Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

418 Az országgyűlés felsőházának -U. ülé hitelezőknek egységes szervezete eddig nincs. Ha ez megalakul, akkor válik lehetővé a méltányos egyezkedés. Már pedig, szerény véleményem szerint, — és ebben, azt hiszem, egyöntetű az egész magyar közvélemény — egyezkedő tárgyalások, méltányos megegyezés nélkül az adósságok kérdését rendezni nem lehet, mert sem puszta fizetésmegtagad'ássaL sem hitelezői parancsszóval, egy «sic volo, sic jubeo» val ez a kérdés meg nem oldható. Remélem tehát, hogy a londoni kezdeményezés eredményre is vezet s nekünk mindenesetre meglesz az az elégtételünk, hogy éppen a magyar pénzügyminiszter részéről, tehát egy ilyen ki», szegény, eladósodott ország képviselője részéről tett javaslat adja meg a lehetőséget arra, hogy helyes irányban lendüljön végre a kibontakozás felé az a rettenetes káosz, amelybe az egész világ gazdasága jutott. A kérdés másik oldala azután az, ihtogy a gazdasági problémák is rendeztessenek. Hiszen a londoni konferencia napirendjén ott szerepel a kereskedelmi szerződések revíziója, ott szerepel a nemzetközi forgalom útjában álló különböző akadályok lebontása és ott szerepel a magyar mezőgazdaságot annyira érdeklő búzakérdés megoldása. Sajnos, ezen a téren sokkal kevesebb reménységgel nézhetünk a konferencia működése és eredményei elé, mint a hitelkérdés terén. Pedig a nemzetközi tartozások megfizethetősége nemzetközi fizetési mérlegünk alakulásától függ, ez viszont külkereskedelmi mérlegünktől, mert hiszen végeredményben csak árukivitellel fizethetünk s ezért a külföldi tartozások rendezésének előfeltétele a külkereskedelmi forgalomnak szabadabbátétele. (Helyeslés.) Igaz ugyan, hogy a legutóbbi sajtójelentések szerint a búzakérdés terén kilátás van megegyezésre olyan értelemben, hogy egy 15%-os területredukcióba állítólag a tengerentúli államok hajlandók volnának belemenni, de más híradások szerint az Uniónak és Kanadának errevonatkozó megállapodása Ausztráliának és Argentínának, mint a legextenzivebb termelésben érdekelt államoknak ellenállásán hajótörést fog szenvedni. De mondjuk, ha ez <a megegyezés sikerül is, akkor is a mezőgazdasági válság orvoslásának még nagyon sok egyéb előfeltétele marad hátra, noha a búzaár kedvezőbb alakulásának, ami a túltermelés megszűntétől várható, nagy jelentősége volna. A mezőgazdasági válság egyik legsúlyosabb es legfontosabb oka az, hogy a termelési költségek alakulása nem tart lépést azzal a nagymérvű csökkenéssel, amely a mezőgazdasági termékek árában évek óta bekövetkezett. Éppen a pénzügyminiszter úr által Londonban bemutatott magyar memorandumnak statisztikai tabellái nagyon tanulságosan tüntetik fel, milyen nagymértékben esett a mezőgazdaság jövedelme, amely 1928-tól — tehát már nem is a legkedvezőbb konjunktúra időpontjától — mostanáig, vagyis a legutóbbi öt esztendő alatt 57%-kai az előbbi színvonalnak 43%-ára csökkent. Ez a mezőgazdasági jövedelmezőség olyan nagymérvű visszaesését mutatja, amely természetszerűen magyarázza meg azt, hogy ennek következtében miért kellett annyira viszszaesnie az ipar és a kereskedelem prosperitá- \ sának és miért kellett annyira hanyatlania ; egész gazdasági forgalmunknak és nemzeti jólétünknek. Hiszen ha nemzeti jövedelmünkből ilyen óriási összeg — sokszáz millió — kiesik, azt természetszerűleg