Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-54

126 Az országgyűlés felsőházának 5U. ülé nagy fiát fájdalmasan nélkülöző nemzet kegyelettel tekint hatalmas szellemalakjára s életének és halálának értékes tanításából bátorságot és erőt merít a magyar igazságért folytatott kemény küzdelméhez, (Éljenzés.) Napirend szerint következik a közigazgatási, valamint közjogi és törvénykezési bizottság együttes jelentésének folytatólagos tárgyalása Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930:XVIII. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról benyújtott törvényjavaslat tárgyában. Szólásra következik Pap József ő méltósága. Pap József: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen tisztelt Felsőház! A .tegnapi ülésen az utolsó szónok Szőke ő méltósága volt, aki igen érdekes beszédében túlnyomóan azzal a kérdéssel foglalkozott, vájjon szükséges-e egyáltalában ez a törvényjavaslat, amely most szőnyegen van, vagy pedig nem. Méltóztassék megengedni, (hogy ebbe a gondolatkörbe kapcsoljam he beszédem kezdetét. En is ezzel a kérdéssel kívánok foglalkozni. Az 1930:XVIII. tc.-ket pár évvel ezelőtt hoztuk meg. Tudjuk, hogy évek hosszú sorára van szükség ahhoz, hogy megállapíthassuk egy törvényről, hogy bevált-e vagy sem, hogy azok a remények, amelyeket a törvényhez fűztünk, megvalósultak-e vagy sem. Mielőtt arra a kérdésre válaszolnék, hogy szükséges-e ez a törvényjavaslat, legyen szabad egy-két pillantást vetnem Budapest székesfőváros történetére. Tudjuk, hogy Budapest főváros három vidéki városból keletkezett és tudjuk azt, — hiszen látjuk, tapasztaljuk, mert együtt éltünk az eseményekkel, — hogy Budapest hatalmas gócponttá, hatalmas fővárossá, Magyarország szívévé és eszévé küzdötte fel magát. Az első törvény, amely a főváros jogviszonyait szabályozta, az 1872:XXXVL tcikk volt. E törvény uralma alatt érte el Budapest azt a nagy nívót, amelyen ma áll. Aki csak némileg is tájékozva van e téren, tapasztalhatta, hogy Budapest főváros vezet szellemi téren, vezet kulturális téren. Tapasztalhatta, hogy itt, a fővárosban öszpontosult a tudomány, a művészet, itt fejlődőt az ipar és a kereskedelem. Mi mindnyájan tudjuk, hogy Budapest főváros a maga ötven éves múltjában minden nemzeti mozgalomnak élére állott, tudjuk, hogy mit lehet köszönni Budapest székesfővárosnak a magyarság terjesztése körül» látjuk, hogy milyen nagyszerű, nagyszabású szociális alkotásai vannak Budapest fővárosnak és merem állítani, hogy az országban nem lenne annyira kifejlődve a szociális érzék és nem lennének olyan szociális intézmények, mint aminők vannak, ha e tekintetben Budapest főváros nem járt volna elől jó példával. Ötven évig élt, fejlődött és virult e törvény uralma alatt a főváros. Ebben a pontban tökéletesen igaza van Ripka Ferenc ő méltóságának, amikor azt mondotta, hogy mindnyájan kimondhatatlan hálára vagyunk kötelezve azokkal a férfiakkal szemben, akik a főváros élén állottak és akik ötven év alatt önfeláldozó polgári munkájukkal, iparkodásukkal, törekvésükkel és különösen nagy áldozatkészségükkel tudták elérni ezeket a nagy, igen nagy eredményeket. A háború után azután erősen megváltoztak mind a politikai, mind pedig a gazdasági és társadalmi viszonyok, de megváltozott az erkölcsi felfogás is- Az az úgynevezett categoricus imperativus, amely azelőtt honolt, e 1934. évi április hó 