Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés felsőházának 27, ülése — hogy úgy mondjam, — a nyers népképviselet elve; a másik pedig a korporációs elv. A népképviselet elvénél fogva» az ország honpolgárai minden különösebb minősítőjegy nélkül, csak a legáltalánosabb feltételek birtokában és bizonyos területi körzetekbe csoportosítva gyakorolják a választói jogot és így alkotják meg a parlamentek alsóházát. A felsőházi szervezet sokhelyütt és így nálunk is a korporációs elvet fogadja el, melynek értelmében a honpolgárok nem közvetlen népképviseleti választás útján, hanem a társadalom bizonyos rétegei, bizonyos közhasznú szervezetei, foglalkozási alapon álló korporációi által választják kiküldötteiket a parlament felsőházába. Ennek a két elvnek kombinatív alkalmazása igen szerencsés gondolat, mert azáltal válik teljessé, színesebbé, igazabbá a nemzeti közakarat, (Ügy van!) hogy a társadalomnak, vagyis ugyancsak a honpolgároknak, de bizonyos más szervezeti formában csoportosuló részeinek külön ad intézményesen képviseletet a parlamentben. Azt mondhatnám, mélyen t. uraim, hogy ha a korporációs elv valóban jól van megszervezve, akkor nem is lehet tulajdonképpen mereven ellentétbe állítani a népképviseleti eszmével. A mi Felsőházunk szintén a képviseleti elv alapján áll; tulajdonképpen azt mondhatnám, egy megszűrt, stilizált, megrostált népképviselet, a nemzet egv etemének más szervezési elv szerint kialakított képviseleti orgánuma. Miután a törvényhozás az 1926:XXII. te. megalkotásakor a korporációs álláspontra helyezkedett, ezáltal vált teljessé a parlament szervezete, kiegészítve a parlament régebbi struktúráját egy uj irányban, a korporációs elvnek, az addiginál sokkal szélesebb alapra helyezésével. Természetesen, ha a Felsőház struktúrája tárgyilag véve más, a törvény, illetőleg az ország intencióinak megfelelően, ennek a konzekvenciáit le kell vonni éppen a most tárgyalás alatt álló összeférhetlenség kérdésének szempontjából is. Erről bővebben beszélnem tulajdonképpen nem kell, mert hiszen nyilvánvaló, hogy olyan akadályok, amelyek a népképviseleti kamarában, az alsóházban akadályként ismerhetők el, meg kell hogy szüntettessenek a Felsőházban, amelynek organizatorikus alapelve egészen más, mint a népképviseleti kamaráé. Tisztelt Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy a közhivatali összeférhetlenséggel kapcsolatban még egy kardinális kérdéssel foglalkozzam. {Halljuk! Halljuk!) Ez az, hogy a 4. § általános tilalomként mondja ki azt a már általam is említett elvet, — ez a felsőházi tagokra nem vonatkozik, mert hiszen a felsőházi tagsággal az Állami Számvevőszéki elnöki állást kivéve semmiféle más közhivatali állás nem összeférhetlen, de itt a Képviselőházról van most szó és éppen eme strukturabeli különbségnél fogva mondja ki a 4. § — hogy képviselőt sem közhivatali állásra, sem bírói állásra kinevezni képviselőségének tartama alatt és a képviselőházi tagság megszűnése után egy évig nem lehet. Ezzel szemben mégis azt a módosítást tette és a szabálytól való azt a kivételt deklarálta, hogy, — amint ez a kérdés már itt is a jelenlegi tárgyalás során érintetett, — az ország úgynevezett nagybírái, főbírái, a királyi Kúria elnöke, másodelnöke, a Közigazgatási 1932. évi december hó 20-án, kedden. 69 Bíróság elnöke és másodelnöke, a koronaügyész, a budapesti tábla elnöke az általános tilalom alól kivételképpen mégis kinevezhetők. Nagyon helyeslem az együttes bizottságnak azt a módosító javaslatát, amely a plénum elé került, hogy ezek a nagy bírák — és hozzáteszem, az egyetemi tanárokra is ugyanez vonatkozik — képviselőségük tartama alatt és azután is egy éven át szintén ne lehessenek kineyezhetők. A Képviselőház minden nagy kvalitása mellett mégis par excellence politikai, sőt hozzáteszem, pártpolitikai testület. (Ügy van! Ügy van!) Ezt eltagadni nem lehet. Ebből a helyzetből, ebből az adottságból le kell vonni a következményeket, — eltekintve megint a személyi vonatkozásoktól, hogy tudniilik vannak, voltak és lesznek kiváló emberek, akik még akkor is, ha pártpolitika kötelékébe tartoznak, kellőképpen emancipálni tudják magukat a pártpolitikai befolyásoktól és elismerem, hogy vannak, voltak és lesznek, akikről most szó van, olyan egyének, akik személyileg kétségkívül alkalmasak volnának ezeknek a nagy bírói állásoknak betöltésére, — de ezeket a kérdéseket intézményesen kell elintézni. Ha pedig intézményről beszélünk, azt el kell vonatkoztatni a személyi, akcidentális mozzanatoktól s a kérdést a maga elvi mivoltában kell megragadnunk és garanciát kell kiépítenünk arra nézve, hogy esetleg visszaélés ne lehessen ebből kifolyólag. (Ügy van!) Ha már most a Képviselőház par excellence politikai testület, ahol a politikai és a pártpolitikai szempont nagyobb mértékben érvényesül, — és hogy félreértés ne legyen, mindjárt hozzáteszem, hogy kell is, hogy érvényesüljön — akkor nekünk ezzel szemben intézményes védgátakat kell emelnünk arra nézve, hogy a politikának és pártpolitikának szempontjai és áradata be ne szivárogjanak olyan területekre, ahol a politikának helye nincsen, mert nemcsak nem odavaló^ hanem ottani érvényesülése egyenesen veszélyes és a mindnyájunk által szolgálni kívánt közérdeknek sérelmére van. A jó közigazgatásnak, már magának a közigazgatásnak is, amely pedig külön áll a bíráskodástól, annak is egyik alapkelléke, hogy mentes legyen a politikától. A közigazgatás csak akkor tudja a törvényeket egyenletesen, pártatlanul végrehajtani, ha polilika nem férkőzik hozzá. Mennyivel fokozottabb mértékben állítható fel ez a követelmény a bíráskodás terén, amelyet még az igazságszolgáltatástól is elválaszt a törvény. Alkotmánybiztosítékként mondja ki az 1869 : IV. te, hogy az igazságszolgáltatás, a bíráskodás nemcsak a politikától, hanem a közigazgatástól is el van választva, mert a bírónak az a hivatása, hogy kizárólag az igazságot, a jogot szolgáltassa ki. Legyen szabad itt nekem is néhány szót szólanom a bíró hivatásáról. A bíró nem néz arra és nem is szabad arra néznie, hogy a konkrét esetben szereplő feleknek az érdeke, a gazdasági érdeke egyébként mit kíván. A bíró kizárólag a jogosság, a jogszerűség, a törvényszerűség szempontjait veszi figyelembe. Hogy r a r közigazgatási bíráskodásból vegyek példát, a pénzügyminiszter is közigazgatási tisztviselő, aki természetesen figyelembe kell hogy vegye a törvényt, mondjuk, az adótörvényt, hiszen annak keretében van hivatva ellátni a köz-