semmivel sem lehet poire 19S3. évi június hó 27-én, kedden. tolni s ezt a hiányt az egész közgazdaság és az államháztartás is megsínyli. (Ügy van!) Ugyanez a körülmény idézi elő azt is, hogy a nemzetközi csereforgalom is mindjobban és jobban összezsugorodik. Az egyes államok teljesen az önellátás, az autarchia elvére és alkalmazására térnek át és az a főtörekvésük, hogy lehetőleg minél többet kivigyenek, ellen-, ben ők maguk semmiféle árut be ne bocsássanak. Ez pedig — nagyon jól tudjuk — gazdasági nonsens, képtelenség, minthogy árut csak áruval lehet megfizetni, vagy pedig bekövetkezik az a ferde helyzet, amely nálunk az 1931-es évet megelőző utolsó időszakban volt, hogy tudniillik hitelbe szerzett devizák és valuták mennek ki az árubehozatal ellenében, aminek következménye azután az, hogy ez kiszivattyúzza gazdasági rezervoárunkat, s nem áll rendelkezésre fedezet, az átrak exportját pedig megakasztja az, hogy a többi állam elzárkózik. Ennek az általános elzárkózásnak Magyarországon és a többi mezőgazdasági államiban is van még egy súlyos következménye: az úgynevezett agrárolló nagymérvű kitágulása. Ezt a kérdést már annyiszor fejtegették és a különböző gazdasági érdekképviseletek körében annyiszor tárgyalták, hogy most csak egészen röviden akarom azt az egy tényt itt a Felsőház színe előtt is hangsúlyozni, amelyet nem eléggé emelnek ki gazdasági körökben, hogy tudniillik a Statisztikai Hivatal által megállapított agrárolló a tényleges helyzetnél voltaképpen sokkal kedvezőbb képet fest a mezőgazdaságra nézve. Például múlt évi május 31-én a mezőgazdasági cikkek indexszáma 90 volt, — ami annyit jelent, hogy a békebeli áraMioz viszonyítva, amit 100-nak veszünk, 90% a mezőgazdasági termények átlagos ára — ezzel szemben az ipari termékeknél az árindex ugyanakkor 110 volt, vagyis múlt évi május végén a békebeli évekhez viszonyítva a mezőgazdasági árak körülbelül 10%-kai a békebeli árszint alatt voltak, az ipari termékek pedig 10%-kai felette. Ha pedig megnézzük a változást egy esztendő alatt, akkor megállapíthatjuk, hogy most a legutóbbi statisztikai hivatali kiadvány szerint a mezőgazdasági index 66, tehát 34%-os csökkenés van a békebeli állapotokhoz képest a mezőgazdasági termények és állatok átlagos árában, míg az ipari index 105, tehát itt a mnidt évhez képest csak 5%-os csökkenést, a békebeli helyzethez képest pedig még mindig 5%-os pluszt mutat. Az, hogy a múlt esztendőben, tehát egy évvel ezelőtt még 20 volt a két indexszám különbözete, most pedig ez a különbözet 39-re emelkedett, mutatja azt, hogy a mezőgazdaság helyzete mennyivel rosszabbodott a legutóbbi esztendőiben is. (Ügy van! Ügy van!) De — amire különös nyomatékkal akarok rámutatni — a gazda szempontjából voltaképpen még ez a 39 sem fejezi ki a valóságos különbséget, mert a gazda a maga termékeit nem nagykereskedelmi áron adja el. amelynek alapján ez az index ki van számítva, hanem az ő állomásparitása szerint, vagyis a Budapesten jegyzett nagykereskedelmi árból levonandó a szállítási költség a gazdaságtól a piacig, illetve — minthogy Magyarországon legtöbbször a budapesti paritás a döntő — Budapestig és azonkívül levonandók a közvetítési költségek is, tehát igen lényeges, 2(H-25% levonandó abból a nagykereskedelmi árból. [ Viszont a mezőgazdaság a maga szükségleti cikkeit, tehát az, iparcikkeket a legtöbb esetben