Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülése 1931. évi augusztus hó 28-án, pénteken. 48 rülni fog az országot ebből a momentán nehéz helyzetből rövid időn belül kivezetni és olyan helyzetet teremteni, amelyben azután a kor­mánynak — lehetőleg utódomnak — az a kel­lemesebb és könnyebb feladata lesz, hogy eze­ket a most szükségesekké vált szigorú és majd­nem kegyetlen intézkedéseket mentől gyorsabb tempóban fokozatosan megint leépíthesse. (Él­jenzés.) Kérem a t. Felsőháznak nem bizalmát, ha­nem egyelőre a bizalomnak előlegezéséi (Hosz­szantartó élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik gróf Hadik Já­nos ő excellenciája. Gróf Hadik János: Nagyméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! Szükségesnek tartom, hogy a kormány bemutatkozása alkalmával rövid, objektív bírálatot mondjak Károlyi Gyula mi­niszterelnök úr programma áról. (Halljuk! Hall­juk!) Ugyanekkor ezzel kapcsolatosan iaz or­szágot érdeklő néhány kérdést akarok érinteni. Mindaz, amit a miniszterelnök úr úgy a Képviselőházban, andnt itt programmjában el­mondott, bizonyítéka annak, hogy komoly, ha­zafias elszántsággal és a legnagyobb becsüle­tességgel fog igyekezni az országon segíteni és programma át keresztülvinni. (Ügy van! Ügy van!) Kérdés .az, vájjon fog-e sikerülni neki szándékát tényleg megvalósítani; nem azért, mintha azt hinném, hogy az ő tételei utópiszti­kusak és azokat nem lehet megvalósítani, de nem fognak-e^ elébe olyan akadályok gördít­tetni, amelyek" azután lehetetlenné teszik inten­ciói megvalósítását. A magam részéről a miniszterelnök úrnak a bizalmat előlegezem, (Élénk helyeslés.) mert akik őt régóta ismerik, azok tudják, hogy mi­lyen határozott, milyen puritán jellemű, (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés.) akaratát keresztül­vivő és minden tekintetben igazat mondó fér­fiú. (Elénk éljenzés és taps.) Remélem, hogy si­kerülni fog-neki a politikai élet erkölcsi integ­ritását helyreállítani és a legszigorúbb inkom­patibilitási rendszert csakugyan érvényesíteni, .ami az országra nézve nagyon fontos, (Ügy van! jobb felől.) mert ott, ahol az erkölcsök nem uralkodnak, semmi kilátás nincs arra, hogy az ország boldogulhasson. (Ügy van! bal felől.) Szándékainak komolyságát az is mutatja, hogy az eddigi rendszerrel szakítva, nem Ígér­get. Azok az Ígéretek, amelyek a múltban sok­szor elhangzottak és azután nem váltattak va­lóra, nagyon sok csalódást idéztek elő. Meg kell azonban állapítanom azt, hogy megnyugvást nem fog kelteni a miniszterelnök úrnak az a kijelentése, hogy az ő kormányzása nem jelent rendszerváltozást. Az ország igenis rendszer­változást követel. Ha a miniszterelnök úr ezt a kijelentést csak azért tette, hogy megnyug­tassa az eddigi koimány támogató pártokat, hogy az ő pozíciójuk változatlan fog maradni és hogy az ő pártjukból kijelölt férfiak fogják továbbra is vezetni az országot, ezzel nem so­kat törődöm és nem foglalkozom. De ha ez azt jelentené, hogy csakugyan semmiféle irányban nem lesz rendszerváltozás, úgy ezt nagyon sú­lyos dolognak tartanám, hiszen éppen a mi­niszterelnök úr, aki — amint előbib mondottam — mindig őszinteséggel szokott nyilatkozni, ha. meggondolja ezt a kérdést, látni fogja, hogy még a nyilvánosság előtt is igenis, be kell val-, lania, hogy rendszerváltozásnak be* kell követ­keznie. