Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-54

130 Az országgyűlés felsőházának 5-4. ül •nómikus szervek segítségével, én tehát legfeljebb két évi időre kénytelen vagyok az autonómiát itt felfüggeszteni. De még akkor is az önkormányzati elvet, amennyire ez lehetséges, tiszteletben akarja tartani, mert felállította a 17 tagból álló bizottságot, amelyet a törvényhatóság közgyűlése fog megválasztani és amely bizottságnak ellenőrző és tanácsadói joga lesz. Kijelentette a belügyminiszter úr, hogy ő azt a bizonyos tervezetet, amelynek .tartalmát ma még specifikálva nem ismerjük, közölni fogja a törvényhatóság vezető embereivel és az autonómiával együtt akarja ezt megbeszélni. Látjuk, hogy továbbra ds fenntartatik az 1907:IX. te, amely panaszjogot enged, ha a főpolgármester az ő hatáskörét netalán mégis túllépné. Ha figyelemmel vagyok ezekre a szempontokra, továbbá arra, hogy a belügyminiszter mint^ alkotmányos miniszter felel az országgyűlésnek, politikai felelősség terheli őt; ha figyelemmel vagyok a törvénynek arra a rendelkezésére, hogy kötelességévé teszi a belügyminiszternek, hogy^ a két év letelte után a sáfárkodásról jelentést .tegyen az országgyűlésnek; ha tekintettel vagyok arra, hogy csak időlegesen és csak a közérdek szempontiából kivántatik az autonómiának ilyen parciális felfüggesztése, akkor én a belügyminiszter iránti bizalom által is indíttatva, de azt a kérelmet is előterjesztve és hangsúlyozva, hogy se tárgykörileg, se időbelileg ne engedje meg, hogy ez a dolog in peius változzék, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Szontagh Jenő Ő méltósága. Szontagh Jenő: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház ! (Halljuk! Halljuk!) Amikor ehhez a tárgyalás alatt álló törvényjavaslathoz hozzászólok, engedtessék meg nekem, hogy kissé távolabbról kezdjem, olyan dolgoknál, amelyek ezzel a törvényjavaslattal talán csak laza összefüggésben vannak, de ezt szükségesnek tartom, mert a tegnapi vitában felszólaltak a főváros — mondhatnám — kiválóságai, akiknek úgy elméleti, mint gyakorlati tudásuk messze az enyém felett áll, aki 25 esztendő óta résztveszek ugyan a közigazgatásban, de vármegyei ember vagyok, városokkal keveset foglalkoztam, a székesfőváros ügyeivel pedig egyáltalában nem. Némethy ő excel lenciája pedig a fővárosi ügyeknek elméletileg és gyakorlatilag is egyik legkiválóbb elismert tekintélye; Ripka ő méltósága nemcsak éveken át állott a székesfőváros élén, de Szőke Gyula igen t. tagtársammal együtt típusa annak a budapesti polgárnak, akinek ő tegnapi beszédében olyan szép emléket állított. (Gr. Széchenyi Aladár: TTgy van!) Eipka és Szőke igen t. felsőházi tagtársaim részletesen, csaknem szakaszról-szakaszra foglalkoztak ezzel a törvényjavaslattal, amelyről kimutatták azt, hogy ami ebben nóvum van, az a székesfővárosi közigazgatást nem fogja jobbá tenni. Az a törekvés pedig, amely a takarékosságra és a pénzügyi megtakarításokra vonatkozik, e törvényjavaslatnak az autonómiát kétségtelenül sértő, — ha az eredeti javaslattal szemben erősen le is csökkentett — tendenciája nélkül is a kormánynak és a belügyminiszternek már eddig is megadott csaknem korlátlan felhatalmazás alapján keresztülvihető. (Gr. Széchenyi Aladár: TTgy van!) Teljesen osztozom Némethy ő excellenciájázse 193-4- évi április hó 