Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

62 Az országgyűlés felsőházának 27. ülé Mélyen t. Felsőház! A baj az, hogy az emberek legnagyobb része nem tudja, voltaképen a bírói munka nehézsége, súlyos nehézsége miben áll. Ha meg méltóztatnak nézni azt a vádat, feljelentést, panaszt, vagy keresetet, amelyet a bíró a kezébe kap, méltóztatnak látni, hogy olyan, mint amikor földrengés után a talajon minden van, csak rend nincs. Minden Összetörve, ott egy darab, itt egy porszem, itt egy nagyobb kő, minden csak akadály a ténykérdésben, a jogkérdésben. A bírónak a legnagyobb feladata az és ez a bírói erkölcs, a bírói erő, a bírói képességek igazi erőpróbája, hogy hogyan tudja ebből a káoszból összeállítani, rekonstruálni azt, amit emberileg valónak lehet és szabad elfogadni. Itt az indukciónak minden eszessége, minden értelmessége, minden ötletessége, a tapasztalatoknak, a világ-, élet-, emberismeretnek minden eszköze szükséges, hogy a bíró lassanként, apránként egymáshoz illessze a tényelemeket és végül sokszor sóhajtva, igazán azt mondhassa, hogy ez, amit átéltem, ez, amit lelkem, eszem szerint megkonstruáltam, ez az úgynevezett «való tény.» Ne tessék túlzásnak venni, mélyen t. Felsőház, ha azt mondom, hogy ez művészet. (Ügy van!) Több mint munka, több mint érdem: művészet, mert itt alkotni kell, itt rekonstruálni kell, itt az ember minden tehetsége kell hogy akcióba lépjen, hogy ezt meg tudja ítélni. Es mindenekfelett mi kell? Az ön fegyelmezettségnek olyan energiája, olyan ereje, amelyről annak, aki ezzel nem foglalkozik, bocsánatot kérek, nem lehet egészen tiszta fogalma. Mert ne tessék elfelejteni, hogy nemcsak Szent Pál mondja és az írás, hogy az ember hazudik, hanem a tudomány is azt mondja, hogy bizony, — hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy a lélektan mondja: — A legtöbb ember «igazat» hazudik. (Derültség.) Hogy van ez? Ügy, hogy hangulatainkon, érzéseinken, elfogultságainkon keresztül érzünk, látunk, gondolkodunk, értékelünk, felismerünk és megállapítunk. Méltóztassék meggondolni, hogy mi ez? A primer nyers tényt megkapom saját érzékeimen át, tehát már hozzáadtam valamit az egyéniségemből. Amikor kritizálom, amikor értékelem, jónak vagy rossznak találom, akkor a magam egyéniségének szemszögéből teszem. Egyedül a bíró az, — ne tessék dicsekvésnek venni, nem magamról beszélek, — aki befolyásmentes látással és felismeréssel bír. Ez az ő ereje, — ha van — és ez az ő dicsősége! A bíró, aki egy élet nehéz lelki nevelésével szerzi meg erényét, kisebb vagy nagyobb mértékben, mert nem mindenki tudja egyformán megszerezni, ezzel a tehetségével teszi magát képessé arra, hogy a felek által neki odadobott tohuvabohuból csináljon egy világot, csináljon egy káosz alapján egy valónak r nevezett tényállást. Ez az indukció munkájának legnehezebb, legterhesebb feladata. De még ezzel nincs vége a bíró munkájának. A bírónak ezt a valónak elfogadott tényállást a jogeszme fenséges helyére kell felemelnie ós azt kell néznie, hogy nem a törvény szava, betűje, rideg szerkezete, hanem a törvény joga, eszméje szerint vájjon subsummálható-e ez a tényállás és ha igen, milyen mértékben, vájjon a tényállásnak ez az alkotó eleme kimeríti-e a jogeszmének ezt a részét, amelyet a törvény előír. És amikor ezt a nehézi munkát végzi, akkor tudósnak kell lennie, de nem olyan