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) A felhatalmazási törvény tárgyalása alkal­mával felsoroltam mindazokat a hibákat, amelyeket a magam részéről konstatáltam az előbbi kormány pénzügyi politikájában és rá­mutattam azokra a sorozatos hibákra és mu­lasztásokra, amelyek, mint az események mu­tatták, :a válság közvetlen felidézői voltak. Az ország megnyugtatására alkalmas lesz az a kö­rülmény, hogy a pénzügyi politikát most egy hármas — nem is tudom bizottságnak nevez­zem-e — «triumvirátus» fogja irányítani. Is­merve azoknak a férfiaknak tudását, képzett­ségét és komoly munkaképességét, bízom ab­ban, hogy ők szakítva az eddigi pénzügyi po­litikával, igenis mindent el fognak követni, hogy az országot a mai nagy bajból kisegítsék, Remélem, hogy szakítani fognak az őszinteség­nek hiányával, a kapkodó és tervszerűtlen in­tézkedésekkel, a való tények elhallgatásával és a törvényhozás határozott mellőzésében rejlő politikával, mely az előző pénzügyi kormány ténykedéseit jellemezte. A gyógyulás folyamatát mindenesetre aka­dályozná, ha az új pénzügyi politikát inaugu­ráló férfiak leplezni akarnák a múlt politika hibáit, különösen akkor, amikor olyasvalamit akarnának leplezni, ahol a bajok feltárása azért szükséges, hogy csakugyan lehessen azo­kon a bajokon segíteni. A kibontakozás érde­kében nyíltan bevallom, engem nagyon meg­nyugtat, hogy a volt pénzügyminiszter úr (Élénk éljenzés a középen.) székéből eltávozott. (Éljenzés.) Eltávozott! (Derültség.) Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter úr őexcellenciája közvetlen elődjétől, Bud Jánostól 80 millió fe­lesleggel, 52 millió forgótőkével, jelentékeny összegű régi államadóssági kötvényekben fekvő tartalékkal vette át a pénzügyminiszteri tárcát. Ez 1928 végén történt. Ezenfelül, aminek valutáris szempontból van nagy jelentősége, érintetlenül vette át elődjétől a 36 millió dollárt kitevő úgynevezett gyufakölcsönt. Ezekből az adatokból nyilvánvaló, hogyha Wekerle pénz­ügyminiszter úr elődjének pénzügyi politiká­ját követte volna, akkor, ha nem is maradtunk volna mentek a világválság hatásaitól, (Fel­kiáltások a középen: Éljen Wekerle!) de min­denesetre sokkal kisebb krízisen kellett volna átesnünk. öva intem azokat, akik most a pénzügyi politikát irányítani fogják, hogy olyan operá­ciót végezzenek az ország testén, amely operá­ció után szokott az a közlés 'megjelenni: az ope­ráció sikerült, de a beteg elpusztult. Helyes­lem azt, amit gróf Károlyi Gyula mondott, hogy a súlyos terheknek kirovásánál mindig ügyelni kell bizonyos határok betartására és mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy az adó­alanyokat ne tegyük tönkre, és általában a szociális helyzetet el ne mérgesítsük, hisz eléggé súlyos. Elsősorban a nép széles rétegei­nek, a kisexiisztenciáknak megsegítéséről kell gondoskodni (Ügy van! a jobboldalon.) és nem arról, hogy újabb terheket rójunk rájuk. {Ügy van! a jobboldalon.) Annakidején, még 1920-ban, tehát tizenegy évvel ezelőtt a Közgazdasági Társaság egyik tanácskozásával kapcsolatosan kifejtettem azt a véleményemet, hogy az ország bajban lévén, az adókat, sajnos, a lehető legmagasabb fokra kell emelni, de ennek megvan a maga határa. Azon a határon túl menni, amely határon túl az adóalanyokat tönkretesszük, a gazdasági életet megbénítjuk, semmi körülmények közt nem szabad. (Üg y van! a jobboldalon.) Hogy még egy kérdést említsek, ami szin­tén kapcsolatos a takarékosság kérdésével, na­gyon lehangolt engem a miniszterelnök úrnak

Next

/
Thumbnails
Contents