Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-27
Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1932. évi december hó 20-án, kedden, t>3 higgadtan, nyugodtan, az objektivitás legmagasabb vonalán ítélkezzék. A politika pedig ebben csak zavarokat okozhat. A magyar bíró azonban, ha nem kellemes is neki ez a matéria, de azért a haza iránti kötelessége érzetében közmegnyugvásra és közmegelégedésre fogja elvégezni ezt a feladatot is, mint ahogy elvégezte eddig többi feladatait is. Ezért voltunk bátrak ajánlani, hogy fogadtassék el tehát a javaslatnak az új bíróság szervezésére vonatkozó része is. A bizottság ezzel_ kapcsolatban kifejezi azt a reményét is jelentése indokolásában, hogy ez az új bíróság majd kellőképpen fogja feladatát elvégezni. De viszont garanciát is akar a bizottság arra nézve, hogy jövőre tudja, hányadán állunk ezzel az utolsó kísérlettel. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Van még egy másik nagyon fontos része ennek a dolognak. Tudniillik a szervezendő bíróság eszméjével szemben a bizottság elfogadott egy olyan módosítást is, amely szerint a Felsőházban jelenlévő legfőbb bírákra vonatkozóan az összeférhetlenség kérdése vétessék ki e bíróság hatásköréből és bízassék a királyi országos legfőbb fegyelmi bíróságra. Ebben is érdekelt vagyok és ezért ehhez a kérdéshez kritikai szóval nem nyúlok, csak figyelmeztetem a Felsőházat, hogy a jelentésnek erre vonatkozó, a legillusztriisabb tollból eredő indokolását méltóztassék gondosan elolvasni. Azt hiszem, hogy talán elég is volt az ismertetésből. Ebben az ismertetésben kiemelem még azt is, hogy pl. a bíróságra vonatkozólag itt van Abauj vármegye felirata is, amely szintén a közigazgatási bíróság hatáskörének megállapítását kéri a törvényhozástól. Ezzel a bizottsági eljárással, illetőleg azzal az indítvánnyal, amelyről volt iszerencsém itt hosszabb ideig beszélni, ez a kérdés is elintéztetik. Ha meg méltóztatik engedni, még két megjegyzést teszek. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik fontos kérdés az, hogy nem fog-e ebben a javaslatban túltengeni a jog, amely tudva-' lévőén ha summum jus, akkor summa injuria is. A javaslat indokolásában kimerítően és érdekesen kifejtetik az összeférhetlenség fogalmának erkölcsi természete, nemkülönben az is, ihogy az ilyen erkölcsi tételnek és szabálynak gyakorlati jogi értékesítése milyen nehéz. A bizottságban, — talán méltóztatik ráemlékezni, — volt szerencsém kifejteni, hogy itt a megoldásra három mód van. Az első mód az, hogy tisztán elvi alapra állunk. Akkor előáll a kritika rögtön azzal: ja kérem, ha egy elvet tesznek oda. azt annyira lehet jobbra-balra tágítani, hogy az bírói túlkapásokra, visszaélésekre vezethet, Isten mentsen meg bennünket egy egyszakasos elvi javaslattól. Ez tehát nem jó. A másik kritikus azt mondja: nem ezért nem jó, hanem azért nem jó, mert van a világon pszichológia, aztán van a világon frazeológia és van dialektika és ha ezek hárman összefognak, akkor a közérdeknek olyan sűrű látszatait képesek terjeszteni, hogy minden magánérdek szép tógában fog megjelenni, mint közérdek. Ez pedig nagy veszedelem! A harmadik kritikus azt mondja, már csak azért sem jó ez a megoldás, mert nincs olyan definició, amelyet veszélynélkülien, jól tudtak volna megcsinálni. Ha ez a megoldási mód nem jó, akkor mi a jó 1 ? Azt mondják, hogy a kompromittális eljárás, a kompromisszum sem jó, mert akkor a kompromisszum eredménye az lesz, ami volt az 1901. évi javaslatnál: csupa kazuisztika, amire nézve pedig már megmondtam a véleményemet. A harmadik megoldási mód az, amelyet ez a javaslat képvisel. Vesz egy általános nagy elvet, amelynek feladata, mint mondottam, az, hogy lelke legyen a javaslat minden rendelkezésének. Azonkívül a kategóriákat taxatíve felsorolja, de az egyes tényállásokat lehetőleg elasztikusan tartja. A fenti elvet tartotta be a javaslat előkészítője és ennélfogva kizárja azt, hogy ez a javaslat a jog túlzásaiba esnék. A kormánynak előttünk fekvő javaslata gondoskodik tehát arról, hogy jogi rendelkezései necsak tudományos kijelentések legyenek, necsak jogászi struktúrák legyenek, amelyek a polgárok egy csoportját elméletileg talán érdekelhetik, de a közérdeknek talán nagyon is nem felelnének meg, hanem, hogy legyenek ezek a rendelkezések az életet kellő erővel átfogó energiák és a nemzeti élet eszméjének gyakorlati követelményei, amelyekből a múlt tanulsága szól, — mert erre súlyt helyez a javaslat; — a jelen szüksége parancsol — és amelyek a jövő egészséges és mindig továbbépíthető pro gramm ja is látható. A kormánynak, amely ezt a javaslatot beterjesztette, tudományos és gyakorlati alapossággal elkészítette és azt a legszélesebb körű bírálatnak is kitette, alávetette és — mint tudjuk — a tárgyalásokon az elvek sérelme nélkül minden életrevaló, becsületes, gyakorlati módosítást hajlandó volt elfogadni, ennek a kormánynak sohasem jutott eszébe az, hogy egy lex perfectát csináljon. Ennek a kormánynak az volt a felfogása, hogy: én a diagnózist megcsináltam, a betegség tüneteit megállapítottam, az orvosságot, a terápiát eakben a szakaszokban, rendelkezésekben így tartom jónak; — tessék kritizálni. Kritizáltak is bőven és kritizálni fogják ezentúl is. Azt mondotta ez a kormány, hogy ez a javaslat addig él, ameddig a társadalom érdekeinek megfelel. A kormány jól tudja, hogy javaslata csak a mai viszonyok, tünetek és betegségeknek orvossága. Tudja. hogy bár diagnózisában abszolúte biztos kór megállapítások is vannak, terápiája csak relatív értékű, olyan, aminőt ma kell és aminőt ma lehet alkalmazni. Hogy ennek ellenére oly sokan támadják a javaslatot és kifogásolják a ; betegség szándékolt új kezelést, az kemény és azt hiszem, cáfolhatatlan bizonyság arra, hogy a kezelés nagyon is sürgősen kell, mert bizony véleményem szerint periculum in mora. Az idő vasfogáról megvan a magunk kellő nézete, szomorú tapasztalataink, amelyeknek talán legmegdöbbentőbbje az, hogy különösen a politika idegőrlő munkájában és küzdelmeiben az idő túlontúl gyorsan elhasználja úgy embereinket, mint erkölcsi tőkéinket is. A néppsziché könnyelműen elvet értékeket, eldob erkölcsi tőkét is és a maga gyakran szeszélyzaklatta, demagógia fűtötte szertelenségével megint más erkölcsi értéket jelentő egyéniségek és értékek után vágyik. A mai^ viszonyok e nyomorúságai között — őszinte szívvei mondom. — jól esik látni egy kormányt, amely «et si fractus illabatur orbis» megy a maga útján, a maga lendületes erejével, a maga szent meggyőződésével, a maga harcos, nagy célkitűzéseivel és a maga acélos, egyéni önbizalmával, hitével és a nemzet iráut
