Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Âz országgyűlés felsőházának U3. ülése 1933. évi júnnis hó 26-án, hétfőn. pengő, tehát alig haladja meg az 1%-ot és 99% a dologi kiadás. 300 magyar cserkésztiszt és körülbelül 2500 magyar cserkész, különösen öreg cserkész — 17—30 éves fiatalember — ingyen dolgozik immár több mint egy éve, sőt részben másfél esztendeje. (Éljenzés és taps.) Egyesek kapnak fizetést, olyanok, akiknek semmiféle más állásuk nincs és akik egész időre alkalmaztattak, de olyan, akinek más állása is van, nem kap fizetést, sőt mindenki, aki a közszolgálatokban is dolgozik, a saját táborozásai költségét, a 30 pengőt maga is egyformán befizeti. Jelenleg dolgozik odakint 57 villanyszerelő és 22 vízvezetékszerelő, mind cserkészek, műegyetemi asszisztensek vezetése alatt, akik cserkésztisztek. Ezek a fiatalemberek és fitík kapnak bizonyos fizetést, már tudniillik a munkások az ő szerelői díjaikat az alatt az idő alatt, amíg szerelési munkát végeznek, természetesen kapják, de ugyanezek a táborozási időre, ugyanúgy, mint mi töbhiek: táborozási részvételi díjaikat az egyenlőség elv alapján egy formán megfizetik. (Éljenzés.) Kötelességemnek tartottam ezt elmondani, nemcsak azért, hogy jellemezzem ezt a munkát, amelyet itt egy igen jelentékeny számú, a legkülönbözőbb állású és a legkülönbözőbb, inkább csekély jövedelmű magyar férfi és fiatalember végez, hanem azért is, mert talán — és mi magunk is úgy tekintjük ezt a munkát — társadalomnevelési szempontból sem utolsórendű az, ha a mai világban megmutatják ezek a fiatalemberek, hogy lehet lelkesedéssel, egyetértéssel és önzetlenséggel dolgozni még a mai világban is és lehet a problémákat így felfogni. (Éljenzés és taps.) Sohasem hallottam egytől sem az egész munka alatt, hogy «én ezt csináltam», hanem kivétel nélkül az elsőtől az utolsóig mindig csak azt, hogy «mi ezt csináltuk.» (Helyeslés.) Ez a nevelő haszna mindenesetre meglesz ennek a világtáborozásnak akkor is, ha egyéb haszon nem származnék belőle, nevezetesen azok a hasznok, amelyek nyilvánvalóan kézen feküsznek az idegenforgalom, a látókör szélesbedése stb. ált>al. Ha már f most a látókör szélesbedésének problémájánál vagyok, arra szeretném még felhívni a figyelmet, hogy látókörünk roppantul szűkült. Éendkívül el vagyunk vágva a külföldtől. Ezt már máskor is hangoztattam itt, de mindig újra és újra kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy azáltal, hogy nem tudunk embereket kiküldeni külföldre, azáltal. hogy nemcsak az ösztöndíjakat apasztottuk nagy mértékben, hanem az egész vonalon majdnem lehetetlenné tesszük akár szabadfoglalkozású, akár hivatalban lévő egyének kiutazását, borzasztó sokat rontunk a nemzet fejlődésén, teljesen elveszítjük a külfölddel való kontaktust és ha ez sokáig így tart. akkor nagy veszedelemnek nézünk elébe. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Visszatérek arra, amit beszédem elején mondottam, hogy meggyőződésem szerint, minthogy ez a világkrízis egyáltalában nem a háborúból származik, hanem a háború is csak a következmények egyike volt és minthogy ez nemcsak világkrízis, hanem egy évszázad problémája, amelynek felét átéltük már, a kulminációs pontján vagy annak közelében vagyunk, — adja Isten, hogy már túl legyünk a kulmináción — (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mindenesetre még sokáig tart ez a krízis s azért nem elég efemer és rövidlejáratú