13-án, péntekem. nak abban a nézetében, hogy az autonómia nem öncél, de éppen így, sőt talán hangsúlyozottabban osztozom abban a nézetében is, hogy az autonómiák nem lényegtelen részei a magyar alkotmánynak. Némethy ő excellenciája szerintem erre az egész javaslatra a legtalálóbb megjegyzést tette akkor, amikor ő, aki 50 esztendő óta a törvény és a törvényalkotások szolgálatában áll, aki a régi, ősi magyar alkotmánynak egyik kimagasló prominens híve, azt mondotta, hogy ő nem tudná elképzelni, hogy a háború előtti kormányok bármelyike mert volna egy ilyen javaslattal az országgyűlés elé lépni. (Ügy van! Ügy van! jabbfelől.) Abban az időben tehát, amelyet a miniszterelnök úr ismételten úgy aposztrofált, hogy akkor Bécsből dirigáltak bennünket, ez a Bécs, vagy az, akit a miniszterelnök úr ezalatt a kifejezés alatt ért, féltő gondossággal vigyázott arra, hogy még lényegtelen kérdésekben se nyúljon az alkotmányba vágó kérdésekhez. Miért? Mert akkor az a Bécs nemcsak a maga jogához, törvényben és alkotmányban biztosított jogához ragaszkodott, de ugyanolyan féltő gondossággal, kínos lelkiismeretvizsgálással ügyelt arra is, bogy a koronázáskor letett esküjével még a legtávolabbról se kerüljön ellentétbe. (Patay Tibor: Például a Fehérváry-éra alatt!) Ha én most kérdezem, hogy mi vitte rá a kormányt mégis arra, hogy az autonómiákba belenyúljon, akkor sok más ok mellett önkéntelenül felmerül bennem az is, hogy talán a kormányt és főleg annak elnökét megérintette annak az áramlatnak szele, amely ma Európaszerte végigseper. Ez az áramlat, amely a jelenleg fennálló alkotmányokat és kormányzási formákat alapjukból akarja kidönteni és azok helyébe egy egészen új valamit tenni, a legnagyobb ugrást jelenti az egyik szélsőséghői a másikba, a liberalizmusból az antili'beralizmusba, a csaknem korlátlan egyéni szabadságból a páriaszerű egyéni rabszolgaságba, a legszélesebb alapokon nyugvó demokráciákból a centralizmusba. Autoritativ totális államnak hívják ezt, de köznyelven diktátorságnak. De akárminek hívjuk is, ha egy kissé megvakarjuk, akkor előbújik XIV. Lajos abszolutizmusa, a l'état c'est moi, vagy a cári egyeduralom. Igen t. Felsőház! Nem akarok erről az idegen államokban bevezetett új alkotmányokról, kormányzási formákról itt ítéletet mondani, sőt tovább megyek és azt mondom, hogy ha én olasznak szülétek, valószínűleg fasiszta vagyok, ha osztráknak, egészen bizonyos, hogy ma Dollf uss háta mögött állok. De. mert magyar vagyok, magyar egész szívemmel, gondolkozásommal, mert az ősi magyar alkotmány ^tiszteletében nőttem fel, egészen nyugodtan és bátran mondhatom — és azt hiszem, a Felsőház nagy többsége is ezen a nézeten van. — hogy ezeknek a külföldről importált elméleteknek, ezeknek a kormányformáknak Magyarországon semmiféle gyökerük nincs. (Ügy van! Ügy van ! jobbfelől). Miért mondom ezt*? Kétségtelen, nem tagadható le, hogy ezelőtt másfél esztendővel, ezelőtt egy esztendővel s ezelőtt félesztendővel, egészen a legutóbbi időkig, az országban bizonyos féltő érzés volt, hogy ez eszmék tekintetében nálunk is legalább kísérlet fog történni. Volt olyan idő, amikor a miniszterelnök úr — hogy enyhe kifejezéssel éljek — legalább is kacérkodott ezekkel a gondolatokkal. Nem akarok példákat felhozni, csak ráutalok arra» ahogy ő a Vezért elképzelte, ráutalok arra,