Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-6

68 Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1981. évi december hó 16-án, szerdán. már rendben van a szénánk. A kapitalista termelési rendnek megvan az állandó olcsóbbodásra való törekvése és ha ezt a tendenciát el nem fojtjuk, a kapitalizmus ki fog vergődni súlyos helyzetéből, mert a kapitalizmus és kapitalista termelési rend gyökereiben egészséges, csak a kezelőorvosok sokszor ügyetlenek. A 33-as bizottság működése nézeteimmel ellenkezvén, a jelentést nem vehetem tudomásul. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Szólásra következik Tóth Lajos felsőházi tag úr. Tóth Lajos: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Igen nagy érdeklődéssel hallgattam azokat a szakszerű fejtegetéseket, amelyek Back Bernát ö (méltóságának ajkairól elhangzottak. Különösen nagy súlyt tulajdonítok annak a kijelentésének, amellyel felfogását leszögezte, hogy ebben az igen nehéz gazdasági helyzetben ő is úgy látja, hogy eminens feladat mindent megtenni az adósok megmentése érdekében. Különös súlyt ad ennek a nyilatkozatnak, hogy ő tudvalevőleg egyik legnagyobb pénzintézetünknek elnöke. Tökéletesen igazat adok neki abban is, hogy rendkívüli jelentőségű a kamatláb mérséklése és ettől nagy eredményeket lehet várni a mi termelésünk során. Végső konklúziójával azonban nem értek egyet, a magam részéről a' kormány jelentését elfogadom, mert bízom abban, hogy a mai kormányzat odaadó puritán működésével, igenis a mai válságon ezt a nemzetet át fogja vezetni. Mélyen tisztelt Felsőház! Divatossá kezdett válni, egyesek részéről nem is minden célzatosság- nélkül, hogy ennek a szörnyű gazdasági válságnak minden káras hatása a Bethlen-kormány 10 éves munkásságának számlájára írassék. Tagadásba veszem, hogy ez így volna és merem állítani, hogy itt igenis olyan világerők dolgoztak és dolgoznak, amely világerőkkel szemben egy kormány akarata, tevékenysége, sajnos, tehetetlennek bizonyult. Tehetetlennek bizonyult nemcsak nálunk, hanem másutt is, még a győztes államokban is, tehát ilyen körülmények között igenis fenntartom azt a véleményemet, hogy nem objektív minden káros következményeiért ennek a szörnyű válságnak egyedül a Bethlen-kormányzatot tenni felelőssé. Amint ugyanis a Bethlen-kormány uralkodásának utolsó esztendejében jelentkezni kezdettek ennek a világválságnak jelenségei, akkor az emberek, mint ahogy igen sokan és igen sokszor csak a közvetlen hatások nyomása alatt nyilatkoznak és az ő mentalitásuk ennek hatása: alatt alakul, kezdettek megfeledkezni azokról a sikerekről, amelyeket a Bethlen-kormány kétségtelenül elért; (Gróf Széchenyi Aladár: Külpolitikailag!) igaza van ő méltóságának, elsősorban külpolitikai vonatkozásban. De ezek is kezdettek feledésbe menni, pedig egészen kétségtelen tény, hogy Bethlen István volt az. akinek először sikerült a mi börtönünk egyik ajtaját, vagy legalábbis egyik ablakát, azt ugyanis, amelyik Olaszország felé tekint, kinyitni, mely ablakon azután friss levegő áramlott be a mi börtönünkbe, amely a lelkeket kissé felfrissítette, alátámasztotta, amely nekünk önbizalmat adott és eredményezte, hogy az atmoszféra a többi államokban is igenis a mi javunkra megenyhült, megjavult, talán még Franciaországban is. (Egy hang a .jobboldalon: Ott nem!) Ha nem is nagy mértékben, de remélnünk kell és a külföldi értesülések alapján talán mégis mondhatjuk, hogy talán