Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-47

462 Az országgyűlés felsőházának U7. ülése nem kifogásolható- törvényjavaslattal jöttünk a törvényhozás elé, semmiféle mellékgondolat nem vezetett bennünket, hanem egyrészt, közjogilag helyesen akartuk kibőviteni a Főméltóságú Kormányzó úr hatalmi jogkörét, másrészt pedig arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ez a törvényjavaslat egy fontos célszerűségi szempontnak is megfelel- Azt vallom ugyanis, hogy a közjogi szempontok mellett a célszerűségi szempontok is fontosak, hiszen egy nemzet nem a jogi elgondolások sztratoszférájában él, hanem magát az életet éli és minden olyan jogalkotás, amely nem az életet szolgálja, felfogásom szerint, a nemzet ellen van. Amint már a Felsőház t. közjogi bizottságában is kifejtettem, egész elgondolásom tengelyében a nemzet áll. Minden cselekménynek, tehát a jogi alkotásoknak is, a nemzetet kell szolgálniuk. Ha tehát olyan közjogi helyzet áll fenn, amely nem a nemzet érdekét szolgálja, akkor a nemzet alkotó politikai géniuszának meg kell jelennie és olyan közjogi helyzetet kell teremtenie, amely megint csak a nemzet érdekeinek felel meg. Részemről tehát semmiféle burkolt szándék nincs e törvényjavaslattal kapcsolatban. En kizárólag úgy Ítélem meg a helyzetet és velem együtt a Képviselőház többsége is — sőt úgylátom, a mélyen t. Felsőház többsége is, (Ügy van!) — hogy a kormányzói jogkör kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslat nemcsak közjogi reparáció e kormányzói jogkör szempontjából,, hanem egyszersmind fontos célszerűségi intézkedés is, mert olyan lehetőségeket teremt, hogy válságos időkben éppen a jogrend érdekében és éppen közjogunk szellemében biztosítja az ország nyugalmát és azokat az előfeltételeket, amelyeket a nemzeti élet kíván meg a maga számára. (Élénk helyeslés.) Ha nyiltnak és őszintének méltóztatik engem tartani, t. Szontagh felsőházi tag úr, akkor nem értem, miért méltóztatik rólam feltételezni azt, hogy én negligálom a Felsőházat. Én, itt a Felsőház színe előtt is tettem erre vonatkozó nyilatkozatot és a bizottságokban is egészen világosan megmondtam, hogy nem én alkottam meg, illetve, nem én terjesztettem elő a Felsőházról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Felsőház igen t. tagjai hézagosnak tartanak. Nem vagyok felelős tehát annak tartalmáért és esetleges hézagaiért. Viszont nem lehetek a negligáció álláspontján sem, mert sokkal jobban tisztelem a tekintélyeket, semhogy magam e téren romboló szándékkal lépjek fel. (Elénk helyeslés és taps.) Szontagh Jenő felsőházi tag úr összehasonlítást méltóztatott tenni és hivatkozni méltóztatott Berzeviczy ő excellenciájának arra a felszólalására, amelyben ő reámutatott, hogy régen több vármegye volt, mint ma és a miniszterek mégis itt tudtak az üléseken lenni. Teljes tisztelettel vagyok a háborúelőtti korszak iránt, nem lehet azonban összehasonlítani ezt a mi rohanó életünket, ezt a kaleidoszkópszerűen állandóan változó helyzetet, amelyben mi dolgozunk, (Ügy van! Ügy van!) ezeket a katasztrofálisan nehéz szituációkat, amelyeket a gazdasági élet szinte napról-nap teremt számunkra, a háborúelőtti békés időszakkal. (Ügy van! Ügy van!) Elhiszem, hogy akkor gyalog jártak a miniszterek a hivatalokba; ma azonban ez nem lehet, mert nagy rohanás a mi életünk, 11 és 14 órás a munkaidőnk. Emiatt bizony