Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Az országgyűlés felsőházának £3.' ülése rombolás, hivatali elődeinek arcképsorozatára mutatva azt mondotta: fájdalmasan tekintek fel miniszter elődeimre, mert alkothattak, ne­kem pedig a meglévők lerombolása a kötelessé­gem, Nos, mélyen t. Felsőház, nem kell rom­bolni, nem kell a jogakadémiákat megszüntetni. Sem jogalap nincs erre, sem szükség nincs rá. Az anyagi okok ne bántsák az államot; mint említettem, a jogakadémiák nem kerülnek az államnak egy krajcárjába sem; ellenben a ma­gyar történelmi egyházak nem mondhatnak le erkölcsi birtokállományuknak ezekről az érté­kes gyöngyeiről. Legyen szabad utalnom arra is, hogy a fe­lekezeti főiskolák a forradalmi időkben a szél­sőségekkel szemben nagy ellenállóképességet tanúsítottak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr.a mostani költségvetés tárgyalása alkalmával a jogakadémiákról a következőképpen nyilatko­zott (olvassa,): «Karitatív diplomával jönnek az emberek sokszor a közéletbe, mert nincs szív megbuktatni az illető urakat, és ezekről ítélik meg a kiváló jogásztisztviselőket is, akikről pe­dig én itt a Képviselőház előtt csak a legna­gyobb elismerés hangján beszélhetek. A kari­tatív diplomával kapcsolatban némi aggoda­lommal és félelemmel csak megpendítem a jog­akadémiák kérdését is. Én a jogakadémiák te­kintetében nem kívánnék ma állást foglalni, ez nem állami kérdés. Ma csak három felekezti akadémia van, amelyek állami támogatást nem kapnak, csak községi támogatást és a feleke­zeti fenntartó javadalmát. Ezeknek a megszün­tetése nekem nem is áll hatalmamban, legfel­jebb a minősítést vonhatom el tőlük, ellenben el tudnék képzelni olyan megoldást, amely sze­rint a jogakadémiák valamely, az egyetemnél alacsonyabb jogi képzést adnának a jogi isme­retekből olyan hivatalok részére, ahol ez elég­séges. Ezt csak megpendítem ezúttal, mint gon­dolatot, amely felmerült és amellyel foglal­kozni kívánok.» Örömmel veszem tudomásul a kultuszmi­niszter úrnak ebből a közölt nyilatkozatából az államhatalom részéről való elismerését annak, hogy az államhatalomnak nincs módjában a jogakadémiákat erőszakosan megszüntetni. Az egyházaknak az iskolák fenntartására vonat­kozó történelmi és a törvényekben is lefektetett jogai kifejezett elismerését látom a miniszter iir lak ebben a kijelentésében. Amikor azonban a miniszter úr elismeri azt, hogy neki nincs joga a jogakadémiákat megszüntetni, ellenben azt állítja, hogy a minősítést korlátozhatja, il; letőleg elveheti a jogakadémiáktól, akkor ó excellenciájának nincs igazsága, mert ha nem szüntetheti meg a jogakadémiákat, akkor a «minősítést» sem változtathatja meg. Hiszen a «minősítésinek a jogakadémiáktól való elvete­lével a «nyilvánossági» jogtól fosztanák meg a jogakadémiákat, vagyis olyan joguktól, amely nélkül a jogakadémiák nem volnának főisko­lák. Ha fenn is tudnók őket tartani, ezzel meg lennének fosztva főiskolai jellegüktől. Minthogy tehát kétségtelen joguk az egyhá­zaknak az államiakkal egyenjogú főiskolák fenntartása, ami a nyilvánosságot és az azonos érvényű képesítési bizonyítvány kiállítását is jelenti, éppen ezért ez a jog kerülő úton sem játszható ki. Tehát sem a vizsgálati rend nem változtatható meg olyan módon, hogy ezáltal az iskola nyilvánossági jellegén vagy az ál­lami főiskolákkal való egyenjogúságán csorba essék, sem pedig a létszám olyan mértékben 19S3. évi június M 26-án, hétfőn. 