Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

20 Az országgyűlés felsőházának 2h. ülése ban olyan nagy a túlméretezés, hogy ebben a tekintetben a legsúlyosabb válság fenyeget az ipar keretén belül. A miniszterelnök úr ő nagyméltósága az egységespártban tartott programmbeszédében érintett is egyes iparágakat, például a gép- és vasipart, amelyekben egységet kell teremteni. Legyen szabad a kormány szíves figyelmébe ajánlanom, hogy ipari koncentrációk nélkül az ipari termelés jövőjét biztosítani nem lehet. Vannak egyes ágazatok, így a kormányelnök úr által kiemelt gép- és vasipar, amelyek katasztrófával fenyegetnek, ha a jelenlegi túltermelési és — hogy egy rossz kifejezéssel éljek — túlgazdaságtalansági állapotot tovább fenntartjuk, mert olyan termelést fenntartani, amely állandóan veszteséges, az ország gazdasági életében lehetetlen. Itt kapcsoló dhatik be a miniszterelnök úrnak, illetve kormányának a közüzemekre vonatkozó programmja, legalább is részben; itt gyógyíthatja meg a legfájóbb sebet is, amely az államháztartást érinti, az állami vas- és gépművek kérdését, ahol az egész magyar vases gépipar keretében talál elhelyezkedést az a termelés, amely egyoldalúlag különböző csoportoknál foglal ma helyet. Mélyen t. Felsőház! Ha kiragadtam a miniszterelnök úr programmjából ezt a kérdést, legyen szabad ezzel kapcsolatban a kereskedelmet abban a vonatkozásban is felemlítenem, amely az exportot illeti. A miniszterelnök úr ugyancsák az egységespártban foglalkozott bővebben ezzel a kérdéssel, amelyet ma csak példaképpen említett fel. Ha a devizakérdés körül valamikor rendet akarunk teremteni, ha abból a kötött gazdasági rendszerből, amelyben ma az egész ország szenved — és szenvednie kell természetszerűleg a kötött devizagazdálkodás folytán — ki akarunk kerülni, nincs más megoldás, mint minden lehetőt elkövetni exportunk fejlesztésére. Ez alfája és ómegája általában fizetési mérlegünk helyreállításának, mert hiszen sajnos, más országoknak nagy láthatatlan jövedelmei — az idegenforgalom stb., stb., amelyeket ez alá a fogalom alá soroznak — nálunk igen mérsékelt mértékben vannak meg. Az egyedüli bázis exportunk fejlesztése úgy a mezőgazdaságban, mint az iparban, és merem állítani, ha ez kellőleg meg lesz organizálva és minden bürokratikus sallangtól meg lesz tisztítva, ha e téren az a rendszer következik be, amelyet a miniszterelnök úr az adminisztráció reorganizációjaképpen jelzett: gyors intézkedés, felelősségteljes elhatározás, akkor ezen a téren, — ha a pénzügyminiszter úrnak sikerül külföldön tárgyalásaival, mint reméljük, hisszük, legalább is remélni akarjuk, elérni^ adósságaiknál a tőketörlesztés meghosszabbítását, a kamatok csökkentését és passzívumunknak ezáltal való lecsökkentését — az export révén módunkban lenne fizetési mérlegünket teljesen kiegyenlíteni, kibalanszirozni, egy-két év alatt ennek az országnak egész gazdasága más helyzetben lenne, ha a kormány ezt a kérdést kellő energiával és kellő megszervezéssel megfogja. Idetartozik — most már gyorsan végzek is — a kormány kereskedelmi politikája. Idetartozik a külkereskedelmi szerződések kérdése, amelyet a miniszterelnök úr a Képviselőházban részletesebben érintett és amellyel kapcsolatban támadás is érte az előző kormányokat; nem a kormányok személyében a külföld előtt, hanem a kormányokon át az 1932. évi október hó 13-án

3 csütörtökön, országot látom benne érintve. Méltóztassék megengedni, hogy annál az óriási jelentőségnél fogva, amellyel ezt a kérdést a külföld megítéli, erről a helyről reflektáljak arra, amit ezirányban a Képviselőházban mondottak, állítván igen előkelő helyről azt, hogy Magyarország kezdte meg az elzárkózás politikáját a minket körülvevő államokkal szemben. A miniszterelnök úr a Képviselőházban záróbeszédében erre tegnap megjegyezte, — bár nem bocsátkozott a dolog részletes kutatásába — hogyha igaz volna is ez az állítás, akkor is nagyon óvatosan kell hozzányúlni az ilyen kérdésekhez, mert országunk reputációjáról van szó, és arról az állandó hamis beállítottságról, mintha mi volnánk az oka annak, amiért Középeurópában gazdasági megértést teremteni eddig nem sikerült; holott éppen az ellenkezője az igaz. Éppen annál a jelentőségnél fogva, amelylyel külföldön ez a kérdés bír, legyen szabad hangsúlyoznom, hogy ennek éppen az ellenkezője áll és legyen szabad visszamennem még a Nyugat-Magyarország kérdésének eldőlte előtti időbe, amikor még Ausztria nem követte el azt a ballépést önmagával szemben is, — nemcsak velünk szemben — mert területet vett el, amely passzív, amelyért neki áldozatokat kell hoznia és amivel elkeserítette a magyar közvéleményt. (Ügy van! Ügy van!) Amikor Nyugat-Magyarország kérdése még nem dőlt el végleg Ausztria vonatkozásában, a magyar kormány volt az, amely felvetette és lanszirozta azt, hogyha Ausztria lemond Nyugat-Magyarországról, megajánlja a régi vámközösséget határidő nélkül. Felajánlotta tehát a magyar kormány annak a régi osztrák vágynak teljesítését, amely ellen mi, még a 67-es alapon álló kormányok is, küzdöttünk, hogy hajlandó nem időről-időre kötni meg a kereskedelmi szerződést, hanem azt állandóan fenntartani. Erre is kész volt Magyarország a béke, az egyetértés, a megnyugvás kedvéért. Es folytatom, mélyen tisztelt Felsőház. Avagy a portorosei nemzetközi (konferencia nem azt bizonyította-e, hogy Magyarország elment a legvégsőig, amikor szemben az összes érdekelt középeurópai államokkal, javasolta a kiviteli és beviteli tilalmak megszüntetését és a szabad gazdasági forgalmat? S nem Magyarország volt-e az, amikor vámtarifáját megalkotta 1925-ben, amely de facto beszüntette az összes kiviteli és behozatali korlátozásokat és helyreállította a szabad gazdasági forgalmat, nagyon drágán fizetve meg ezt az intézkedést, amelyet én magam is szorgalmaztam akkor, de be kell látnom, hogy hátrányos volt reánk nézve, mert a többi állam, a környező államok egytől-egyig fenntartották a maguk korlátozó rendelkezéseiket és mi elszigetelten állottunk a gazdasági szabadsággal. Es nem ugyanezt az álláspontot foglalta-e el Magyarország a génuai konferencián, a Népszövetség által rendezett első konferencián, ahol a vámleszállítások kérdése volt napirenden és a Népszövetségnek ugyanezen a világggazdasági konferenciáján, 1927-ben fenntartás nélkül csatlakoztunk az ottani határozatokhoz s Magyarország akkoriban — míg a szomszédállamok horribilis vámemelései által nem kényszeríttetett a maga vámpolitikájával nem követte azoknak az államoknak példáját, amelyek megszavazták ugyan e nemzetközi konferenciákon a vámleszállításokat, de erre nyomban utána otthon vámemelésekkel feleltek. Végül, amikor a Népszövetség