Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-54

Az országgyűlés felsőházának 5%> ülése 1934. évi április hó 13-án, péntekem. 131 hogy ő ugyan azt mondta, hogy: »én nem akarok diktátor lenni«, de a másik mellékmondatban már hozzátette: »ámbár talán alkalmatos volnék a diktátorságra«. Teljes lojalitással elismerem, a miniszterelnök úr nagy érdeméül tekintem, hogy benne megvolt az adott helyzetnek olyan helátása, hogy ugy látszik, ezt a gondolatát is revideálta, En ezt abszolúte nem szarkasztikus értelembenniondoni. Leemelem a kalapomat mindenki előtt, aki az ő nézetét súlyos argumentumok hatása alatt a helyzetnek kellő felismerése után nem tartja meg, hanem jobb belátásra jut. (Helyeslés.). Igen t. Felsőház! En ma meg vagvok nyugodva a tekintetben — és többen is Vagyunk így, mert nem én vagyok az egyedüli a Felsőházban, aki bizonyos aggodalommal látta ezeket a Führer-ideákat, — hogy ezek ma Magyarországon nem aktuálisak. Nem aktuálisak különösen azért, mert az igen t. belügyminiszter úr képviselőházi beszédében leszögezte magát a mellett, hogy ő is a régi ősi magyar alkotmány alapján áll. (Ügy van! jobbfelől.) Néhány hónappal ezelőtt azonban e mellett a felülről jövő veszedelem mellett alulról is tapasztalhattunk megmozdulásokat. Azért tartottam szükségesnek, hogy ezt itt szóvátegyem, mert az országgyűlésnek hivatása az, hogy akár felülről, akár alulról jönnek ilyenféle mozgalmak, az ő álláspontját, a régi magyar alkotmányhoz való ragaszkodását igenis kifejezze. (Helyes-lés jobbfelől.) Csak röviden rá kívánok mutatni arra, hogy ez a mozgalom ma kétségtelenül fél Európát meghódította. Kezdődött Oroszországban és — ha egészen más célkitűzéssel is — de formájában folytatódott Olaszországban, Törökországban, átment Németországba, legutóbb pedig Ausztriába, sőt Európának két államában, Lengyelországban és Szerbiában, ha forma szerint meg is van a parlamentarizmus, lényegileg a diktatúra uralkodik ott is. Ha keresem az okokat, amelyek ezt előidézték, akkor röviden három okot tudok megjelölni. Az egyik az, hogy ezekben az országokban a parlamentarizmus importált valami volt. Az összes országokban, ahol ni a diktatúra vân, a parlamentarizmus nem terjed messzebb, mint maximum 100 esztendőre. (Ugy van! Ügy van!) Sőt Franciaországban, a demokrácia hazájában, amelyet mindig mint ideált állítanak oda, csak 150 esztendeje van egyáltalában ilyen népképviselet, mert hiszen a francia parlament bíróság volt és nem törvényhozás. A második ok az, hogy ezekben az összes államokban a népek évszázadokon keresztül hozzá voltak szokva az abszolút uralomhoz. Abszolút uralom volt Oroszországban; abszolút uralkodók voltak azok a kisebb fejedelmek és királyok Olaszországban; majdnem korlátlan hatalmú duodec fejedelmek voltak Németországban és — amint méltóztatnak emlékezni — alig 100 esztendővel ezelőtt az egyik nagyherceg a saját alattvalóit katonának adta el. Abszolutizmus volt természetesen Törökországban is és soha nem volt igazi parlamentarizmus Ausztriában. A harmadik ok az, hogy mindazokon

t a helyeken, ahol ez az új diktatórikus centrális autoritativ totális állam létesült, a parlamentarizmusnak óriási kinövései voltak, amelyek magukkal a népekkel utáltatták meg ezt a széles demokratikus alapokon nyugvó képviseletet. Ezzel szemben Magyarország az egyedüli ország Európában, sőt az egész világon, amelyben az, amit parlamentarizmusnak mondanak, a nemzet képviselete — azt mondhatnám — a honfoglalás idejéig vezethető vissza, mert hiszen a parlamentarizmus első megnyilvánulásának tekinthetem a pusztaszeri országgyűlést is. Kétségtelen, hogy a XVI. század második tizedéig, amikor Verbőczy összeállította a Tripartitumát, nincs egyetlenegy ország sem, amelyben ez alatt az 500 esztendő alatt annyi törvényt hoztak volna. Igenis, a magyar nemzet össze van forrva a saját önrendelkezési jogával, össze van forrva az országgyűlés intézményével. De nem szerepelt soha Magyarországon a második ok, az abszolutizmus megszokása sem. Mi nem vagyunk hozzászokva az abszolutisztikus kormányzáshoz. Ha voltak is nálunk ideig-óráig — mert mit jelent 10—15—20 esztendő egy nemzet ezeréves történetében — ilyen abszolutisztikus időszakok, a magyar nemzet mindig le tudta magáról rázni az abszolutisztikus uralmat, még akkor is, amikor az a bizonyos centrális hatalom a magyarság másfélmillió vagy kétmilliónyi népességével szemközt az örökös tartományokra, a nagy Németországra, a németalföldi és az olasz provinciákra, sőt időközönként még az akkori legnagyobb világhatalomra, Spanyolországra is támaszkodott. Akkor sem tudtak bennünket tartósabb ideig abszolutisztikusán kormányozni, de nem tudnának ma sem, mert nem tűrné el a nemzet. A harmadik ok, tudniillik a parlamentarizmus túltengése és annak kinövései — ezekben az. államokban, melyeket említettem, kétségtelenül megvolt. Most nem akarok egy más, a magyar közéletben már régóta vajúdó kérdést a vitába bevetni — és ez az a bizonyos általános, egyenlő és titkos választójog, —^kétségtelen azonban, hogy minél jobban kiterjesztették a választójogot, annál nagyobbak voltak azok a kinövések, amelyeket a parlamentarizmus kihatásaként ezek a népek, ezek a nemzetek önmagukon éreztek. Hogy mást ne mondjak, Németországban abban a pillanatban, amikor 20 évre szállították le a korhatárt és válogatás nélkül minden fiatal lánynak és minden ifjúnak megadták a választójogot, abban a pillanatban milliókkal nőtt meg a két szélsőséges áramlat tábora Engem nagyon megnyugtatott, hogy a miniszterelnök úr és a belügyminiszter úr quasi leszögezték magukat amellett a gondolat mellett, hogy sem a miniszterelnök úrnak, • sem pedig a kormánynak esze ágában sincs változtatni az eddigi renden, az. eddigi parlamentarizmuson, az eddigi kormányzási módon. Azonban — és itt térek vissza arra, amit beszédem elején mondottam — ennek a szele mégis csak érintette őket, mert — ami különben minden kormánynak, pláne egy erős és magában bízó kormánynak célkitűzése

> volt — ők igenis szeretnének magukhoz, vonni és bekebelezni minél nagyobb hatalmat és nem nagyon örülnek, ha ennek a hatalomnak olyan korrektivumai is vannak, amelyek rájuknézve talán kellemetlenek. Egyedül ennek tulajdonítom azt. hogy olyan könnyűszerrel tették túl magukat az autonómiának, ha nem is nagyon lényeges, de mindenesetre figyelemreméltó csorbításán. Igen t. Felsőház! Mint mondottam, olyan szakszerű beszédeket hallottam itt a Felsőházban, hogy ennek a törvényjavaslatnak részleteibe nem akarok belemenni. Ami az én figyelmemet megragadta és amit nem hagyhatok