Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-6

Az országgyűlés felsőházának 6. ülése rekszünk, vagy kénytelenek leszünk előbb-utóbb a pengőnek külföldi vásárlóerejét leszállítani azáltal, hogy mi a pengőt megfelelő időben egy alacsonyabb nivóna istabilizáljuk. Azonban ennek nem iaz a következménye, hogy a belföldi árnívó emelkedjék, mert ha a külföldi árnívó emelkedik, ezáltal mi egyáltalában nem nyernénk semmit. A belföldi árnívót akkor is meg kell tartani, másképpen ez is okvetlenül inflációhoz fog vezetni. Hozzánk hasonló helyzetben van Németország; és Anglia, ahol szintén annakidején azt a hibát követték el, hogy a pénz értékét túlmagasan stabilizálták és ott is bizonyos körülmények, amelyek nem ugyanazok, mint nálunk, megakadályozták a belső árnívó leszállítását és csökkenését. Németország azt az utat választotta, hogy egy erélyes árleszállításra törekszik. Anglia a másik utat választotta, feladta az aranystandardot és valószínűleg- a fontot egy alacsonyabb nívón fogja stabilizálni. Ugyanazon úton halad, amelyen annakidején Franciaország a legteljesebb eredményt érte el, mikor a francia franc-t egy alacsony nívón stabilizálta. Nekünk is választanunk kell a két út között. Meggyőződésem, hogy a pengő leértékelésére nem fog kerülni a sor, különösen ha sikerül a belföldi árnívót és a termelési költségeket csökkenteni, mert akkor a termelés és az export annyira fel fog lendülni, hogy nem szorul majd olyan doppingolásra, mint amilyent Éber Antal képviselő úr javasol és amely végeredményben szintén egy inflációhoz vezetne. Ha azonfelül még sikerül, ahogy a kormány ezt már nagyon helyesen megtette, az exportdevizáknak az elszámolását clearing útján biztosítani, a Nemzeti Bank hathatósan tudja a devizaforgalmat ellenőrizni és a devizaforgalom legalább az export és import keretén belül a tényleges árfolyamparitáson el lesz számolva. A pengő sorsa akkor már tisztán csak attól függ, hogy sikerül-e a hitelező külföldi államokkal úgy a kölcsön visszafizetésének szünetelése tekintetében, az úgynevezett Stillhalte tekintetében, mint a kamat fizetésére nézve a transfer tekintetében megállapodást kötni. Ha ez azonban nem sikerülne, amit nem tartok valószínűnek, akkor tényleg előbb-utóbb a pengőt le fogjuk értékelni, de ismétlem, ennek a leértékelésnek csak akkor van értelme, ha a belföldi árnívót ezáltal nem emeljük. A kamatláb magasságát rendeletileg maximálták, azonban a 12% oly kamatláb, amely maximálva van ugyan, de természetesen a minimális is. Ez a 12% kamatláb oly magas, hogy ezt sem a mezőgazdaság, sem az ipar nem bírja el. (Halljuk! Halljuk!) A kamatlábat le kellene szállítani, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a Nemzeti Bank kamatlába, amely ma az egyetlen hitelforrás, szintén mérséklődik. E tekintetben azonban a Nemzeti Bank kitűnő vezetőségét a Nemzetek Szövetsége itt járt pénzügyi bizottsága részéről bizonyos szemrehányások érték, és pedig azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Bank szeptemberben a bankkamatlábat 9%-ról 8%-ra csökkentette. Ezt kifogásolja a pénzügyi bizottság és azt mondja (olvassa): «Ügy értesülünk, hogy e csökkentés részben az aranypengőrendelettel helyreállított bizalom megerősítése, részben pedig az egyéb hitelnyújtók által felszámított kamatok csökkentése érdekében foganatosíttatott. Kételyeink vannak — ezt mondja a jelentés — ez érvek bármelyikének helytálló voltában.» Ezen utolsó mondat tehát helyteleníti valutáris szempontból az utolsó kamatleszállítást, amit vissza kell utasítanom, mert a 8%-os kamatláb semmit nem válFELSÖHAZI NAPLÓ I. i 1931. évi december hó 16-án, szerdán. 