Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

68 Az országgyűlés felsőházának 27. ülés ről ö maga jegyezte meg, hogy tulajdonképpen nem saját müve és saját szülötte, teljes lélekkel magáévá tette. Nagyon helyeslem a kormánynak azt az álláspontját és azt a törekvését, hogy nemcsak magáévá tette ezt a törvényjavaslatot, hanem igyekszik ennek minél előbb tető alá való hozására is. Nevezetesen ebben a tekintetben úgy áll a helyzet, hogy amint a magánéletben sokszor előfordul az, hogy az embernek nincsen jogilag megindokolható és kikényszeríthető tartozása, de mégis valami belső érzés sugallatára bizonyos, bár indokolatlan, de mégis felmerülő kételyeknek, gyanúknak eloszlatása végett, tehát — hogy így fejezzem ki magamat, röviden és egyszerűen — gavallériából fizet az ember, azt hiszem, a parlamentnek is ilyen kötelessége az, amikor ezt a törvényjavaslatot, ezt a régóta húzódó ügyet likvidálja. De éppenséggel nem vallom azt —és itt csatlakozom megint az igazságügyminiszter úr szavaihoz, — mintha ennek a törvényjavaslatnak benyújtására az adott volna okot, még pedig közvetlen okot, hogy közéletünk parlamenti portáján nem volna minden rendben. Ennek a feltevésnek eleven cáfolata maga ez a törvényjavaslat. Ha parlamentünk nem állana olyan erkölcsi piedesztálon, mint amilyenen áll, akkor nem alkotta volna meg annyi önzetlenséggel és a közmorál iránti érzékkel ezt a törvényjavaslatot, ahogy megalkotta. Az igazságügyminiszter úr mellett végül — last^ not least — elismerésemnek kell még kifejezést adnom a jelenlegi kormányelnök úrral szemben is, aki szintén magáévá tette teljes meggyőződésből ennek a törvényjavaslatnak ügyét, s aki nemcsak acélos akaraterejéről és energiájáról, nemcsak izzó faj- és nemzetszeretetéről, hanem ugyancsak nemes, emelkedett erkölcsi felfogásáról is ismeretes. Mélyen t. Felsőház! Ez után a bevezetés után méltóztassék megengedni, hogy közelebb nyúljak in concreto az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Nem azért, mintha ezzel a törvényjavaslattal részletesen, aprólékosságig menőleg kívánnék foglalkozni. Ez alól felmentve érzem magamat, nem lehet tisztem, — már csak időkímélés okából sem — hogy ezzel a kérdéssel egész részletességgel foglalkozzam. Feladatom tehát csak arra fog szorítkozni, hogy ennek a törvényjavaslatnak néhány alapkérdését világítsam meg, néhány alappillérére bocsássak egy-két világító sugarat, hogy azután ezekre a kérdésekre a magam egyéni reflexióit megtéve, a végső konklúziót levonhassam, hogy elfogadom-e ezt a törvényjavaslatot vagy nem, illetve amennyiben elfogadom, — mint ahogy elfogadom, — mi ennek az állásfoglalásomnak indoka. Mélyen t. Felsőház! Az összeférhetlenségi helyzetek legelsője, amellyel a törvényjavaslat foglalkozik, a közhivatali, a közszolgálati összeférhetetlenség kardinális kérdése ebben a jogi matériában. Az a mostani átmeneti állapot tudniillik, hogy közhivatalnokok a parlament tagjai lehetnek és ha elvileg lehetnek, akkor korlátlan számban is lehetnek, a parlament, a népképviselet eszméjével semmikép sem egyeztethető össze. Ennek a jelenlegi állapotnak lehettek múló, átmeneti indokai nemzeti és szociális szempontból 1920ban, amikor megengedték^ ezt, ennek ideje azonban lejárt és most már f át kell térnünk a kérdés normális szabályozására. (Helyeslés a jobboldalon.) Igazán a legnagyobb mértéke 1932. évi december hó 20-án, kedden. ben adózom elismeréssel köztisztviselői karunknak^ amely az állami gépezet mozgatója, amely nélkül nem lehet állami működés és különös elismeréssel adózom neki más szempontból is, nemcsak szigorú közigazgatási, államjogi szakszempontból, hanem nemzeti szempontból is, mert valóban a mi közhivatalnoki osztályunk a nemzet gerincét alkotó középosztálynak egyik legjelentékenyebb tényezője. Amíg azonban egyfelől ezt a legnagyobb készséggel és örömmel elismerem, másfelől azt is meg kell állapítanom, hogy véleményem szerint — s azt hiszem, nem állok elszigetelten ezzel a véleménnyel — a köztisztviselőknek különösen nagyobb számban — már pedig itt korlátot szabni nem lehet — a parlament működésében való részvétele valósággal denaturálhatja a népparlament intézményét. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassanak arra is gondolni, hogy hogyan állunk a függetlenséggel, — hiszen erről van itt tulajdonképpen szó, (Gróf Széchenyi Aladár: Ez az!) a függetlenséggel nemcsak általában véve a társadalommal, annak különböző érdekcsoportjaival, hanem magával a végrehajtó hatalommal, a kormánynyal szemben is. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Hiszen a parlamentnek egyik hivatása és feladatköre éppen az, hogy a végrehajtó hatalom működését ellenőrizze (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) és ezen ellenőrzési jogköréből kifolyólag, ha szükségét látja, felelősségre is vonhassa (Ügy van! Ügy van!) politikailag éppen úgy, mint jogilag. (Ügy van! Ügy van!) Az 1848 : III. törvénycikk módot ad erre a • jogi felelősségrevonásra a parlamentnek, bár nálunk — s ez örvendetes jelenség — e törvény alkalmazására még sor nem került és remélhetőleg nem is fog sor kerülni, de itt elvi kérdésekről van szó, hiszen nem egyes személyekre gondolunk, amikor az intézményeket felállítjuk. Kérdem: hogyan gyakorolja a parlament a független bíráskodás jogát a kormánnyal szemben akkor, ha a parlament tagjainak nagy része — ha nem is többsége, de jelentékeny része — függési viszonyban van közhivatalnoki minőségből kifolyólag! {Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért nagyon üdvös a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, hogy közhivatalnok nem lehet a Képviselőház tagja. De ez a rendelkezés önmagában nem volna elégséges és az elérni kívánt cél elérését nem valósítaná meg, ha hozzá nem járulna az a másik rendelkezés, hogy képviselőt — a politikai állásokat kivéve — kinevezni sem lehet képviselősége tartama alatt, s azt követőleg egy évig közhivatali állásra. Természetes dolog, hogy az előbbi rendelkezés értékében egészen illuziórius volna, , ha a képviselő kinevezhető volna, jutalmul, esetleg későbben képviselőségének eltelte után. Már képviselői működését is feszélyezné ez a tudat, ennek a jutalomnak reménysége vagy pláne bizonyossága. A törvényjavaslat ezekkel a tilalmi rendelkezésekkel azonban csak a Képviselőházat érinti. A Felsőházra vonatkozólag eltérő alapelvi rendelkezést tesz, de ennek nem személyi, hanem kizárólag tárgyi okai vannak. Nevezetesen ez a különleges elbánás kapcsolatban van azzal, hogy a Felsőház összetétele, egész struktúrája eltérő a Képviselőházétól. A parlamentek összetétele tudniillik két alapelven nyugodhatik: az egyik a közvetlen,