Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

390 Az országgyűlés felsőházának U3. ülése 1933. évi június hó 26-án, hétfon. vagyunk, megemlítem, hogy itt sok szó esett a mezőgazdasági egyetemről. Méltóztassék megengedni, hogy a mezőgazdasági egyetemmel kapcsolatosan elmondjam véleményemet, amelyet hét évvel ezelőtt az akkori kormányelnök úr előtt kifejtettem. Mi a mezőgazdasági egyetem feladata 'az oktatásban különös vonatkozással arra', hogy mi az egyetemnek és mi az akadémiának a feladata. Nekem az, a véleményem, hogy a mezőgazdasági egyetem nem szolgálja la praktikus mezőgazdanevelés cêljá

V vagy leigalább is nem elsősorban erre való. A praktikus mezőgazdanevelésre az akadémia való. Magyarországnak a trianoni felosztás után két természetes nagy tája maradt, azok sem egészen. Az egyik a Dunától kezdve az Alföld, a másik a Dunántúl. Ezeknek különböző klímájuk, ezzel kapcsolatosan különböző talajviszonyaik, különböző növénytermelésük és különböző életmódjuk van. Gazdasági módszereik tehát különbözőek. Mi következik ebből világosan

1

? Magyarországnak feltétlenül szüksége van legalább egy dunántúli és legalább egy alföldi gazdasági akadémiára. Lehet több, ez más kérdés, de legalább kettő kell. Ezenkívül szüksége van Magyarországnak egy mezőgazdasági egyetemre, vagy egyetemi fakultásra, ez mindegy. De mi ennek a szerepe? Nem az, a szerepe, hogy elsősorban praktikus mezőgazdákat neveljen, anélkül, hogy azt mondanám, nem nevelhet, ez természetes. Végeredményben az arra való emberek nemcsak az iskolákban neveltetnek, hanem sokszor az iskolán kívül is, mert egyik iskolára sem lehet megszorítani, hogy az ott végzett csak egy bizonyos, körben mozogjon. Különben is, ha már itt vagyok, a kvalifikációs törvényre visszatérve azt a véleményemet is szeretném leszögezni, hogy a kvalifikációs törvényt ahol alkalmazzuk és fenntartjuk, esak a legelső alkalmaztatásnál venném tekintetbe, azután tovább nem. Ha valaki már állásban, állami szolgálatban úgy fejlődik, hogy nagyobb feladatokra és nem a szorosan vett kvalifikáció alapján teljesíthető feladatokra is alkalmsasnak bizonyul a prakszisban, ükkor ennek megnyitnám az utat az előmenetelben más állásra is és ott már nem alkalmaznám a kvalifikációs törvény intézkedéseit. De hogy visszatérjek arra, amit mondottam, a mezőgazdasági fakultás célját abban látom, hogy tanárokat neveljen egyrészt az öszszes mezőgazdasági vonatkozásokban, másrészt neveljen szukkreszcenciát a mezőgazdaságot irányító institúcióknak, — akár államiaknak, mint a földmívelésügyi minisztérum, akár az önkormányzataknak, mint például a megyék, a városok, a gazdaságok, az Ömge., a mezőgazdasági kamarák, stb. — olyan^ embereket, akiknek a mezőgazdasági termeléshez is, a mezőgazdasági tudományhoz is és a mezőgazdasági értékesítéshez is érteniök kell, egyszersmind általános látókörűeknek is kell lenniök, hogy a magyar mezőgazdaság általános vezetésében részt vehessenek. Itt még egy másik momentumra mutatok rá, amely bizonyos mértékig még az ifjúság elhelyezkedése szempontjából sem egészen megvetendő. Magyarországon ugyanis folyton beszélünk többtermelésről, de nagyon nehéz a gazdának, különösen a kisebb gazdának ebből a szempontból valakihez fordulnia, attól felvilágosítást és útbaigazítást kapnia: az út az egyes tudományos intézetektől a gazdáig