Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-21

402 Az országgyűlés felsőházának 21. ülése Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Elnézést kérek azért, hogy ilyen szokatlanul, az általános vita befejezése előtt kérek szót, de szolgáljon mentségemül az, hogy délután egyéb halaszthatatlan, igen fontos és már előre megállapított határidejű teendőim vannak, amelyek következtében délután nem lehetnék abban a helyzetben, hogy az itt elhangzott, tárcámat érintő felszólalásokra válaszoljak. Másrészt legyen mentségemül az is, hogy igyekezni fogok beszédemet — tekintettel az idő előrehaladott voltára is, — a lehető legrövidebbre szabni, (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt hálás köszönettel tartozom József királyi herceg ő fenségének azokért az emelkedett szavakért, amelyekkel a magyar idegenforgalom és a magyar igazság érdekében a transzkontinentális országút Magyarországon keresztül vezető szakaszának kiépítését sürgetni kegyes volt Az én elvi álláspontom tökéletesen egyezik ő fenségének nézetével, mert azt tartom, hogy Magyarországon az idegenforgalom nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. (Úgy van! Ügy van!) Az idegen, aki nálunk megfordul, idegen valutát hagy itt, gazdasági összeköttetéseket létesít a jövőre nézve is, másrészt pedig megismer bennünket, megismeri a magyar igazságot, és a magyar igazságnak odakinnt apostolává fog szegődni. (Ügy van! Úgy van!) Ennélfogva elhatározott szándékom, hogy a transzkontinentális út Magyarországon keresztül vezető szakaszának kiépítésére a pénzügyminiszter úrral érintkezésbe lépjek, és ha másként nem lehet, esetleg szükségmunkák keretében gondoskodjam ezen útszakasz folyó évre eső részének kiépítéséről. (Élénk helyeslés és taps.) Ami általában az idegenforgalom kérdését illeti, amelyet a felsőházi tag urak közül többen szívesek voltak hangsúlyozni, megjegyzem, hogy a kormány részéről ebben a tekintetben több intézkedés történt. Újjászerveztük az Idegenforgalmi Tanácsot, száműztük belőle a bürokráciát, belevontuk azokat a testületeket és .hatóságokat, amelyeknek az idegenforgalom szempontjából közvetlen érdekeltségük van, és tengelyévé tettük, — hogy úgy mondjam — a magyar királyi Államvasutakat, amelyek tarifakedvezményekkel, célszerű szelvényfüzetek kibocsátásával, propagandafilmekkel és egyéb eszközökkel szolgálják ezt a célt. Hogy az idegenforgalmi propaganda nem volt egészen meddő, azt mutatja az, hogy míg a háború előtti esztendőben, 1913-ban 35 ezer idegen fordult meg Magyarországon, 1931-ben, tehát ebben a válságos esztendőben 52 ezer, tehát jóval több, mint a legutolsó békeévben volt. Az idén pedig — amint méltóztatnak tudni — a nemzetközi vásár alkalmával itt olyan idegenforgalom volt, — 20 ezer külföldi jelent meg ezen a vásáron — amelyhez fogható példa az utóbbi esztendőkben egyáltalán nem volt. Egyébként ez a nemzetközi vásár nemcsak idegenforgalmi szempontból volt jelentős, de imponáló és azt mondhatnám, majdnem megható megnyilatkozása^ volt — hála iparosaink és kereskedőink; megértő voltának — egy igazságtalanul elítélt nemzet élniakarásának és élnitudásának. Mélyen t. Felsőház! Áttérve most már egyes részletkérdésekre, itt szóba került az ár- és kartellkérdés. Mind a kettő olyan probléma, amely teljes joggal áll az érdeklődés homlokterében. Kifogás tárgyává méltóztattak tenni az ipari árak aránylagos magasságát a mezőgazdasági termények árával szemben, és az az ólhajtás 1932. évi június hó 25-én, szombaton. jutott kifejezésre!, hogy a kormány erélyes intézkedéssel törje le ezeket az indokolatlanul magas árakat. Ez annyit jelentene^ hogy térjünk át az ármaximálási rendszerére. Bátor vagyok ebben a tekintetben a mélyen t. Felsőházat emlékeztetni az ármaximálásnak a háború alatti és a háború utáni évekre eső, azt hiszem, nem valami kellemes emlékű idejére. Pedig akkor az áriílhiány indokolta ezt az ármaximálást, és az csak a legfontosabb elsőrendű életszükségleti ^ cikkekre szorítkozott. Mégis igen nagy terjedelmű apparátust kellett ebből a célból mozgósítani, és bizony az eredmény — most már megítélhetjük tárgyilagosan — nem íviolt valami kielégítőnek tekinthető. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kormány nem tartja feladatának, kötelességének az ipari árak megfelelő szabályozását. Én pusztán csak azt akarom itt hangsúlyozni, hiOigy az, árak Ihiatósági és erőszakos megállapítása nem képezheti az állam feladatát, mert a helyes állami ármegállapítás jóformán lehetetlen feladat. Az ármegállapítás ugyanis lényegében a termelési költség problémája. Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy árúját termelési költségen alul értékesítse. (Ügy van! Úgy van!) A termelési költségnek pedig számtalan, alig észrevehető és rendkívül változó tényezője

1 van. Itt van mindjárt mint ilyen tényező a termelési kapacitás kilhasználásának kérdése. A magyar iparvállalatok nagy része a háború előtti Nagy-Magyarország, sőt a közös vámterület mértékére volt berendezkedve. Amint elvesztették a fogyasztótefületek legnagyobb résziét, s azonfelül a megmaradt területen is megcsökkent a fogyasztóképesség, természetes, hogy redukálni kellett a gyártás mértékét. A rezsiköltségek azonban, köztudomás szerint, nem apaszthatok olyan ^gyorsan és ugyanolyan mértékben, mint magának a termelésnek mennyisége. Itt van a nyersanyaga-beszerzés nehézségié. Méltóztatnak tudni, hogy a Nemzeti Bank az igényléseknek csak körülbelül 40%-át» tehát kétötöd részét tudja kielégíteni, a nyersanyagbeszerzésnek majdnem kétharmad része tekintetében tetteit az ipar külföldi összeköttetéseire, hitelre és egyéb módon való megszerzésre van utalva, ami mind olyan tényező, amelyet az ármegállapításnál feltétlenül figyelembe kell venni. De figyelembe kell még itt venni a vállalatban fekvő tőke nagyságát, az eladósodottság mértékét, a kamatláb változását, a kihitelezés kockázatát és egész sereg más té^ nyezőt, amelyek sorából nem szabad kihagyni a közszolgáltatások emelkedését. Ha valaki a mai benzin árát csak a tavalyi benzinárral hasonlítja össze, azt fogja mondani, hogy nagy áruzsorával áll szemben, pedig csak az történt, hogy közben a kincstári haszonrészesedés igen jelentékeny mértékben emelkedett. Ezzel nem azt akarom f mondanai, hogy a kormánynak nincs kötelessége ebben a tekintetben. Ebből a célból hívtuk életre azt a sokat gúnyolt, de mondhatom önzetlenül, lelkiismeretesen és eredményesen dolgozó árelemző bizottságot, amely bizottság munkájának eredményéről itt egy egészen rövid kis összeállítást vagyok bátor a mélyen t. Felsőház; előtt bemutatni. Az árelemző bizottság működése következtében, részben pedig a kartelitörvény preventív hatása alatt is az egyiptomi pamut ára 16 százalékkal csökkent. T. i. amerikai pamutot most a devizanehézségek miatt nem tudunk szerezni, de sikerült az egyiptomi kormánnyal