Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

Az országgyűlés felsőházának UU- ülése jelentőségű megállapítást tenni, éppen annál a bevezetőül említett megfontolásnál fogva, hogy a Felsőházat tartom annak a helynek, ahol 'bizonyos elvi megállapításoknak el kell hangozniok. (Halljuk! Halljuk!) Egyfelől ne méltóztassanak figyelmen kívül hagyni, hogy ia mai fejlett gazdálkodási viszonyok mellett individualista alapon álló gazdálkodás hitel nélkül nem képzelhető el. Az olyan intézkedések, amelyek a hitel intézményét kérdésessé teszik vagy megingatják, vagy funkcionálását lehetetlenné teszik, az individualista gazdálkodás alapjait rendítik meg és amikor a hitelt tesszük tönkre, tönkretesszük a mai társadalmi rend egyik legfontosabb alapját is. {Ügy van! Ügy van!) Amikor egyfelől ezt vagyok bátor leszögezni, — és nagyon kérem, hogy méltóztassanak ezt a legkomolyabb konszideráeió tárgyává tenni — ugyaniakkor a másik oldal felé is rá kell^ mutatnom arra, hogy a hitel alapvető természete a bizalom, a hitelező bizalma az adóssal szemben ós az adósé a hitelezővel szemben. Nemcsak az adósnak van szüksége a hitelezőre, hanem a hitelezőnek is szüksége (van az adósra, mert ha történelmi perspektívából nézem a dolgot, a megtakarításoknak csak akkor van értelmük, ha van valaki, aki ezeket ^szívesen igénybeveszi. A bizalom helyreállítása tehát szükséges a hitelező részéről is és minden olyan merev ragaszkodás az írott betűkhöz, amelynek végrehajtását nemcsak az adós, hanem egy józan közvélemény is lehetetlennek tartja, ezt a 'bizalmat ingatja meg és lehetetlenné teszi a hitelező és az adós közötti viszony további folytatását az idők folyamán. Amikor tehát az egyik oldalon a túlzásokkal szemben felmelem szavamat és azt hangoztatom, hogy a hitel fenntartására szükségünk van a magasabb társadalmi rend érdekéből, ugyanakkor a másik oldalon azt kell elvárnom azoktól a szervektől, amelyek ennek a hitelviszonynak letéteményesei és hivatott őrzői, hogy legyenek belátással a nehéz sorsban sínylődő gazdatársadalommal szemben és maguk igyekezzenek megtalálni azokat a megoldási módokat, amelyek mindkét felet kielégíthetik. (Helyeslés.) Törekvésem éppen arra irányul, hogy a két fél közvetlen érintkezésével alakítsam ki azokat az irányelveket, amelyek lehetővé teszik a kérdésnek alkalmas megoldását és ugyanakkor biztosítják azt, hogy a jövőre nézve érintetlenül és töretlenül fennmarad bizalom, amelyen majd a mi jövő hiteléletünk felépülhet. Ezen a téren is, éppúgy, mint minden egyéb téren, áldozatokra lesz szükség és ezeket az áldozatokat természetszerűleg a nemzeti társadalomnak azok a tagjai kell, hogy meghozzák, akik még áldozni tudnak. De ezzel kapcsolatos az a gondolat is, hogy az áldozatok szükségessége azt jelenti, hogy a magunk erejéből kell igyekeznünk kijutni azokból a bánokból, amelyek nemzeti létünket fenyegetik. Sajnos, itt megint azt látom, hogy kívülről vagy nem tudom honnan jövő segítséget várunk és kevésbbé ^igyekszünk a magunk erejére alapítani. Ahhoz, hogy a külföld nekünk segítő kezet nyújtson, szükséges, hogy itt meglássa az önmagunkon való segíteni akarást. (Ügy van! Ügy van!) Csak azon segít az Isten, aki önmagán is segít. Most legyen szabad áttérnem felszólalásomnak második részére, a londoni konferenciára» (Halljuk! Halljuk!) Ha a londoni kon1933. évi június hó 27-én, kedden. 