még ott is, A másik külpolitikai siker, amelyről szintén megfeledkeztek az emberek vagy legalább is az emberek nagyobb része megfeledkezett, egy merő negatívum, az a negativum, hogy a Bethlen-kormány akkor, amikor a német—osztrák vámunióról szó volt, teljesen rezervált álláspontra helyezkedett. Merem állítani, hogyha ez nem történt volna meg, akkor a mi helyzetünk ma még nehezebb volna, mint amilyen nehéz ma, pedig ma is — sajnos — szerfölött nehéz. De nemcsak a külpolitikai sikerekről feledkeztek meg az emberek, hanem megfeledkeztek a belpolitikai sikerekről is. (Gróf Széchenyi Aladár: Minél kevesebb!) Mégis csak vannak. Ha visszatekintünk, hogy mi volt itt ebben a csonka államban tíz esztendővel ezelőtt (Egy hang középen: Másutt is volt!) — másutt is volt, de itt is volt — és ha azt látjuk, hogy mi van ma. akkor lehetetlen meg nem látni azt, hogy a konszolidáció útját a Bethlen-kormány •mégis esak előbbre vitte (Egy hang a középen: Magától ment!) Magától az ilyen nem megy, sohasem megy az ilyen magától. Azután kétségkívül az is belpolitikai eredmény, hogy az államélet egyes orgánumait kiépítette. Itt van maga a Felsőház, amely merem mondani, példája annak, hogy igenis lehet merőben érdekképviseleti alapon egy olyan állami szervet létesíteni, amely egyetemes nemzeti érdekeket szolgál. Azután ott van a közigazgatás reformja, amely szintén a Bethlenkormány működésének az eredménye. Ott vannak a beruházások, amelyeket épen azok használnak ki ma a Bethlen-kormány ellen, akik azokat a beruházásokat a legvehemensebben és sokszor a legnagyobb lármával sürgették. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem szabad elfelednünk azt, — igenis állítom, — hogyha ezek a beruházások meg nem történnek, ha a nemzeti tőkeerőt utakba és más intézményekbe bele nem fektetik, igen könnyen megtörténhetett volna, hogy a győztes hatalmak azt tőlünk jóvátétel címén vonták volna el. Ez mindenesetre a Bethlen-kormány igazolása. Eme retrospektív vizsgálat során mármost bátor vagyok kiemelni azt, hogy igenis mindezek alapján merem állítani, hogy Bethlen István kormányzata igen nehéz viszonyok között a kormányzásnak valóiban művészete volt. Igen erős támadások intéztettek és részben intéztetnek mésr ma is az ő minisztériumának különösen két tagja ellen. Az egyik a volt kultuszminiszter Klebelsberg, a másik Wekerle volt pénzügyminiszter. Klebelsberg terhére írják elsősorban azt, hogy szinte fényűző módon megteremtette a négy egyetemet. Ez a tények nem helyes apreciálásából származik. Történelmi tény, hogy a négy egyetem Klebelsberg kiultuszminisztersége előtt már a törvényhozás akaratából létesült. Hogy helyes volt-e vagy nem volt helyes, az más kérdés, de létezett s majd arra is bátor leszek mindjárt kitérni, hogy helyes volt-e vagy nem volt helyes. Mindenesetre létezett és amit ő tett az az volt, hogy a részben félbenlévő építkezéseket befejezte, vagy legalább is a befejezéshez közelebb vitte. Néhol még talán ez sem sikerült neki. Az is kétségtelen tény, hogy voltak bizonyos dekorativ jellegű építkezések, — ez előtt sem lehet szemet hunyni — de kérdezem, vájjon az ilyen építkezések egyáltalában lef oly tathatók-e ilyen dekorativ sallang nélkül és kérdem nem kell-e egy állam kultuszminiszterének mindent megtenni, hogy a szobrászati és építészeti művészetet szintén megkísérelje ezeken a nehéz időkön átmenteni? Amit Szeberényi ő méltósága közbevetés formájában