Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Az országgyűlés felsőházának 4-3. ülés terén adjuk fel, hanem pont ott, amire a legjobban szeretnénk gondolni és amit a legjobban hangoztatunk, gazdasági téren. Mert gazdasági téren is csak ismerettel lehet előremenni. Es hogy még csak egy reflexiót fűzzek eiihez, a tudományt nemcsak abból a célból kell szolgálni, amely közvetlenül előttünk áll és amire pont most van szükségünk. A nagy felfedezések rendesen nem azért jöttek létre, mert valaki egy praktikus célból valamit keresett. Néha igen, de gyakrabban nem. Méltóztassék a legnagyobb magyar vívmányok egyikét, a torziós ingát és a legnagyobb magyar tudósok egyikét, Eötvös Loránd bárót tekinteni. Eötvös Loránd báró a torziós ingát nem azért találta fel, hogy avval petróleumot kutassanak. Eötvös Loránd báró a föld nehézségi erejének mérésével, ennek teóriájával foglalkozott és valószínű, hogyha gazdaságilag, vagy bürokratikusán meg kellett volna ítélni, hogy erre nekünk akkor éppen szükségünk volt-e, a legtöbb ember azt mondotta volna, hogy mi szükségünk van nekünk pont annak kutatására, hogy milyen nehéz a föld, nem elég nehéz nekünk a föld, amin járunk, még a belsejét is meg kell mérni? Végeredményben azonban majd egy emberöltőnek, körülbelül 25 évnek kutatása után lett belőle olyan eszköz, amellyel nemcsak mi magyarok keressük a petróleumot, a földgázt és ma már egyéb bányászati kincseket is, hanem amely ettől eltekintve, magyar ] dicsőséget is visz ki,ós amellyel a külföld is keresi ezeket a kincseket és részben magyar mér- i pökök, Eötvös tanítványai is dolgoznak vele külföldön. De mi magunk is keresünk és legközelebb fog a pénzügyminiszter úrnak egy, ma a pénzügyi bizottságban tárgyalt törvényjavaslata a Haz előtt feküdni, amelynek alapját és lehetőségeit éppen az Eötvös-féle torziós inga és ezek a kutatások adják meg. Méltóztassék ezekre gondolni és a közvélemény, amely mindig csak a praktikumot, a közvetlen hasznot látja meg, amely érzi a cipő szorítását a lábán, i gondoljon arra, hogy sokszor olyan dolgokra I is tekintettel kell lenni és olyan dolgot is kell ma is tovább művelnünk és propagálnunk, amelynek közvetlen hasznát nem látjuk, de amely az országnak a jövőben óriási hasznokat hozhat. Ha mi alaposabban foglalkoztunk volna Magyarország klímájával, ha több állomást állítottunk volna fel, ha Magyarország talajklímájával régebben foglalkoztunk volna, amire mind nem volt elég pénz és amit mind nem csináltunk meg azért, mert akkor nem látszott közvetlenül szükségesnek, akkor ma sokkal többet tudnánk és sokkal könnyebb volna Alföldünk igen nehezen megoldható problémáinak megoldásához közeledni. De sok minden van, amit nem tudunk, még pedig nem azért, mert ma nem lehet rájönni és mert nincs elég okos ember Magyarországon arra, hogy rájöjjön, de azért, mert bizonyos dolgok megállapításához 20—30—40 éves megfigyelési sorozatok is szükségesek, azt tehát sokszor jóval azelőtt el kell kezdeni, mielőtt annak praktikus hasznára egyáltalán rájönne valaki. Ezeket tehát sohase felejtsük el és ne nézzük csak^ a mát, hanem nézzük a távolabbi jövőt is, nézzük ennek a nemzetnek távolabbi jövőjét gazdasági és politikai szempontból is. Mivel tudom, hogy a miniszterelnök úr a gazdasági és kulturális kérdésekben is a nemzetnek ezt a távolabbi jövőjét tekinti, tekinti azt, hogy a nemzet egységes politikai ereje a távol jövőre nézve fenntartassék, hogy a máért, a ma közvetlen szükségleteiért ne adjuk ? 1933. évi június hó 26-án, hétfőn. 393 el a jövő nagy értékeit, abban a hitben, hogy ezen az úton fogunk tovább haladni, a költségvetést elfogadom. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen tisztelt Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt az itt elhangzott kultúrpolitikai vonatkozású felszólalásokra in concreto válaszolnék, egész általánosságban néhány megjegyzést fűzzek a Felsőházban, valamint a Képviselőházban is elhangzott kultúrpolitikai felszólalásokhoz. A legutóbbi hónapokban sokat kellett foglalkoznom a középiskolai reform, yagyis helyesebben a készülő tantervmódosítás kérdésével. A tárgyalások, ankétek, megbeszélések során, valamint a minden oldalról kapott memorandumokban és egyéb megnyilatkozásokban bizonyos ellentmondást fedeztem fel. Szinte egyértelműen megállapítást nyert f ezeken a tárgyalásokon, ezeknek a felszólalásoknak és írásoknak során, hogy a mai középiskola bizonyos mértékben túlterheli a tanulókat. Ez^ a túlterhelés általánosan megállapított tényként merült itt fel és ennek megszüntetését jelölte meg szinte minden feszólaló a készülő reform egyik főfeladataként. Ennek ellenére ugyanazok, akik túlterhelésről panaszkodtak és annak megszüntetését kívánták, újabb és újabb kívánalmakat terjesztettek elém, újabb és újabb tantárgyak bevezetése, irégi tantárgyak anyagának kibővítése, intenzitásuk fokozása és óraszámuk emelése tekintetében. Kuriózum kedvéért összeállíttattam e kívánalmak statisztikáját és kiderült, hogyha mindezeket a szakférfiak és laikusok részéről előterjesztett óhajtásokat teljesíteném, akkor a középiskolák mai óraszámát hetenkint 30 óráról 68-ira kellene felemelni! (Derültség.) Ugyanezt a jelenséget észleltem a felsőházi és képviselőházi felszólalásokban is, amelyek során — miként arra itt már a miniszterelnök úr is rámutatott, — ugyanazok* akik megállapítják a magyar nemzet teherbíró képességének határait, akik szükségesnek ítélnek bizonyos redukciókat, akik szükségesnek ítélik bizonyos racionalizálási ( törekvések érvényesítését, ugyanazok új intézményeket követelnek, követelik a régi intézmények csorbítatlan fenntartását, természetesen ki-ki a maga partikuláris összeköttetései, a maga személyi szakszempontjai szerint. Szükségesnek tartottam ezt a kérdést itt ismételten felhozni, noha említettem, hogy a miniszterelnök úr már mindezt elmondotta. De mégis szükségesnek tartottam megemlékezni erről, mert úgy látom, ennek az ellentmondásnak MZ MZ oka, hogy az Országgyűlés tagjai valahogyan félreértik a tervbevett racionalizálási intézkedések természetét és főleg félreértik a kultúrpolitika terén az én célkitűzéseimet. Erről ugyan már többízben — legbővebben a Képviselőházban — nyilatkoztam, imégis szükségesnek tartom itt megismételni, hogy én a kultiirpolitikai és kulturális racionalizálás, átszervezés alkalmával mindazokat az aggodalmakat, mindazokat a felvetett eszméket, amelyek ebben a. kérdésben az egyes érdekeltségek részéről elhangzottak és el fognak hangzani, a legnagyobb gonddal megvizsgálom és ha lehetséges, a legnagyobb méltányosság elvei szerint 60*