Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése nak abban a felfogásában, hogy ezt testületi módon nem lehet megcsinálni, mert ha egy bölcs és okos gondolat felmerül, az a sok szóbeszéd között úgy ellaposodik, hogy mire végrehajtható lesz, addigra már száz más körülmény járul hozzá ahhoz, hogy ez a végrehajtás ne legyen eredményes. Ezért teljes mértékben osztozom a

; kormánynak abban a felfogásában, hogy erélyes kézzel akar belenyúlni az ügyekbe és csak arra kérem a kormányt, hogy szakszerű, a főváros iránt meleg szeretettel bíró és önálló gondolkozású embert állítson a dolgok élére, akit sem jobbra, sem balra nem lehet megtántorítani semmiféle álérvekkel, hogy ez a szanálás azután a megvalósulás stádiumába jusson a főváros és az ország javára. Kipka ő méltósága mélyenszántó és à főváros iránt igen nagy, forró szeretetet eláruló beszédében azt mondotta (olvassa): »Nem szabad azt mondani, hogy ez az ország legműveltebb városa a maga tehetetlenségében nem tud rendet csinálni a maga portáján és nem tudja megérteni a mai idők rendkívüli parancsoló szavát«. Aláírom azt, hogy a polgári önérzet nem tűrheti, hogy ilyen maradjon a helyzet, de viszont előbb hangsúlyoztam azt, hogy testületi úton ezt a szanálást nem lehet végrehajtani. Láttuk azt, hogy az adminisztráció és az autonóm testület együttműködésével 17 szabályrendeletet kellett megalkotni és ezek közül a közgyűlés csupán kettőt alkotott meg három év alatt. Mi történnék, ha a kormány megengedné nekünk, hogy az útmutatásai szerint mi határozzunk erről? Teljesen helyeslem, hogy a kormány itt ta'bula rasat alkot és rendet teremt, mert rendkívüli viszonyok között, rendkívüli erőkre és rendkívüli eszközökre van szükség. A törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps a középen.) Elnök: Szólásra következik Csik József ő méltósága. Csik József: Nagyiméltóságú Elnök TTr! Mélyen tisztelt Felsőház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat a székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. te. módosítását célozza. Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan egyesek nemcsak a törvényjavaslat szükségszerűségét vonták kétségbe, hanem akadtak olyanok is, akik a törvényjavaslatot a polgári önérzet megszégyenítésének, szabadságjogaink, sőt alkotmányunk ellen való mer^nvletnek minősítették. Mélyen .tisztelt Felsőház! Távol áll tőlem az a gondolat, hogy ezekkel a felfogásokkal beszédem keretében perbeszálljak. legyen szabad azonban ezeknek a felfogásoknak megítélése céljából a mélyen tisztelt Felsőház figyelmét két szempontra felhívnom. Az egyik szempont az, hogy az 1930:XVHI. te. a kommunizmus óta tulajdonképpen már a harmadik törvény, amely a főváros közigazgatását rendezni óhajtja. Az első volt az 1920 :LX. te, a második az 1924:XXVI. te. és a harmadik, amelynek módosításáról most van szó, az 1930:XVTII. te. Az a felfogásom, hogy ezeknek a törvényeknek megalkotására az a körülmény késztette a kormányzatot, hogy a háború és forradalmak következtében olyan új gazdasági és társadalmi viszonyok léptek életbe, amelyek mellett, amint az más országokban történt, itt sem mehetett el észrevétlenül a főváros közigazgatása. Minthogy ezek a társadalmi és gazdasági viszonyok változásnak voltak kitéve, szinte természetesnek mutatkozik, hogy azok a törvények, amelyek ezeknek az időknek levegőjében szanktifikálódtak, szin19

SU. évi április hó 19-én, csütörtökön. 165 tén bizonyos változásnak lesznek kitéve. " Ha most ehhez a körülményhez hozzászámítom azt, hogy az 1930:XVHI. te. mindössze csak három évig volt érvényben, ha hozzászámítom, hogy a maga teljes egészében érvénybe sem ^phetett, mert az elöljáróságokra vonatkozó törvényes intézkedések, amelyek az 1930-as törvényben kontemplálva voltak, még a mai napig sem léptek életbe, akkor meg kell állapítanom, hogy itt nem olyan tartós érvényű törvényes intézkedésekről volt szó, amelyek mélyen benne gyökereztek volna a magyar alkotmányban, hanem olyan törvényes intézkedésekről, amelyek az idők változó viszonyainak megfelelően bizonyos módosítás alá kell, hogy essenek. A másik szempont, amelyet hangsúlyozni akarok, az, hogy úgy az 1920. évi és az 1924. évi törvény, mint az 1930:XVTII. te. tulajdonképpen kompromisszum eredménye. Ez az utóbbi törvény az akkori kormánynak nem eredeti elgondolását tükrözi vissza, hanem a pártvezérek akaratát és mint kompromisszum természetesen magában foglalja mindazokat az erényeket, de egyúttal mindazokat a hibákat is, amelyek ilyen kompromisszumos eljárásnak velejárói szoktak lenni. Már annakidején többen megjövendölték, hogy ennek a törvénynek nem lesz hosszas tartama, ami most be is következett. Ha ezt a két általam említett szempontot figyelembe veszem, akkor nem értem azt, hogy ennek a most tárgyalás alatt lévő törvpnvia va ^latnak tárgyalásánál hogyan lehet az alkotmány, vagy a közszabadságok megsértéséről beszélni. Ami a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot illeti, annak célszerűségét fel fogasam! szerint abból sa szempontból kell megítélni vájjon az 1930 : XVIII. te. mutat-e olyan hiányokat és hibákat, amelyek megfelelő korrigálástfai szorulnak. Ha ebből a szempontból nézem a törvényjavaslatot, akkor meg kell állapítanom, hogy az 1930 : XVIII. te. gyakorlati érvényesülése következtében igenis mutatkoznak olyan hiányok és hibák, amelyek a törvény módosítását célszerűvé teszik. A módosításnak ezt a szükségszerűségét főleg három szempontból akarom megvilágítani. Az első szempont a felelősség kérdése, a második szempont a pártpolitika kérdése, a harmadik szempont a főváros anyagi gazdálkodásának kérdése. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Aimi a felelősség kérdését illeti, az 1930. évi XVIII. te. a törvényhatósági tanács megalkotásával az egyéni felelősség helyébe a kollektív felelősséget állította. Ennek a felelősségnek lényege az, hogy nem az egyén lelkiismerete, hanem egv kisebb közület lelkiismerete viseli a felelősséget. Ez a kollektív felelősség fel fogásom szerint nem helyes és nem kielégítő. Nagyszerűen beválik bizonyos pozitívumoknál, amikor eredményekért és sikerekért kell a felelősséget vállalni, de negatívumoknál, amikor hibákért és elcsúszásokért kell vállalni a felelősséget, akkor ez a gyakorlati életben rendszerint úgy valósul meg, hogy az egyik a másikria/ akarja hárítani a felelősséget. A keresztény etika sem ismer, kollektív felelősséget és rendszerint az egyéni felelősséget, a személyi felelősséget állítja előtérbe minden cselekedetben. 1 Felfogásom szerint a kollektív felelősséget, 23*