kétségbe kell vonnom, hogy a háború előtt ennyit dolgoztak volna a miniszterek, mint mi 1933. évi július hó 13-án, csütörtökön. dolgozunk. Hiszen^ ne felejtsük el, hogy a háború előtt, az osztrák-magyar monarchiában, a külügyi, a pénzügyi és a hadügyi kérdéseket — hogy csak ezt a hármat említsem — túlnyomórészt mind Bécsből irányították, itt nálunk úgyszólván csak lemásolták az onnan jövő rendelkezéseket és tudomásulvették azokat a sokszor nagyvonalú intézkedéseket, amelyeket a monarchia érdekében tettek. Magyarország akkor — bármennyire garantálva is volt a közjogi függetlensége — mégsem élte egy független állami életet élő ország életét. (Ügy van! Ügy van!) Szívesen koncedálom, hogy a jövő évben — ha még én leszek akkor a miniszterelnök — egy héttel korábban kezdjük a költségvetés tárgyalását, mert nem volt szándékunkban azt megrövidíteni. (Helyeslés.) Ha csak ez a kívánság a költségvetéssel kapcsolatban, ezt minden további nélkül teljesíteni fogom. Szontagh Jenő felsőházi tag úr a parlament működésének szűkítésére irányuló tendenciát is lát ebben a törvényjavaslatban. Érdekes, hogy a Képviselőházban ilyen erősen nem domborították ki ezt az állítólagos tendenciát. Voltak ugyan felszólalások ott is, amelyek, mondjuk, per tangentem érintették ezt a kérdést, de ilyen világosan és nyiltan nem állította ezt senki. (Derültség.) A parlament hatáskörének szűkítése nem a kormánytól függ, hanem magától az országgyűléstől. Engem pedig bármikor le lehet szavazni. Ennek következtében bármily jogok felett is rendelkezünk, ha idejekorán méltóztatnak a bizalmatlansági indítványt a törvényhozás elé terjeszteni és ott elfogadtatni, akkor már nem is vagyunk itt. Ennek következtében nem tőlem függ a parlament jogainak szűkítése, mert hiszen a törvényt nem én szavazom meg, főleg itt a Felsőházban nem, mert itt nincs is szavazati jogom. Ha valaki ilyen aggályokat táplál is, ennek nincs semmi jogosultsága, mert hiszen nem magamnak szavaztatom meg a törvényt és nem a kormány kapja ezt a felhatalmazást. Ha a főméltóságú kormányzó úr nem járul hozzá, nem tudom keresztülvinni a parlament elnapolását. Ha pedig méltóztatott kiemelni, hogy a főméltóságú kormányzó úrral szemben teljes bizalommal van, akkor erről a kérdésről nem kell tovább vitatkoznom. En tényleg nagy figyelemmel kísérem azokat az áramlatokat, amelyeket, mint harmadik pontot méltóztatott említeni, hogy tudniillik diktatórikus berendezkedések vannak szerte Európában. En ezekkel a diktarórikus berendezkedésekkel szemben arra az elvi álláspontra helyezkedtem, hogy minden ország a maga lelki és politikai adottságához igazítja a maga jogrendjét. (Ügy van! Ügy van!) Annakidején azzal a szemrehányással illettek engem, hogy nagyon lelkesedem a fasizmus iránt. Kijelentem, hogy lelkesedem. Nagy alkotásnak tartottam a fasista alkotást, (Felkiáltások: Az is!) zseniális megnyilatkozásnak. Ne feledjük, hogy egy nemzetet mentett meg a Duce ezzel az alkotással. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Éppen az mutatja az államalkotó népek nagy diszpozícióját az örökkévalóság iránt, hogy idejekorán észreveszik a veszélyeket, és Istenben cselekednek, hogy a nemzet megmeneküljön. Ha a fasizmus előzményeit nézzük — az urak éppen úgy tudják, mint én, — azt látjuk, hogy akkor dekadenciában volt Olaszország; ha pedig ma figyelem a fasizmus 10 éves uralkodását, azt kell meg-