmi rendszernek az a szomorú következménye is lett, hogy a tisztviselők, a közigazgatásnak ezek a tényezői sokszor bizonyos pártállások szerint voltak kénytelenek igazodni. Tudom, hogy a közigazgatásból nem lehet kiküszöbölni a politikát sem a fővárosban, sem egyebütt, de én a politikát olyannak tartom, mint a sót: iha kellő mértékben alkalmazzák, élvezhetővé teszi az ételt

% de ha elsózzák a levest, akkor ez az emberi egészségnek ártalmára válik. S a politika olyan, mint amilyen a méz. Ha valaki kellő mértékben eszik belőle, akkor egészségére válik, de ha sokat eszik, elrontja a gyomrát. Valahogy így kell szemlélni a politikai pártok működését is egy közületnél. Amikor az túlzásba megy, akkor attól kell tartani, hogy a fővárosi polgárok ügyeit, is esetleg politikai szempontok szerint fogják elintézni, ami pedig nemcsak ennek a közületnek, hanem az egész ország • nak is romlását idézheti elő. Éppen ezért nem titkolom azt a felfogásomat, hogy a törvényhatósági tanács eltörlése mellett vagyok és azon az alapon kívánom megoldani a főváros közigazgatásának kérdését, mint ahogyan az ebben a javaslatban kontemplálva van. A harmadik szempont a főváros anyagi gazdálkodásának szempontja. Itt csak arra a 10 millió pengős deficitre utalok, amely az idei költségvetésben mutatkozik és amelyről a törvényjavaslat indokolásának átolvasása alapján látjuk, hogy tulajdonképpen 25 millió pengőt is ki fog tenni. Ezzel a deficittel kapcsolatban egyesek azt a felfogást vallották, hogy hiszen az állam is deficitben van. Ez nagyon kedves szofizma, de az én felfogásom szerint ez az öszszehasonlítás nem állja meg a helyét. Valahogyan úgy érzem, hogy más szempontból kell uézni az állam deficitjét, mint a fővárosnak a deficitjét. Ha tekintetbe veszem azt, hogy amikor az ország a maga területének háromnegyedrészét elvesztette, ugyanakkor a főváros nyert területben, akkor nem tartom indokoltnak az összehasonlítást az állam és a főváros deficitje között. De más szempontból is célszerűnek tartom a tárgyalás ^alatt lévő törvényjavaslatot. Nevezetesen a fővárosnál a fizetések terén még mindig nagy káosz van. Van egy földalatti villamosvasút, amely négy kilométer hosszú és 16 igazgatója van. Ez a 16 igazgató a múlt évben 100.000 pengő honoráriumban részesült. Elvégre, mélyen t. Felsőház, talán nem tarthatja mindenki indokoltnak, hogy egy kilométer hosszú földalatti villamosra négy igazgató jusson. (DerüUsca.) A magasabb képzettséggel rende

1kező tisztviselők 33 százaléka még mindig segédfogalmazó. De ettől eltekintve még mindig vaunak az üzemeknél olyanok, akiknek a fizetéseigenis mammutfizetésnek minősíthető. (Szőke Gyula: Nincs\) Három évvel ezelőtt a Beszkárt. vezérigazgatójának még évi 137.000 pengő legális jövedelme volt. (Szőke Gyula: Nem! — láng