vagy a gazdától azokhoz a túl hosszú és a nyelv, amelyet beszélnek, nem mindig azonos. Amit a tudományos intézet mond, az rendesen rövid és sokszor olyan nyelvezetű, amit először még le kell más ember számára fordítani, érthető magyar nyelvre, hogy megértsék. Méltóztassék elhinni, ez nem olyan egyszerű dolog. Mit kell nekem tanítványaim fejéből kiverni, tudományos szakkifejezéseket és rászorítani őket arra, hogy értelmesen, magyarul fejezzék ki magukat! Ennek következtében ez az út nagyon távoli, de nagyon távoli nemcsak a nyelv szempontjából, hanem a távolság és a hozzáférhetőség szempontjából is. Közbe kellene tehát iktatnunk olyan embereket, akik ezt elvégeznék, közbe kellene ik. tatnunk gazdasági tanácsadókat, akiket az országban el kellene szórnunk, de nem strikt sablon szerint, nem úgy, hogy minden megyébe, vagy minden járásba egyet-egyet. Meg kellene osztani őket először is a. szerint, hogy gyümölcstermelési, juhtenyésztési, szarvasmarhatenyésztési stb. szakértők vagy tanácsadók, azonban azokat a részeit az országnak, ahol valamely gazdasági ág nagyon erősen van képviselve, sokkal erősebben dotálnám, sókkal kisebb egységre osztanám fel őket, azokban a részekben pedig, ahol ,nem, ott sokkal nagyobb egységbe, két-három megyébe tennék egyet-egyet. Ha ezt most kezdenénk bevezetni, akkor az ifjúság egy része már is lehetőséget találna az elhelyezkedésre. Mivel erre nevelt embereink még nincsenek, külön kell embereket nevelnünk. Ezt meg lehet kezdeni 10—15 fiatalemberrel, de ki lehet építeni 2—300-as számra akkor, amikor az, ország teherbíróképessége ezt el fogja bírni. Ami hasznot ezek a tanácsaik által eredményeznek, mindenesetre be fogja hozni — legalább idővel — azt, amit rájuk fordítunk. A mezőgazdasági egyetem feladatát tehát ezekben látom és azért azt Budapestre valónak tartom; elsősorban azért, mert ez nem is lehet máskép, hiszen vasúti helyzetünk olyan, hogy az országnak ez az egy természetes központja van, vasutaink ide való összefutása következtében. De ennek az egyetemnek azért is Budapesten kell lennie, mert kapcsolatban kell állania-kísérletügyi intézményeinkkel. Hogy ezt a problémát hogyan fogjuk meg, az más kérdés; jelenleg a terv, amint tudjuk, az, hogy a Műegyetem és a közgazdasági fakultás, amelynek egyik része a mezőgazdasági szakosztály is, egyesüljenek. Én, aki ezzel a kérdéssel hivatalból is sokat foglalkoztam és aki ez* a kérdést tanulmányoztam, mondhatom, hogy ezen a módon a megoldás lehető. Nem az mindig a főkérdés, hogy mit csinálunk, hanem, hogy hogyan csináljuk. A terveknek kevésbbé azt a részét kell kritizálnunk, hogy mit teszünk, mint inkább azt, hogy amit teszünk, azt hogyan hajtjuk végre. Ebben a megoldásban mindenesetre lehetőségek vannak és egy nagy előny az, — vitatni természetesen a kérdést lehet — amit a közgazdasági fakultáson láttam, ahol kereskedők, mezőgazdák és a gazdasági közigazgatásra készülő, illetőleg a közigazgatás gazdasági ágaira törekvő ifjak együtt nevelkedtek; ott láttam a koedukáció óriási előnyét, azt, hogy részben ugyanabban a padban, mindenesetre ugyanabban az atmoszférában nevelkednek a különböző gazdasági ágak leendő munkásai és vezetői, amiben óriási előny van. Különösen vonatkozik ez a mezőgazdaságra és a kereskedelemre. A mezőgazdaság ma — az előttem szólott is ugyanezt mondotta — nem-