Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-53
116 Az országgyűlés felsőházénak 53. ülés len, zavaró s éppen a pártpolitikai szempontok miatt lépten-nyomon jelentkező olyan tünetet, olyan körülményt vetett felszínre, amely bizony a hivatalnoki munkálkodás nyugodt, biztos, rendes, pártatlan és az ügyek érdekében való vitelét megnehezítette. Ez igen szomorú tény — köztudatban van ez, nem kell hibáztatnom érte a pártokat, hiszen minden párt egyenlően csinálta volna, bármilyen párt végezte volna azt a imunkát, — ellenben még szomorúbb az, hogy az a felelősség, amely az ügyek viteléért tulajdonképen a polgármestert kellett volna, (hogy illesse, az a hatalom, amely a polgármesternek kellett volna, hogy jusson, teljesen elhalványodott. A tisztviselők abban a (bizottság élére állított tanácstagban látták tulajdonképen az intézkedő szellemet, az intézkedő kezet, nem pedig iá főváros polgármesterében. Szinte eszébe jut az embernek — bocsánatot kérek, egy kis túlzással mondom — a magyar időknek az a nagyon szomorú napja, amidőn egy nagy királyunk halála után azt mondották a rendek: olyan királyt akarunk, akinek üstökét a markunkban tarthatjuk. Sajnos, az idők egy kis túlzással mondva, úgy hozták, thogy olyan polgármesterünk lett, akinek mindkét keze, minden tevékenysége gúzsba volt kötve. Ezt nem kívánhatja senki s legkevésbbé kívánhatják azok a pártok, amelyek önzetlenül kívánnak dolgozni a főváros érdekében. Régebben is megesett, hogy a hivatalnoktanács nem teljesítette mindenben a közgyűlés óhaját, akaratát, hanem imént a maga útján és megtette azt, amit -az idők folyamán a polgárság érdekében szükségesnek és célszerűnek vélt. Megtörtént, hogy felelősségre vonták ilyen intézkedéseért, aligha volt azonban rá eset — én legalább nem emlékszem, — hogy a közgyűlés helytelenítette volna a hivatalnoktanács által végzett munkát akkor, ha az nem is mindenben egyezett az ő akaratával, mert a hivatalnoktanács az ő nagyszerű tapasztalataival, tudásával és a főváros érdekeinek feltétlen követésével mindenkor csak azt tette, amit a polgárság érdekében tennie kell. Ripkä ö méltósága gyönyörű szavakkal adózott itt remek beszédében Budapest nagyságának és azoknak az erdemeknek, amelyek ebből a főváros polgárságára haramiának, legyen szabad azonban tisztelettel megjegyeznem azt, hogy amikor a polgárság nagyszerű áldozatkészségét, országépítő, fővárosépítő munkásságát minden részletében elismerem, lehetetlen meg nem emlékeznem arról, — már csak azért Is. hogy az egyoldalúság vádjától távol essem. — hogy Baross Gábor milyen hihetetlen szolgálatokat tett ennek a fővárosnak az ő vasúti politikájával, kereskedelmi és ipari politikájával; lehetetlen meg nem emlékeznem arról, hogy ami nagyszerű monumentalitás Budapesten van, azt bizony, ha nem is mindenben, de jórészt az állam áldozatkészségének lehet köszöni. Itt vannak a nagyszerű hidak, itt van maga a parlament, itt van a Kúria, itt vannak a minisztériumi épületek, itt vannak a gyönyörű múzeumok, itt vannak az egyetemi építkezések és itt vannak a törvényes intézkedések annak kötelező kimondásával, hogy a bankok és 'biztosító intézetek tartoznak vagyonuk egy részét immobil dolgokba fektetni^ s ennekfolytán építették ezek palotáiknak sorát. Nem lehet meg nem emlékeznem arról, hogy amikor ez a fellendülés következett Budapest életében, ebből kivette a maga részét az udvar és a királyi családnak tö'bb tagja is