67 toztatott a helyzeten az aranykészlet védelme szempontjából, amit különben maga a jelentés is beismer. Egry Aurél előadó úr rámutatott egy ellentmondásra a jelentésben, ez megint egy másik ellentmondás, mert egypár sorral lejjebb,saját állítását megcáfolja, amikor a következőket állapítja meg: «Amikor a bankok külföldről felvett hitelei a külföldig események folytán — tehát nem a kamatleszállítás folytán — viszahívattak és a belföldi nehézségek nyomán a náluk elhelyezett betéteket nagyobb mértékben vették fel stb.» Szóval ő maga is beismeri, hogy nem a 8%-ra való leszállítása a kamatlábnak, hanem a külföldi események és a belföldi nehézségek okozták a bajt. De nem fedi a nemzetek szövetsége pénzügyi bizottságának véleményét a

? Macmillen bizotság jelentése sem, amelyet két évvel ezelőtt az angol kormány kiküldött a bank-, pénz- és hitelélet tanulmányozása céljából, amely bizottság most megjelent jelentésében arra mutatott rá, hogy a jegybankok háború előtti és háború utáni valutapolitikája között különbség van, amennyiben háború előtt a jegybankok a bankkamatláb emelésével irányították az arany be- vagy kiözönlését egy országba, most azonban nem ezt csinálják, mert most főcéljuk az árnívó stabilizálása, úgyhogy ők hitelmegszorításokkal és hitelkiterjesztésekkel most ugyanazt a célt érik el. Ha tehát nem a bankkamatlábbal kell operálni, hanem a hitelmegszorításokkal, akkor tényleg nem lehet kifogásolni, hogy a Nemzeti Banknak a kamatlábat 8%-ra szállította le. Nem kell mondanom, hogy milyen fontossággal bírna a bankkamatláb további leszállítása az egész gazdasági életre és a termelésre. Az árak csökkentése természetesen enyhíti a munkanélküliséget is, mert a munkanélküliség oka részben a fogyasztás csökkenése. A fogyasztás csökkenése azonban természetesen az általános elszegényedéssel arányban nem álló magas árnívónak folyománya. Mi eddig mindent elkövettünk, hogy az árak nálunk emelkedjenek, természetesen csak mindig ipari és nem a mezőgazdasági árakról beszélek, amelyeket egészen más faktorok állapítanak meg. Az óriási vámsorompók árnyékában kartellek húzódnak, amelyek óriási módon drágítják az életet, azonfelül a munkáskartellek által fenntartott észszerűtlenül magas munkabérek,^ az óriási közterhek, a növekvő etatizmus szintén a termelést nehezítették meg és akadályozzák meg. Ezek mind csak arra voltak alkalmasak, hogy az árnívót emeljék és a drágaság azután természetesen a munkanélküliséget növeli. (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Összefoglalva a kifejtetteket, nézetem sze^ rint gazdasági programmunkba a következő irányelvek veendők fel. Az adósok szanálása, a budget egyensúlyba hozása, a kiadások apasztásával, esetleg belső kölcsön felvételével, a tőkeképződés elmozdítása a legszigorúbb takarékosság által; nemcsak az államháztartásban, hanem a magánháztartásokban is követelni kell a legnagyobb takarékosságot; a kamatláb mérséklése, kikerülendő a jövőbenaz állam tőkeellenes beavatkozása a gazdasági életbe — ezzel a kérdéssel nem akarok most foglalkozni, mert már nagyon sokáig vettem igénybe a t. Felsőház türelmét — és végül megállapodás létesítése a külföldi hitelezőkkel. Ezt azért említem utoljára, mert véleményem szerint a külfölddel való végleges megállapodás akkor fog megtörténni, amikor nálunk itthon 12