Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Az országgyűlés felsőházának £3.' ülése rombolás, hivatali elődeinek arcképsorozatára mutatva azt mondotta: fájdalmasan tekintek fel miniszter elődeimre, mert alkothattak, nekem pedig a meglévők lerombolása a kötelességem, Nos, mélyen t. Felsőház, nem kell rombolni, nem kell a jogakadémiákat megszüntetni. Sem jogalap nincs erre, sem szükség nincs rá. Az anyagi okok ne bántsák az államot; mint említettem, a jogakadémiák nem kerülnek az államnak egy krajcárjába sem; ellenben a magyar történelmi egyházak nem mondhatnak le erkölcsi birtokállományuknak ezekről az értékes gyöngyeiről. Legyen szabad utalnom arra is, hogy a felekezeti főiskolák a forradalmi időkben a szélsőségekkel szemben nagy ellenállóképességet tanúsítottak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr.a mostani költségvetés tárgyalása alkalmával a jogakadémiákról a következőképpen nyilatkozott (olvassa,): «Karitatív diplomával jönnek az emberek sokszor a közéletbe, mert nincs szív megbuktatni az illető urakat, és ezekről ítélik meg a kiváló jogásztisztviselőket is, akikről pedig én itt a Képviselőház előtt csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek. A karitatív diplomával kapcsolatban némi aggodalommal és félelemmel csak megpendítem a jogakadémiák kérdését is. Én a jogakadémiák tekintetében nem kívánnék ma állást foglalni, ez nem állami kérdés. Ma csak három felekezti akadémia van, amelyek állami támogatást nem kapnak, csak községi támogatást és a felekezeti fenntartó javadalmát. Ezeknek a megszüntetése nekem nem is áll hatalmamban, legfeljebb a minősítést vonhatom el tőlük, ellenben el tudnék képzelni olyan megoldást, amely szerint a jogakadémiák valamely, az egyetemnél alacsonyabb jogi képzést adnának a jogi ismeretekből olyan hivatalok részére, ahol ez elégséges. Ezt csak megpendítem ezúttal, mint gondolatot, amely felmerült és amellyel foglalkozni kívánok.» Örömmel veszem tudomásul a kultuszminiszter úrnak ebből a közölt nyilatkozatából az államhatalom részéről való elismerését annak, hogy az államhatalomnak nincs módjában a jogakadémiákat erőszakosan megszüntetni. Az egyházaknak az iskolák fenntartására vonatkozó történelmi és a törvényekben is lefektetett jogai kifejezett elismerését látom a miniszter iir lak ebben a kijelentésében. Amikor azonban a miniszter úr elismeri azt, hogy neki nincs joga a jogakadémiákat megszüntetni, ellenben azt állítja, hogy a minősítést korlátozhatja, il; letőleg elveheti a jogakadémiáktól, akkor ó excellenciájának nincs igazsága, mert ha nem szüntetheti meg a jogakadémiákat, akkor a «minősítést» sem változtathatja meg. Hiszen a «minősítésinek a jogakadémiáktól való elvetelével a «nyilvánossági» jogtól fosztanák meg a jogakadémiákat, vagyis olyan joguktól, amely nélkül a jogakadémiák nem volnának főiskolák. Ha fenn is tudnók őket tartani, ezzel meg lennének fosztva főiskolai jellegüktől. Minthogy tehát kétségtelen joguk az egyházaknak az államiakkal egyenjogú főiskolák fenntartása, ami a nyilvánosságot és az azonos érvényű képesítési bizonyítvány kiállítását is jelenti, éppen ezért ez a jog kerülő úton sem játszható ki. Tehát sem a vizsgálati rend nem változtatható meg olyan módon, hogy ezáltal az iskola nyilvánossági jellegén vagy az állami főiskolákkal való egyenjogúságán csorba essék, sem pedig a létszám olyan mértékben 19S3. évi június M 26-án, hétfőn. 377 le nem szállítható, hogy az az iskola fenntartásának a jogát veszélyeztesse. Ezek alapján tisztelettel és teljes bizodalommal arra kérem a nagyméltóságú vallásés közoktatásügyi miniszter urat, hogy a jogakadémiák első évfolyamára felvehető hallgatók létszámát jogakadémiánkint 120 főben megállapítani és a jogakadémiáknak az 50.139/1924. IV. vkm. számú rendelet megfelelő módosításával a jog- és államtudományi vizsgáztatásnak az abban a rendeletben elvont jogát addig is, amíg ezek az államvizsgák fenntartatnak, visszaállítani, egyúttal a jogi szakoktatás reformjával kapcsolatban a gyakorlati és jogi közigazgatási pályákra képesítő és a korszerű igényeknek megfelelően szervezendő vizsgáknak a jogakadémiákon való megszerezhetését is biztosítani méltóztassék. Valamint szíveskedjék odahatni, hogy a jogi szakoktatás reformjánál minden olyan rendelkezés^ mellőztessék, amely rendelkezések a jogakadémiák főiskolai jellegével össze nem férnek és azok működését, bár ha kerülő módon is, lehetetlenné teszik és így azok létalapjait támadják meg. Bejelentette még a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája, hogy azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jogakadémiákból valamiféle szaktanfolyamot létesít. Szaktanfolyamok létesítése azonban nem az egyházak feladata, hanem állami feladat. Ha az államnak tetszik, ám létesítsen szaktanfolyamokat, de f a jogakadémiákból szaktanfolyamokat létesíteni, szerény meggyőződésem szerint, nem lehet, mert nem hiszem, hogy a jogakadémiák fenntartó főhatóságai erre vállalkoznának. Határozottan kijelentem, hogy a tiszai egyházkerület, a Miskolcra menekült jogakadémia főhatósága erre nem fog vállalkozni és nem vállalkozhat. Legyen szabad még a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak arra az észrevételére is megjegyzést tennem, amely észrevételében ő excellenciája a «karitatív» diplomákkal kapcsolatban azt mondotta, hogy némi aggodalommal és félelemmel pendíti meg a jogakadémiák kérdését. Én úgy tudom, hogy sem: félelemmel, sem aggodalommal nem kell élnie senkinek akkor, amikor megpendíti a jogakadémiák kérdését. Amennyiben azonban a vallás és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciájának e tekintetben konkrét észrevételei, nehézményezései volnának, méltóztassék azokat főfelügyéleti jogánál fogva aj fenntartó egyházi főhatóságokkal közölni és én bizton hiszem, hogy ezek a főhatóságok meg fogják találni a módját annak, hogy a miniszter

1 úr ő excellenciájának ne legyen alapja ilyen észrevételekre. Mélyen t. Felsőház! Egyébként csatlakozom Kapi Béla felsőházi tagtársamnak, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspökének a kultusztárca keretében kifejtett álláspontjához és kéréseihez és ezek sorában különös nyomatékkal kérem az Erzsébet-tudományegyetem mai csonkíttatlan állapotában való fenntartását. E részben teljesen magamévá teszem az Igaz Béla ő méltósága által kifejtett tüzetes indokolást is. Másfelől pedig engedje meg a vallás és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája, hogy megkérjem arra, hogy a nemzet kultúrnapszámosainak, a tanítóknak több szónok által felemlített és a termény járandósággal kapcsolatos sérelmét orvosolni méltóztassék (Ilosvay Lajos: Űgy van!) és pedig mentől hamarább. Ezt megkívánja nemcsak az igazság, a méltányosság, hanem meg58'