Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1931. évi december hó 17-én, csütörtökön, 89 helyzetbe jutottunk, és ezért némi joggal el lehet várnunk azt a méltányosságot, hogy velünk olyan egyezséget kössenek úgy kíméleti idő, mint kamat megállapítása tekintetében, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország adósságait fizethesse, kötelezettségeinek megfelelhessen. Nem egészen osztozom azonban Teleszky ő excellenciájának abban a nézetében, hogy helyes volt ezzel eddig várni, vagyis hogy helyes volt várni annak kijelentésével, hogy jelenleg aranyban fizetni nem tudunk, hogy helyes volt ezt a mostani pillanatig meg nem tenni, ami az ő számitása szerint körülbelül 100 millió pengőjébe került az országnak. En azt hiszem, hogy a mi hitelezőink ezt a 100 millió pengőt nekünk beszámítani nem fogják és mint a kommerciális életnek egy szerény tagja, s tapasztalatból tudom, hogy a hitelezővel csak akkor lehet beszélni, ha az ember nyiltan kijelentette, hogy fizetni nem tud. A kommerciális életben is nagy hibának tartja még^ a hitelező is, ha az adós késlekedik fizetésképtelenségének bejelentésével, késlekedik azért, mert valami csodát remél. Ez a csoda bekövetkezni rendszerint nem szokott, de az adós helyzete e késlekedés folytán súlyosan leromlik. Ebben a helyzetben vagyunk mi is és ezért nézetem szerint ennek kijelentésével várnunk nem szabad, mert minden késlekedés az ország magángazdaságának további leromlását idézi elő. Természetesen kérnünk kell a hitelező országok támogatását abban az irányban is, hogy tegyék lehetővé az eddig folytatott elzárkózási politika mellőzésével, hogy termékeinket a nyugati piacokon elhelyezhessük, mert ha ehhez nem járulnak hozzá, akkor azt a tanácsot, amelyet kaptunk, hogy fizetési mérlegünket tegyük aktívvá, őszintének nem tekinthetjük. Mélyen t. Felsőház! Ha mármost azt kutatom, hogy mit tehetnénk a saját erőnkből, hogy ebből a válságból kijussunk, akkor meg kell állapítanom, hogy helytelen úton járunk, s hogy körülbelül mindannak az ellenkezője történik, amivel a magángazdaságon segíthettünk volna. Azok a pénzügyi intézkedések és rendeletek, amelyek az utóbbi időben napvilágot láttak, a termelést, a magángazdaságot súlyosan legyöngítették. Már pedig nekünk ma egy rendkívül fontos, feladatunk van, jóformán egyetlen kivezető utunk, és ez az, hogy a termelésünket megmentsük, kíméljük és a legnagyobb mértékben fokozzuk. En nagyon jól tudom, hogy az igen t. kormánynak legelső kötelessége volt az államháztartás egyensúlyának helyreállítása. De ezt a_ műveletet is a termelés legnagyobbmérvű kímélésével kellett volna végrehajtania. Azok a rettenetes adóterhek azonban, amelyeket a kormány a 33-as bizottság jóváhagyásával a dolgozó osztályokra zúdított, a legnagyobb mértékben járultak hozzá a termelés legyöngítéséhez és veszélyeztették ezt a termelést, mert elszívták erejét, elvonták forgótőkéjét, sőt állótőkéjét is megtámadják. Ez pedig súlyosan esik latba akkor, amikor úgyszólván teljesen megszűnt a hitel is, amikor tőkeképződés nincs. Tőkeképződés ilyen adóterhek mellett nem is lehet, amit legjobban bizonyít az, hogy pénzintézeteinkből a takarékbetétek rohamosan szivárognak ki. így az utolsó hónapokban júniustól október haváig csak a 12 legnagyobb budapesti pénzintézetből 220,000.000 pengő takarék- és folyószámlabetét vonatott el. A betéteknek ez az elszivárgása pedig állandóan és rohamosan