Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés felsőházának 2i. ülése 1932. évi október hó 13-án, csütörtökön. 23 Banknak bejelenteni, mert a Nemzeti Bank e vagyon felét 4.5—5%-os kamatozás mellett igénybe fogja venni. Erre egy közeli rokonom, becsületes magyar ember lévén, Kassán, a volt felvidéki Kákóezi-városban az ottani pénzintézetben elfekvő 30.000 cseh koronáját bejelentette a Magyar Nemzeti Banknak, s a Nemzeti Bank egy héten belül ennek az összegnek a fele felett, tehát 15.000 cseh korona felett — a mi pénzünkben 8500 pengő felett — tényleg rendelkezett is, azt igénybevette és el is diszponálta valahova. Ez engem gondolkodóba ejtett. Ebből én azt láttam, hogy a Nemzeti Banknak édeskevés külföldi devizája lehet, ha még egy ilyen csekély összeg felett is diszponál és azt igénybeveszi. Utánna járván a dolognak, megtudtam, hogy bizony ennek a Károlyi-kormány-féle rendeletnek rendelkezéseit alig teljesítették, és bizony nagyon kevesen jelentették be, hogy külföldön milyen és menynyi vagyonuk van. Erre én a Károlyi-kormányt kétízben meginterpelláltam és kértem egyszer a volt miniszterelnök urat, egyszer pedig a volt pénzügyminiszter urat, hogy tájékoztassanak bennünket erről a kérdésről. Sajnos, választ egyáltalán nem kaptam. Most tehát harmadszor kérem az újonnan kinevezett kormányt, méltóztassanak bennünket erről a kérdésről informálni, tájékoztatni. Méltóztassanak nekünk megmondani, hogy kik azok a magyar emberek, melyek azok a magyar testületek, vállalatok, vagy pénzintézetek, akik és amelyek nem tartják érdemesnek e bajbajutott országnak segítségére jönni. Mert ezek, ha egyes emberek, gyászmagyarok, az ilyen testületeknek és pénzintézeteknek pedig nincsen semmi szociális érzékük, ha akkor, amikor itt a legnagyobb nyomor van az országban, amikor százezreknek nincs meg a mindennapi kenyerük, nem tartják érdemesnek vagyonuk felét 'az országnak felajánlani. Az ilyen embereket és testületeket meg kell bélyegezni. (Helyeslés.) Ezeket kívántam elmondani. (Helyeslés.) Elnök: A következő szónok Simontsits Elemér ő nagyméltósága. Simontsits Elemér: Nagyméltóságú Elnök TTr! Mélyen t. Felsőház! Az idő előrehaladott volta, a mélyen t. Felsőház türelmének fogyta, valamint az az érdeklődés, amely a miniszterelnök úrnak az elhangzott felszólalásokra adandó válasza elé néz, arra kell, hogy késztessenek, hogy lehetőleg röviden mondjam el azt, aminek elmondására a pilanatot elérkezettnek érzem. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanez a körülmény felment attól, hogy Széchenyi Aladár gróf ő méltóságának azon, szerintem nem szerencsésen megválasztott kifejezésével, hogy mi benne vagyunk a Balkánban, közelebbről foglalkozzam. Különösen felmentve érzem magamat ez alól akkor, ha arra; az általános, azt mondhatnám, egyhangú tiltakozásra utalok, amely ezt a megállapítást a Házban követte (Ügy van! Ügy van!) A miniszterelnök úrnak itt nálunk történt bemutatkozása és az ő programmjának kifejtése egy éleslátással megáldott hazafias magyar lélek kibontakozása volt. A miniszterelnök úr már a közélet porondján való megjelenésével és az ő miniszterelnöki minőségében eddig tett többrendbeli megnyilatkozásával egy csapásra konstruktív munkát végzett, mert feltámasztotta a földhöz sújtott magyar lelket, a nemzet históriai hivatásának perspektívájában megacélozta erkölcsi energiáit, mert hiszen az, aki maga előtt hosszú, nehéz utat lát, amelyet azonban érdemes végigjárni, a pillanat nehézségeinek kétszeres erővel fekszik neki. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Ahogyan a miniszterelnök úr a magyar •munkásságot aposztrofálta, ahogy szerencsés Ötlettel megkonstruálta a magyar kisgazda és magyar úr áttörhetetlen egységes frontját,, ahogyan ő a felekezetek közötti béke fontosságáról és szükségéről, a valláserkölcsi tekinteteknek mai állami életünkben bírt nagy szerepéről nyilatkozott: mindez rám nézve nagyon vonzó és igen megnyugtató hatást tett. Erről a Házról is nagyon megtisztelő módon nyilatkozott a miniszterelnök úr, amikor azt úgy aposztrofálta, hogy ebben a Házban k 48-as és az azt megelőző idők szelleme, tehát a mi nemzeti megújhodásunk szelleme él. A nélkül, hogy illetékességet vindikálnék magamnak arra, hogy bárki más nevében beszéljek, mint a magam csekély személye nevében, azt hiszem, nem csalódom abban, hogy ez a Ház a t. miniszterelnök urat minden, a nemzet boldogulására irányuló komoly és reális törekvésében, ugyanezen megújhodás szelleméből fakadó lelkülettel és készséggel támogatni is fogja. (Ügy van! Ügy van!) De bármilyen élvezet volna is rám nézve, hogy az ő sokoldalú programmjának különböző pontjain végigmenjek, ezt nem kívánom tenni. En egyetlenegy pontra akarom a magam igénytelen felszólalását koncentrálni. (Halljuk! Halljuk!) Engem tudnillik az ő előterjesztett programmjából, — megvallom őszintén — a mellett a nagy és természetes érdeklődés mellett, amely minden magyar emberben kell, hogy éljen a közgazdasági nagy kérdések és problémák iránt, főként és' elsősorban az alkotmányjogi vonatkozásban tett kijelentései érdekelnek. Meg kell mindjárt mondanom, hogy ezek is teljesen megnyugtattak engem s ezeket egészen kielégítőknek és korrekteknek találtam. Es itt ismét eltér felfogásom gróf Széchenyi Aladár ő méltóságáétól, mert nekem && után a férfias, határozott, félre nem érthető nyilatkozat után, amelyet a miniszterelnök úr őexcellenciája a diktatúrára és a diktatórikus hajlamokra vonatkozólag megtett, semmi kételyem nincsen az iránt, hogy ő az ezeréves magyar alkotmány alapján akar és fog s kizárólag ezen az alapon fog kormányozni. (Helyeslés.) A t. miniszterelnök úr közjogi vonatkozású nyilatkozatai keretében megemlékezett a választójog titkosságáról. (Halljuk! Halljuk!) Ki kell jelentenem, hogy én a választójog titkosságának behozatala mellett vagyok, azt a magam részéről helyesnek tartom. Lehetetlenségnek tartom a nemzetnek a régi választójog alapján való újabb megkérdezését és nem tartok a titkos választójog behozatalától azért mert az a próba, amelyen ebben a tekintetben a Budapesten megejtett legutóbbi választásoknál keresztülmentek, engem arról győz meg, hogyha az a magyar ember abban a kis magányos fülkében magára hagyva kell, hogy az ő politikai jogát gyakorolja, akkor felébred benne a lelkiismeret, a felelősségérzet és — bármilyen egyszerű ember legyen is — szavazatát a nagy szempontokhoz igazodva, lelkiismeretesen adja le. Ebben az esetben pedig én veszedelmes és a nemzetre nézve káros mqg-