Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

154 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése tisztviselők alkalmazása a törvényhatósági bizottság részéről nem lényeges. A főpolgármesteri állással mint ősi intézménnyel szemben perhorreszkálták itt azt, hogy ezentúl a főpolgármestert nem választják, hanem kinevezik. A főpolgármesteri intézmény először is nem ősi jogunk intézménye. ösi jogunk ismeri a főispánokat, akik a várispánokból keletkeztek. Ösi jogunk városi ügyekben nem volt, mert a városok telepítésekből keletkeztek. Itt a középkorban a német városi jogokat másolták le és azok érvényesültek. Itt városbíró és polgármester volt, főpolgármesterről csak akkor volt szó, amikor az 1872. évi XXXVI. teikk megalkottatott. Ha tehát főpolgármesteri állásra — amint ezt mindenki beismeri — eddig a hármas jelölés alapján mindenkor az első helyen jelöltet választották ' meg, most pedig a főpolgármestert ki akarja neveztetni a kormány, akkor nem látom azt, hogy itt ősi intézmény romboltatnék le, nem látom azt, hogy itt valami nagy sérelme volna az autonómiának, mert hiszen az autonómia lényege nem az, hogy ő választja a főpolgármestert, mondjuk, diktátumra, hanem az önkormányzat lényege az, hogy a saját ügyeiben, a maga szabályrendéleteinek megfelelően a maga akarata érvényesül. Most áttérek a törvényjavaslatnak arra a részére, amelyet azért támadnak, mert a kormány a főpolgármester számára messzemenő felhatalmazást kíván, amelynek alapján rendbe akarja hozni a főváros összes gazdasági ügyeit és háztartását.. Méltóztattak meghallgatni Glücks thai Samu felsőházi tagtársamnak nagyon részletes, nagyon megokolt és nagyon beható indokolását, amelyben ő azt mondotta, hogy ha a városnak deficitje van és rászorul a kormány támogatására. akkor természetes, hogy az, aki támogatni akarja, bizonyos feltételeket is előír és ezeknek a feltételeknek magunkat alá is kell vetni. Másodszor méltóztassanak figyeleimbevenni azt, hogy az a pénzügyi helyzet, amely ma a városnál adva van, ig#n sok komponensből tevődött össze. A legnagyobb komponense ennek a világgazdasági válság, amelyet voltaképpen a trianoni békediktátum szült meg, lehetetlen né tévén minden nemzetnek gazdasági téren szabad, önálló nemzetközi érintkezését a többi államokkal. Ha a komponenseket keressük, — tárgyilagosan elhajtok íbeszélni, — azt. mondom, hogy a törvényhatósági bizottság éppúgy hibázott s éppúgy hozzájárult maga a kormány is ahhoz, hogy ebbe a helyzetbe kerüljünk, mint ahogy maga a világgazdasági helyzet teremtette ezt meg. A székesfőváros azzal járult hozzá ahhoz, hogy ma eddig jutottunk pénzügyi viszonyainkban, hogy nem volt elég ereje és önállósága, mert amikor 1925-ben a kormány kiküldött egy vizsgáló bizottságot az üzemek dolgában és kiderült, hogy ezekben az üzemekben annyi mindenféle hiba és javítani való dolog van és a

r kormány azt kívánta, hogy egy rvegyes bizottság — amely részben törvényhatósági bizottsági tagokból, részben pedig a kormány által kiküldött tagokból állna — vizsgálja felül az ügyeket, ezt, mintáz önkormányzat sérelmét nem fogadta el, holott ezt a kérdést már akkor a legteljesebb mértékben el lehetett volna intézni. Ellenkezőleg, a pénzügyi bizottságban, a tanácsban s a közgyűlésen akárhányszor kiteregették a Vásárpénztár ügyeit, de soha erélyes lépés ebben az irányban nem történt. Ebben a tekintetben azonban 1934. évi április hó 19-én, csütörtökön. ' < kötelességem kijelenteni, hogy az a párt, amelyhez a törvényhatósági bizottságban tartozom, a legteljesebb mértékben iparkodott annak a feladatának eleget tenni, így pl. a Vásárpénztár ügyét is rendezni kívánta. A Vásárpénztár ügye azonban előbbi időből keletkezett, éppen abból a tekintetes tanácsi időszakból, amikor nem engedték meg nekünk, hogy bepillantsunk az aktákba, amikor 1914-től 1918-ig minden esztendőben legalább is 20 alkalommal mondta ki a közgyűlés, hogy a tanács tartozik az üzemek számadását előterjeszteni, de sohasem terjesztették azokat elő. Ellenben a yásárpénztárt vezették az adminisztratív erők és a Vásárpénztár alapszabályainak ellenére olyan üzletekbe bocsátkoztak, amelyek nem voltak a Vásárpénztárnak alapszabály szerinti feladata, emiatt került a Vásárpénztár abba a nyomorúságos helyzetbe, - amelyben ma van. A faárugyárról már beszéltem, erről a törvényhatósági bizottság nem tudott semmit, ezt a tanács teremtette meg, A tanács vette meg a gyöngyösi kőszénbányát is és amikor a törvényhatósági bizottság 1927-ben vagy 1928-ban — azt hiszem éppen az én indítványomra — rosszalását fejezte ki a Bszkrt. magatartása és annak gazdasági vitele tekintetében, ez írott malaszt maradt és további intézkedés nem történt. (Láng Lajos: Ügy van!

1

! Viszont azonban előidézte a mi eladósodásunkat az is, hogy nekünk ' meg kellett vennünk a Wenckheim-palotát és a Károlyi-palotát. Eladósodásunkhoz az is hozzájárult, hogy egy megbukott takarékpénztárat kellett megvennünk és abból községi takarékpénztárat létesítenünk, pedig ezt megelőzően 10—-20 éven át a törvényhatósági bizottság állandóan folyamodott a kormányhoz, hogy engedjék f meg, hogy községi takarékpénztár létesíttessék, ez soha meg nem engedtetett. Ekkor azonban az engedélyt megkaphattuk, megvehettük a részvényeket és felállíthattuk a Községi Takarékpénztárt. A nagytétényi sertéshizlalót is megvettük és most a mélyen t. kormányhoz fordulok, mert azt hallottam, hogy a zsírexport lebonyolításával Nyíregyházát és Debrecent akarja megbízni, akkor, amikor itt a székesfőváros sok-sok pénzt adott ki erré a nagytétényi sertéshizlalóra, amikor innen mint a központból a zsírexportot nagyszerűen lehetne lebonyolítani. Mindezek a komponensek a világválsággal kapcsolatosan azt is előidézték, hogy mindinkább elszegényedett ez a város. Az a város, amely annyi nagy kulturális feladatot végzett, ma abban a helyzetben van, hogy ha ezekből a bajokból ki nem segítik, mezőgazdasági várossá sülyed, a közkórházakat magánkórházakká lesz kénytelen átalakítani, mert az állam nem akarja a betegsegélyző alapból azokat a megtérítéseket megfizetni, amelyeket mi a társtörvényhatóságok számára az ő betegeik után kifizetünk. Az iskolákat, amelyeket nem tartozunk fenntartani a törvény szerint, kénytelenek leszünk beszüntetni. Nem tudjuk tovább szolgálni a kulturális célokat, a képgyüjtést, szoborgyűjtést és nem tudjuk tovább folyósítani a színházi segélyeket, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ha semmit sem akartok csinálni, akkor mire valók vagytok?) Éppen azt mondom, hogy meg akarjuk csinálni mindezt, de nem tudjuk megcsinálni, ha nem segítenek rajtunk. Teljes mértékben osztozom a kormány-