377 le nem szállítható, hogy az az iskola fenntar­tásának a jogát veszélyeztesse. Ezek alapján tisztelettel és teljes bizoda­lommal arra kérem a nagyméltóságú vallás­és közoktatásügyi miniszter urat, hogy a jog­akadémiák első évfolyamára felvehető hallga­tók létszámát jogakadémiánkint 120 főben megállapítani és a jogakadémiáknak az 50.139/1924. IV. vkm. számú rendelet megfelelő módosításával a jog- és államtudományi vizs­gáztatásnak az abban a rendeletben elvont jo­gát addig is, amíg ezek az államvizsgák fenn­tartatnak, visszaállítani, egyúttal a jogi szak­oktatás reformjával kapcsolatban a gyakor­lati és jogi közigazgatási pályákra képesítő és a korszerű igényeknek megfelelően szerve­zendő vizsgáknak a jogakadémiákon való megszerezhetését is biztosítani méltóztassék. Valamint szíveskedjék odahatni, hogy a jogi szakoktatás reformjánál minden olyan rendel­kezés^ mellőztessék, amely rendelkezések a jog­akadémiák főiskolai jellegével össze nem fér­nek és azok működését, bár ha kerülő módon is, lehetetlenné teszik és így azok létalapjait támadják meg. Bejelentette még a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája, hogy azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jog­akadémiákból valamiféle szaktanfolyamot lé­tesít. Szaktanfolyamok létesítése azonban nem az egyházak feladata, hanem állami feladat. Ha az államnak tetszik, ám létesítsen szaktan­folyamokat, de f a jogakadémiákból szaktanfo­lyamokat létesíteni, szerény meggyőződésem szerint, nem lehet, mert nem hiszem, hogy a jogakadémiák fenntartó főhatóságai erre vál­lalkoznának. Határozottan kijelentem, hogy a tiszai egyházkerület, a Miskolcra menekült jogakadémia főhatósága erre nem fog vállal­kozni és nem vállalkozhat. Legyen szabad még a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úrnak arra az észrevételére is megjegyzést tennem, amely észrevételében ő excellenciája a «karitatív» diplomákkal kap­csolatban azt mondotta, hogy némi aggoda­lommal és félelemmel pendíti meg a jogakadé­miák kérdését. Én úgy tudom, hogy sem: féle­lemmel, sem aggodalommal nem kell élnie senkinek akkor, amikor megpendíti a jogaka­démiák kérdését. Amennyiben azonban a val­lás és közoktatásügyi miniszter úr ő excellen­ciájának e tekintetben konkrét észrevételei, nehézményezései volnának, méltóztassék azo­kat főfelügyéleti jogánál fogva aj fenntartó egyházi főhatóságokkal közölni és én bizton hiszem, hogy ezek a főhatóságok meg fogják találni a módját annak, hogy a miniszter 1 úr ő excellenciájának ne legyen alapja ilyen észre­vételekre. Mélyen t. Felsőház! Egyébként csatlako­zom Kapi Béla felsőházi tagtársamnak, a du­nántúli evangélikus egyházkerület püspöké­nek a kultusztárca keretében kifejtett állás­pontjához és kéréseihez és ezek sorában külö­nös nyomatékkal kérem az Erzsébet-tudomány­egyetem mai csonkíttatlan állapotában való fenntartását. E részben teljesen magamévá te­szem az Igaz Béla ő méltósága által kifejtett tüzetes indokolást is. Másfelől pedig engedje meg a vallás és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája, hogy megkérjem arra, hogy a nemzet kultúrnapszámosainak, a tanítóknak több szónok által felemlített és a termény já­randósággal kapcsolatos sérelmét orvosolni méltóztassék (Ilosvay Lajos: Űgy van!) és pe­dig mentől hamarább. Ezt megkívánja nem­csak az igazság, a méltányosság, hanem meg­58'

Next

/
Thumbnails
Contents