13-án, péntekem,. vagy amelynek uralmára mindenki törekedett, a háború utáni időben lazább erkölcsi felfogásnak adott helyet. Igen természetes tehát, hogy az 1872. évi törvény elavultnak mutatkozott és hogy a változott viszonyokhoz képest új törvények alkotásáról kellett gondoskodni. Az első törvények, amelyeket a háború után e tekintetben hoztak, az 1920. évi VIII. és az ugyanezen évi IX. tcikk voltak, amelyek a fővárosi törvényhatósági bizottság újjáalakításával foglalkoztak. Ez a két törvény nagyon rövid életű volt, mert csakhamar következett az 1924. évi XXVI. tcikk, ugyancsak a székesfőváros törvényhatósági bizottságának módosításáról, míg végre megalkottuk az 1930. évi XVIII. tc.-t. Magam is abban a nézetben voltam és azt « hiszem, ennek a mélyen t. Háznak több tagja volt abban a hitben, hogy az 1930:XVIII. te. alapvető, kardinális törvény lesz, amely véglegesen és állandóan szabályozza a székesfőváros kérdéseit, hogy évtizedekre kihatólag van törvényüntk, hogy nyugvópontra kerül a főváros szervezete és beligazgatása törvényhozási rendezésének ügye, de fájdalom, ez a remény nem vált be, hiszen 1933-ban, tehát nagyon rövid idő múlva, meghozatott a XVI. te, amely igaz, 'hogy a vármegyei törvényt módosította, de 'azért már sok fúrást és faragást eszközölt az 1930:XVIII. tc-n, vagyis a fővárosi törvényen is. A törvényalkotásnak ez a hipertrófiája — hiszen 1920-tól kezdve ez a törvényjavaslat most már a hatódik törvényhozási operátum — mutatja, hogy nincs nyugvópont, a kérdések még nem forrottak ki egészen, mutatja azt, hogy az 1930:XVIII. te. alapján az ügyeket tovább folytatni nem kívánatos és éppen ezért szükségesnek mutatkozott a törvényjavaslat benyújtása és letárgyalása. Kívánom, hogy ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre fog emelkedni, végre is megnyugtatóan szabályozza az összes vonatkozó kérdéseket. Ha szemügyre veszem azokat a törvényhozási alkotásokat, amelyek^ 1920-tól létesültek és »beleértem a mostani törvényjavaslatot is, meg kell állapítanom, hogy határozottan centralisztikus fejlődést mutatnak, az autonómia pedig •mindig jobban és-jobban kezdett elhalványulni, szűkebb körre szoríttatott. Megvallom őszintén, én az autonómiának vagyok híve, a centralizációt, kiváltkép a túlságos centralizációt nem szeretem. Az autonómia egyedüli eszköz, egyedüli módszer, amely polgári öntudatot teremt és polgári erőt ad. Belátom azonban azt is hogy azért, mert a közigazgatás, vagy a vég. rehajtó hatalom terén bizonyos agendák, amelyek azelőtt az autonómia körébe tartoztak, a centrális hatalom körébe mennek át, még nem lehet feljajdulni és azt mondani, hogy megszüntették az autonómiát, megfosztották a törvényhatóságokat az önkormányzati jogtól. Tökéletesen igaza volt tegnap Némethy Károly ő excellenciájának, aki gyönyörűen fejtette ki, hogy az autonómia sohasem lehet öncél, az autonómia egy eszköz, hogy azáltal a köz ügyeit szolgáljuk, hogy az állam, a vármegyék s a főváros dolgait jobbakká tegyük, hogy a polgárok életét nemesebbé és boldogabbá varázsoljuk. Abnormis viszonyok között az autonómiának itt-ott való megszorítása sokszor nagyon üdvös és nagyon indokolt lehet, már pedig be kell látnunk, hogy gazdasági és financiális téren most abnormis időket élünk. Gondoljunk ) csak arra, milyen áldozatokat kellett hüzniá a ! magyar államnak, amikor a magyar állam sza-