427 ferenciának általános képét akarnám megrajzolni, akkor azt mondhatnám, hogy az atmoszféra kissé borús. Beárnyékolják azt különböző felhők, amelyek közül némelyek politikai eredetűek, politikai égtájról jönnek, mások gazdasági természetűek és az óceánon túli nagy kontinens felől jönnek felénk. A politikai természetű árnyékokról nem kell beszélnem — ezek többé-kevésbbé ismeretesek. En csak a gazdasági természetű felhők csoportjáról szeretnék egy rövid megjegyzést tenni és ez az, hogy ha meg akarjuk érteni azt a politikát, amelyet az Egyesült Államok ezidőszerint követnek és amelynek irányvonalát azok, akik csak távoliról figyelik a londoni konferencia lefolyását, talán nem tudják kellőképpen felismerni, ezt csak úgy tehetjük, ha belehelyezkedünk annak a világrésznek a mai gazdasági és lélektani helyzetébe. Mert ne méltóztassanak elfelejteni, hogy egy aránylag nemrégen még teljes virágzásban lévő prosperitás időszakát hirtelen váltotta fel ott egy óriási méretű krízis, amely 12 millió, némely adatok szerint 15 millió embert tett munkanélkülivé; ha ezekhez a családtagokat is hozzászámítjuk, akkor az ottani lakosságnak körülbelül egynegyed-, esetleg talán harmadrésze nem tudja, hogy miből fog a következő héten megélni. A munkanélküliségnek ez a csapása a maga méreteiben, de a maga kihatásaiban sem ismeretes Európában, mert azokban az európai ipari államokban, ahol nagyobb arányú munkanélküliséggel találkozunk, kiépülnek bizonyos szociális intézmények, amelyek megfelelő fékül, ellensúlyozóul szolgálnak, míg Amerikában ezek nem léteznek. Énnek következtében ott a munkanélküliség problémája a maga nemzeti fontosságában és a nemzetet veszéleztető méreteiben nagyobb mint Európában; el kell tehát ismernünk, hogy az illető ország államférfiai teljesen jogos felfogást vallanak akkor, amikor minden eszközt megragadnak arra, hogy a méreteiben óriási és kihatásaiban beláthatatlan krízist enyhítsék, amennyire csak lehetséges. Ez a magyarázata annak, hogy ők ott erőteljesen bizonyos áremelési politikára törekednek, mert ennek az áremelési politikának révén vélik a termelésnek újból való megindítását és a munkanélküliek óriási tömegeinek a termelő processzusba való bekapcsolását elősegíthetni. Ezekkel a nehézségekkel számolni kell, mert semmiféle nemzetközi konferencián nem lehet eredményt elérni, ha az ember nem helyezkedik bele a partnerek pszichológiájába. (Helyeslés a balközépen.) Ettől eltekintve, a konferencia lefolyását talán inkább olyképpen leszek bátor szemléltetni, hogy azt az egy-két főszempontot helyezem előtérbe, amelyek körül a vita elsősorban forgott. Az első és főkérdés két részre tagozódik, de össze lehetne talán fogni abban, hogy a törekvés főképpen arra irányult, hogy az értékesítés lelhető s égéit javítsák, ami alatt egyrészt azt értem, hogy kedvezőbb árak elérése tétessék lehetővé, másrészt pedig azt, hogy a piacok tekintetében nagyobb könnyebbség nyújtassák, vagyis a nemzetközi árucsere élénkülését ériük el. Ami legelsősorban az áremelés kérdését illeti, itt az angol-amerikai tétel a hitelügyi intézkedések fontosságát helyezi előtérbe és elsősorban egy úgynevezett olcsó-pénzpolitikaval és a hitelnek a gazdasági életbe való beszivattyúzásával véli a megfelelő áremelkedést elérhetni. Ha a konjunktúraélénkító hata65*