tudósnak, aki a törvények százezreit gyűjti össze a fejében, hanem olyan tu; 1932. évi december hó 20-án, kedden. dósnak, aki a törvény szellemének magaslatait járja* Ez a nagy bíró. Amikor pedig ezt is elvégezte, még mindig nem fejezte be munkáját, mert akkor következik a számadás. Mert számonkéri tőle mindenki, az egész közvélemény: miért tetted ezt? Meg kell mondania, hogy: ezért fogadtam el ezt valónak. Meg kell mondania, hogy ezért illesztettem ezt egységbe így és nem amúgy,. Meg kell mondania, hogy: ezért vettem eZt ilyen és nem olyan jogszobály alá subsummálhaíónak.^Ezt mind ki kell fejtenie. Bocsánatot kérek ezért a kitérésért, de méltóztassék csak elgondolni, hogy akinek ebben nincs meg az a prakszisa, amit a bíró reggeltől estig tartó «kaparj kurta., neked is lesz» módjára hosszú évek munkájával szerez meg magának, hogyan ülhet az oda és Ihogyan tudja az igazat hirtelen felismerni, megállapítani? A javaslat azt mondja: én szervezek egy bíróságot, azt felruházom a bírói attribútumok, jelek, erők, hatalmak minden erejével és ez minden hatalmát gyakorolhatja. Tisztelet, becsület az ilyen bíróságnak, de az már az egyéni kritika dolga és azon múlik, hogy ki hogyan gondolkozik, hogy lehet-e ezt a papíron megszervezett bíróságot Pallas Athéné módjára teljes szellemi fegyverzetben mindjárt átléptetni a való életbe is? Én ezt nem tudom, de az bizonyos, hogy, b nézetem, hogy — amint mondottam — szerintem a közigazgatási bíróságra kellene bízni ezt a nehéz munkát, deferálok mégis ezidőszerint a javaslatnak és azt mondom: nekünk kötelességünk tekintetbe venni és mérlegelni a parlament akaratát. Mit mond az a parlamenti felfogás? Azt, hogy: én a magam szuverenitásából nem akarok feláldozni egy jottányit sem addig, amíg meg nem győződöm róla, hogy a kellő rendelkezések, kellő intézkedések által létrehozott bíróság nem képes-e vájjon ezt a feladatot helyesen megoldani- Nekem kötelességem a magam jogait az alkotmány szerint az utolsó vonásig biztosítani, telhát én most egyelőre utolsó kísérletként ez't megpróbálom. (Gróf Széchenyi Aladár: Az utolsó kísérlet!) En voltam az, aki a Felsőház bizottságaiban ajánlottam, hogy fogadtassék el egy határozati javaslat, amely kimondja, hogy felkéretjük a kormányt, mikép az életbeléptetéstől számított három esztendő múlva közölje a bíróság működésének adatait az országgyűlés mindkét házával, hogy ezen adatok alapján az országgyűlés abban a helyzetben legyen, hogy kritikát gyakorolhasson és hogy ezen adatokból elbírálhassa, vájjon az új bíróság megfelel-e feladatának, vagy sem? Mert ha nem felel meg, nem óhajtunk megint 31 évig várni, (Gróf Széchenyi Aladár: Úgy van!) hanem intézkedni óhajtunk, hogy végre, iha kell, az alkotmányos bíróság vonalán úgy is gyönyörűen felfelé haladó közigazgatási bíróság bízassék meg ennek a kérdésnek eldöntésével, éppen úgy, mint ahogyan közmegelégedésre fejti meg a mostani választási kérdéseket is. Nagyon tévedne, aki azt hinné, hogy én azért beszélek, mintha a bíróságnak valami rettenetes nagy vágya volna ilyen politikumokkal foglalkozni. Tévedni méltóztatik annak, aki ezt felteszi. A bíróság lehetőleg távol óhajtja tartani magát a politikától, mert — méltóztatnak emlékezni, hogy az előbb mondottam — a lelki fegyelmezésnek nagy ereje kell ahhoz, hogy a bíró faji,, gondolkozási stb., stb. mindenféle előítélettől mentesen,