azzal, hogy 1984. évi április hó 12-én, csütörtökön. palotákat építtetett. Kétségtelen tény, hogy szobrainknak nagy részét ugyancsak annak lehet köszönni, hogy az állam sohasem fukarkodott azzal, hogy a fővárost lehetőleg szintén segítse, széppé és naggyá tenni. Amikor azonban mindezt elismerjük, lehetetlen meg nem emlékezni itt arról, hogy ebben a fentieken kívül legnagyobb része tényleg Budapest polgárságának van, mert hiszen a statisztika szerint 1872-ben a városi adó fejenkint 21 pengő 76 fillér volt, 1932-ben pedig 60 pengő 78 fillér. Ilyen adózás, ilyen áldozatkészség mellett helyes vezetéssel természetesen nagyszerű várost lehet létesíteni. Amikor Budapest fejlődését mindenki elismeri, akkor hálával gondol azokra, akik Budapest szépségét. nagyságát az ő tudásukkal, nagyszerű munkájukkal előmozdították. A magam részéről csak azért, hogy itt hangot adjak egy ellenzéki szónokkal szemben a lelkemben élő meggyőződésnek és tiszteletnek, kifejezést akarok adni annak, hogy ebben a munkában igenis igen nagy része volt Budapest nagyon derék hivatalnoki karának, amely minden becsülést megérdemel. Lehetetlen azonban akkor, amikor az ember Budapest fejlődéséről beszél, meg nem említeni azt, hogy az osztó igazság és az egyenlő elbánás nem minden tekintetben érvényesül Budapest életében és csak fájdalommal lehet például megállapítani azt, — nem tudom, pártérdek vagy más szempont játszott-e ebben Közre, — hogy a X. kerület a fővárosnak egyik legelhanyagoltabb kerülete, noha nagyság szerint második kerülete, mely ha talán nem is a legtöbbet, de a legjobban adózik. Akkor, amikor Éipka ő méltósága azt a nagyszerű fellendülést, azt a nagyszerű építkezést említette, amely Budapesten van, ez a főváros iránti végtelen szeretetéről beszél, de lehetetlen kifejezést nem adnom annak a vélményemnek, hogy ez bizony sokszor a vidéki városok rovására is tör tént. Kérdem, szabad lett volna-e ezek mellett a nagyszerű építkezések mellett megtörténnie annak, — éppen Ripka Ferenc ő méltósága beszédéből hallom azt a szomorú adatot, amelyre, bár sok karitativ munkában résztveszek, nem voltam elkészülve, — hogy Budapesten még mindig 11.000 család lakik szükséglakásban, nyomorlakásban $ Nem tudom feltételezni a törvényhozás egyetlen tagjáról, akár képviselőházi, akár felsőházi tagjáról, hogy ha kimenne az Auguszta-, vagy a Mária Valéria-telepre, vagy a kelenföldi nyomortanyákra és csak egyetlen nap látná .azt, hogy mi van ott, ne döbbenne meg és ne látná be, hogy ez az állapot úgy, ahogyan van, nem jó. En, aki Budapest nagyságát mindenképpen szeretném előmozdítani, sokkal szívesebben láttam volna a nagyszerű építkezések helyett, hogy tűnjenek el ezek a nyomortanyák, amelyekből, ha nem is mindig, de igen gyakran a betegség mellett a bűn, az erkölcstelenség, a vallástalanság is tovaterjed. (Ügy van! Ügy van!) r9 A belügyminiszter úr ő excellenciája méltán hivatkozik a törvényjavaslat indokolásában arra a nagy és csaknem az egész országot irányító szerepre, amely a fővárosnak van fenntartva. Bízni kell az ő Ígéretében, hogy \ issza fogja állítani azt a bizonyos összhangot az adminisztráció szervei és az önkormányzati hatóságok között, amely megbontatott. Tényle? lehetetlen komoly aggodalom nélkül olvasni a szép indokolásnak azt a megjegyzését hogy ma a közgyűlás tulajdonképpen két pártra van szakítva: az egyik párt azokból áll, akik bent ülnek a törvényhatósági tanácsban, a másik párt