folytatódik tovább. FELSŐHÁZI NAPLÓ I, Elismerem, hogy az igen t. kormány intenciója a lehető legjobb. Amidőn a kormány a takarékosság túlzásbavitelétől tartózkodott és inkább az adókat emelte, az volt szociális érzéktől áthatott intenciója, hogy nem akart tisztviselőket leépíteni, állásuktól, kenyerüktől megfosztani. Ennek a szociális érzésnek azonban igen súlyos következménye volt az, amit a kormány, úgylátszik, nem vett eléggé figyelembe, és ez az, hogy az adóterhek ilyen emelése folytán az adóalanyok ezrei roppannak össze, a dolgozó osztályok ezeket a terheket nem bírják és így a munkások, iparosok, kereskedők ezrei fosztattak meg kenyerüktől és exisztenciájuktól. Nem akarok itt sötét képet festeni a kereskedelem és ipar ilyen súlyos helyzetéről. A kamarákat, az érdekképviseleteket állandóan ostromolják különösen vidékről és kívánják, hogy járnunk el a kormánynál egy általános moratórium kieszközlése végett, amely átsegítené őket ezeken a nehéz időkön. Én az általános moratórium gondolatát a leghatározottabban utasítom vissza, mert egy általános moratórium a magángazdaságnak, az ország (gazdaságának teljes összeomlását jelentené, valóságos öngyilkosság volna. Ha azonban ilyen a helyzet, ha ilyen komor a magángazdaság helyzete, akkor az igen tisztelt kormánynak mégis csak revízió alá kellene vennie eddigi adópolitikáját, amelyet lehetetlen lesz fenntartani már csak azért is, mert feltétlenül tévedni fog abban a várakozásában, hogy ezek az adóemelések meghozzák azokat az eredményeket, amelyekre számított. Nézetem szerint ezért a kormánynak e téren két feladata van. Az egyik az, hogy mégis csak a takarékosság sokkal radikálisabb alkalmazásával, leépítéssel, közigazgatási reformokkal érje el az államháztartás egyensúlyát, má^ sik feladata pedig az, hogy a lehető legnagyobb kímélettel járjon el az adóbehajtások terén, mert teljesen ésszerűtlen és hiába való az állam anyagi érdekei szempontjából is az, hogy az adóalanyokat teszik tönkre. Különösen áll ez a kisiparosokkal, a kiskereskedőkkel, szóval a kis exisztenoiákkal szemben követett kíméletlen adóbehajtásokra vonatkozóan. Ismételem, nekünk csak egy fontos programmunk lehet ma és ez a termelés megmentése, kímélése és 1 egnaigyo'bh mértékben való fokozása és fejlesztése. Azzal az eréllyel, amelyei eddig az adókat emeltük, azzal az eréllyel és fanatizmussal kellene a termelést fokozni és fejleszteni. A termelés minden ee-yes ágának fejlesztését és gondozását arra való, kiváló szakemberekre kellene bízni. Alkotni kell! Lehetetlen az a helyzet, hogy egy miniszter egész idejét audienciákká]- reprezentálassal, adminisztrálással és politikával tölti el és alkotásra alig jut ideje. Azt mondotta Teleszky ő excellenciája, hogy a miniszterelnök úr teljesen kielégítő programmot adott, amikor kijelentette, hogy az inflációt kívánja minden eszközzel megakadályozni. Teljesen egyetértek azokkal a fejtegetésekkel, amelyek az infláció megakadályozására vonatkoznak. Elismerem azt is, hogy ez egy általános programúi, amelybe igen sok miniden belefér, dé a leghatározottabban kell hangsúlyoznom azt, hogy a termelés fejlesztését, megmentését, komoly célkitűzések nélkül és részletesebb Programm nélkül keresztülvinni nem lehet, ilyen célkitűzésekre szükség van úgy az ipar, mint a mezőgazdaság fejlesztése terén, és csak Örvendhetünk, hogy egyik legutóbbi képviselőházi beszédében a földművelésügyi minisz-