intézkedésekkel megelégednünk, hanem messze, nagy távlatok tekintetbevételével kell dolgoznunk. Ha ez a krízis és ezek a nehéz állapotok csak két-három-négy évig tartanának és azt mondanók, hogy addig nem küldünk ki magyar embert külföldre, már ez is nagyon viszszavetne^ bennünket, mert hiszen látjuk, hogy a háborús generáció, a háború öt éve alatti ifjak generációja és azoknak az iskolákban és a közéletben való szereplése milyen nehézségeket okozott és milyen bizonyos aláhullámzást idézett elő egy pillanatig. Most is az a helyzet, hogyha három-négy-öt évig nem tudunk embereket_ külföldre küldeni, vagy nagyon restringáljuk azoknak számát, ez már maga. is veszedelem, de ha ezt a helyzetet állandósítjuk, akkor tökéletesen lesüllyedünk és akkor nem tudjuk • megoldani saját problémáinkat, mezőgazdaságunknak tudományos alapproblémáit, mert a magyar mezőgazdaság problémáinak megoldását, a magyar többtermelést, a magyar Alföld speciális talajviszonyainak, terepének ismerete és alapos tanulmányozása nélkül, a magyar témának, a magyar talajklímának, a mikroklimának tanulmányozása nélkül, a magyar talajnak jobb tanulmányozása nélkül, a magyar Alföld öntözhetőségének tanulmányozása nélkül, a magyar Alföldnek megfelelő helyesebb takarmányfélék megtalálása nélkül, amihez nem elég a magyar horizont és a szűk magyar keret, hanem amelyhez szintén világhorizont kell, nem fogjuk elérni, illetőleg megvalósítani, hogyha a külfölddel nem maradunk kontaktusban, ha nem látjuk azt a haladást, amely ott van és nem tudjuk meg, bogy ott egyáltalában mi történik, mit találnak ott ki, mert magunktól a dolgokra nem fogunk így rájönni, az ujjúnkból nem szophatjuk ki a megoldásokat. A világ halad es ezeket a kérdéseket akkor meg fogják oldani mások. . Hogy pedig politikailag micsoda veszedelem rejlik abban az állapotban, amelyben mi vagyunk, amkor Európának erőviszonyai folyton változnak és úgy változnak, hogy a legkülönbözőbb erők, nálunk hatalmasabb erők nyomják, szorítják ennek az országnak megélési képességeit, mondom, hogy ebben a konstellációban és ebben a keretben mit jelent az, ha szellemileg is alulmaradunk és ha a mi szellemi problémánkat is helyettünk mások kell hogy megoldják, azt nem szükséges bővebben magyaráznom. Ne nézzük tehát csak a közvetlen perspektívát. A mai időben nagyon sokban — és itt sokkal kevésbbé a parlamenthez, mint inkább a közvéleményhez szólok, s azt hiszem ez nekünk, Felsőháznak részben kötelességünk is éppen azért, mert mi nem a költségvetés részleteinek kicsinyben való kritikájára vagyunk hivatottak, hanem mi csak az appropriációt tárgyaljuk és szavazzuk meg, a költségvetést csak megajánljuk, tehát inkább nagyobb távlatokba kell helyezkednünk, nem anynyira az analízis, mint inkább a szintézis a feladatunk. De a szintézisnek messze tekintőnek kell lennie. Nekünk nem az egyes fákkal, hanem az egész erdővel is kell foglalkoznunk és e tekintetben nemcsak a kormánynak, hanem a társadalomnak is vannak feladatai és nekünk feladatunk közvéleményeket is teremteni, az előrelátó, jőszándékú, de sokszor a közvéleménynek balhiteivel és Schlagwortaival küzdő kormányokkal szemben közvéleményeket kell teremtenünk, hogy az ő munkájukat megkönnyítsük. Azt hiszem, ez feladatunk és ezért tartottam feladatomnak rámutatni arra, hogy mi sok tekintetben hamis iiton vagyunk, ha a mának túlzott szolgálatában feladjuk a jövőt és ha feladjuk kultúránkat, nemcsak a kultúra