Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-53

Az országgyűlés felsőházának 53. ülése ben az 1930-iki törvényben igen jelentős lépés voit, azt, hogy a 'háztartást általában véve pontosabbá, rendszeresebbé, takarékosabbá, gazdaságosabbá kívánta tenni. És mivel én mindezeknek a céloknak elérésére sok biztosítékot találtam a javaslatban, azt megnyugvással fogadtam el. Éppen olyan őszintén be kell vallanom, hogy négy évvel ezelőtt nem gondoltam — és talán a melyen t. Felsőház egyetlen tagja sem gondolt — arra, hogy ez az 1930. évi elég gyökeres reform közel négy év multán ilyen meglehetősen gyökeres revízióra, reformáiásra kerül. De ne feledjük el azt sem, hogy senki, talán még a legpesszimistábban látó bíráló sem gondolta akkor azt, hogy rövid négy év alatt, — sőt tulajdonképpen nem is négy évről van szó, mert mindjárt egy év múlva — 1931 nyarán olyan pénzügyi és gazdasági válság zúdul sok tekintetben váratlanul a nyakunkba, amire senki sem számíthatott. Es a magyar nyomorúságban kevés vigasztalást nyújt az a régi vigasztalás, hogy »solamen est miseris socios habuisse malorum«; a mi nyomorúságunkon nem sokat segít az, hogy nem egy elszigetelt magyar bajról, hanem egy világbajról van szó, olyan pénzügyi és gazdasági válságról, amely egész Európában, sőt Európán kívül is, a nagy és kis államokban, a gazdag és szegény, a győző és a legyőzött államokban egyaránt nyilatkozik meg, legfeljebb fokozati különbség látbató. Minuezt csak annak indokolásául hoztam fel, hogy senki se csodálkozzék azon, ha Budapesten is elkerülhetetlen, hogy a válságos állapot úgy a kormányzat, mint a törvényhozás terén az eddiginél továhbmenő rendelkezéseket tesz szükségessé. Ezzel mindjárt in médias res jutottam felszólalásomban, mert immár rátérhetek a törvényjavaslat egyik sarkalatos pontjára, főpillérére, arra a főpontra, amely a törvényjavaslat létjogosultságát adja meg és ez: a pénzügyi szanálás, amely rendelkezés tudvalevőleg már a törvényjavaslat benyújtása előtt, de benyújtása óta is úgy a parlamentben, mint a parlamenten kívül annyi támadás és annyi kritika tárgya volt. Ez a törvényjavaslat szanálni kívánja a főváros háztartását és a közterhek emelése helyett inkább a meglevőket is le akarja szállítani. A törvényjavaslat a székesfővárosi háztartás egész területén az összes költségvetésekben, nemcsak a szorosan vett közigazgatási költségvetésben, de a közintézmények, az intézetek, a közművek és közüzemeknél is ;i többé-kevésbbé megingott egyensúlyt helyre akarja állítani; intézményesen biztosítani kívánja ezt a fővárosi számszék hatáskörének és szervezetének kiterjesztésével. Ezt a szanálási munkát nem a rendes időkben szokásos rendes eszközökkel kívánja a törvényjavaslat elérni, hanem a rendkívüli időknek megfelelő rendkívüli eszközök alkalmazásával, azaz nemcsak a kormány felügyeletének fokozásával,, hanem az érdemleges beavatkozási jog statuálásával is. Hiszen másutt is, ahol baj van, nem a rendes eszközökhöz folyamodtak, hogy ezeket a bajokat orvosolják. Budapesten is elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor rendkívüli eszközökre van szükség. Ez a törvényjavaslat valóban ilyen rendkívüli eszközök igénybevételére gondol; ott van benne a belügyminiszter úr rendkívüli felügyeleti joga, ott van a kivételes jog különös kicsúcsosodásaképpen az egy vagy két évi meglehetősen korlátlan hatáskörrel felruházandó főpolgármester, akinek hatáskörét a belügyminiszter úr által 1934. évi április hó 12-én, csütörtökön. 105 kiadandó »Tervezet« fogja megállapítani. Ennek az intézkedésnek az autonómia körében eddig meglehetősen szokatlan ridegségét csak nemileg fogja a főváros álltai kiküldendő 17-es ellenőrző bizottság közreműködése enyhíteni Mélyen t. Felsőház! Kétségkívül igen szokatlan, igen súlyos intézkedések ezek. Olyanok, amilyenekre a régi világban nem gondolt senki sem, nem gondoltak a kormányok sem. Hiszen nem képzelhető el olyan kormány, amely ilyen javaslattal mert volna előállni a regi jó időkben, Nagymagyarország boldog korszakában, amikor egyebek közt >az autonómiának nem csorbításáról, nem megcsonkításáról hanem védelméről, fejlesztéséről volt szó; amikor például 1907-ben törvényt hoztunk arról, hogy a törvényhatóságoknak teljes védelmet biztosítunk a miniszternek, vagy a miniszter közegeinek a törvényhatóságra sérelmes mindennemű, — kivétel nélkül mindennemű — törvénytelen, vagy sérelmes rendelkezése ellen a közigazgatási bírósághoz benyújtható panasz alakjában. De én azt hiszem, hogy a mostani kormány, a mostani belügyminiszter úr sem privát passzióból, nem azért hoz ilyen javaslatot, mintha ő nem szeretne enyhébb, tetszetősebb, népszerűbb javaslatokkal jönni. Mindenki tudhatja rólam, aki engem ismer, hogy nem vagyok a fórumon mozgó pártember, pártpolitikus és nem vagyok városi politikus, tehát minden feszélyezéstől menten bizonyos tárgyilagossággal szólhatok a törvényjavaslathoz. De azt is hangsúlyoznom ; kell, hogy én mindig, egész hosszú közpályámon az autonómiának, a jól felfogott autonómiának a híve voltam, az vagyok most is és az leszek éltem fogytáig. En a jól felfogott, az egészséges^ autonómiát az állami élet, a törvényhatósági élet integráns, kiegészítő részének tartottam mindig, (Helyeslés.) olyan fontos alkatrésznek, amelyet csorbítani és amelyhez hozzányúlni kényszerítő ok nélkül nem szabad. (Ügy van! Ügy van!) Viszont sohasem tartottam azt, hogy az autonómia valami fétis, valami öncél; annál kevésbbé tartottam azt, hogy a magánérdekeket és magánszempontokat közcélként lehet feltüntetni. Ma is szerintem nem annyira az autonómia kérdése a főkérdés, nem az, hogy szabad-e, vagy nem szabad-e azt érinteni, szűkíteni vagy csorbítani, hanem az, hogy vannak-e valósággal a fővárosban komoly pénzügyi és gazdasági bajok? Lehet-e remény, hogy ezeket az autonómia a maga eszközeivel, a maga mentalitásával akarja és tudja is orvosolni? Itt én sok másoktól eltérőleg, nem a multakat vizsgálom, nem a felelősséget kére" sem, nem azt kutatom, hogy vájjon kit teher tünk felelőssé ezekért a bajokért, ezekért az inkonvenienciákért, mert a felelősség keresése magában véve nem sokat segít rajtunk. A betegségeknél bizonyos fokig keresni kell ugyan a betegségeket okozó előzményeket, de a fődolog mégis az orvoslás, ha kell, a drasztikusabb orvosszerek alkalmazása is. Mélyen t. Felsőház! En úgy látom, hogy a szükségességnek az iaz időpontja, amikor rendkívüli eszközök alkalmazása elől nem térhetünk ki, tényleg bekövetkezett. A legilletékesebb, a legfelelőiseblb faktornak, ia belügyiminiszter úrnak a nyilatkozatai és ;az indokolásban lévő számszerű adatai szerint úgy áll a helyzet, hogy Budapest székesfővárosnak — ne keressük az okokat, hogy miért állott elő, csak a 15*