Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2U-én, pénteken. 379 József királyi herceg: Nagyméltóságú Elnök TTr! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Habár jó falusi szólással élve, letaposták már a harmatot, sok kiváló beszédben kiváló gondolatokat, eszméket fejtettek ki, és mindenről szó esett, amit a költségvetés keretében meg lehet beszélni: mégis szabad legyen nekem ezekhez a kérdésekhez szólva véleményemet kifejezni és ha netalántán ugyanazt mondanám, mint mások, az csak nyomatékot akar adni annak, ami szent meggyőződésem. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban is szívvel-lélekkel csatlakozom Szterényi József ő nagyméltóságának és Ravasz László ő méltóságának kiváló beszédeiben kifejtettekhez, amikor azt mondom, hogy a miniszterelnök úr s ez a kormány a legnehezett viszonyok között — az előző kormány hibáján kívül, ezt külön hangsúlyozni akarom — vette át a vezetést, (Ügy van! Ügy van!) Átvette a vezetést és előbbrevitte az ország hajóját a viharos tengeren, Kérem én is úgy, mint a két előttem szól szónok, méltóztassanak a nehézségek dacára helyükön maradni addig, amíg ezt a hajót a kikötőbe be tudják vinni, a nagy feladatot, amelyre vállalkoztak, el tudják végezni. (Elénk helyeslés és taps.) A pénzügyminiszter úr olyan költségvetést terjesztett elő, amely nagyon megszorította az eddigi keretéket. Gratulálok neki, hogy ezt képes volt létrehozni, és meggyőződéssel vallom, hogy kiválót teljesített. Meggyőződéssel csatlakozom azon nézetéhez, hogy hitelünket nem szabad könnyelműen odadobnunk. Az ő álláspontját teljesen magamévá teszem abban is, hogy mindent el kell követnünk, hogy kötelezettségeinknek a hitelezőkkel szemben eleget tudjunk tenni. Ha azután olyan idők következnek be, — ami, remélem, nem így lesz,— hogy kötelezettségeinknek nem tudunk eleget tenni, arra nézve a miniszter úr nyilatkozott, s én ehhez a nyilatkozatához is meggyőződéssel csatlakozom. (Helyeslés.) Óva intek mindenkit attól a szerencsétlen gondolattól, hogy egy újabb inflációval foglalkozzék. Majdnem tönkrement az ország, úgyszólván tönkrement a gazda, tönkrement a pénzesember az inflációban. Ne játsszunk a tűzzel, küzdjünk' teljes erőnkből az ellen, támogassuk a pénzügyminiszter urat abban, hogy a pengő értékét megmentse; ezzel megmenti a még élő gazdákat és pénzes embereket (Általános helyeslés.) Mégis azt állítom, hogy még mindig nagy a költségvetés, még jobban össze kellene szorítani, mert az ország helyzete olyan, hogy ezt alig bírja. Talán anomáliaként hangzik, furcsán hangzik, ha beszédem további folyamán mégis egynéhány olyan doigot fogok kérni a kormánytól, ami pénzbe kerül. Én azonban ezt úgy értelmezem, hogy talán másutt lehetne a kiadásokat lefaragni, hogy ezeket az igen égetően szükséges dolgokat tétre tudj.uk hozni. A gazdák súlyos helyzete a kölcsönöknek tűrhetetlenül magas kamataival a legszorosabb nexusban áll. Ezeknek a kamatoknak tetemes leszállítása — mint azt már legutóbbi itteni beszédemben mondottam — a legégetőbb kérdések közé tartozik. Az árverésekről is legutóbbi beszédemben szólottam, ebbeli meggyőződésem azóta még csak erősbödött. Utat, módot kell találnunk a méltánylást igénylő, érdemlő esetekben, ahol a gazda kénytelen volt saját hibáján kívül kölcsönt felvenni — ami tudtommal az esetek legtöbbjénél fennáll, — hogy hosszabb fizetési halasztást adjunk neki. Amint már mondottam, a gazdatársadalom talpraállításánál elsősorban a magyar kisgazdára kell gondolni, a magyar kisgazdát kell szanálnunk, mert az, szent meggyőződésem szerint, minden bizonnyal jóhiszeműleg, kényszerből vette fel azt a kölcsönt, amely most agyonnyomja s azon feltett szándékkal vette fel, hogy becsületesen vissza fogja azt fizetni. A magyar paraszt a világ legállamalkotóbb népe. Erről sok ezer esetben személyesen meggyőződhettem. Minden erőfeszítést megérdemel, hogy talpraállítsuk. Ha ezt az osztályt és a derék középosztályt talpraállítjuk, akkor biztosak lehetünk, hogy minden viharban, bármi következzék is, mint a sziklasziget a háborgó tengerben, meg fogjuk állani helyünket és meg fog gyógyulni ez az ország. Ezt bátran merem állítani, mert a legnehezebb történelmi viharokban tanultam meg a magyar népben törhetetlenül hinni és bízni. (Elénk helyeslés.) Azt állítom, hogy ma a mezőgazdaság a legfontosabb létkérdésünk. A vita folyamán majd a mezőgazdaság, majd az ipar fontosságát domborították ki jobban külön-külön. Olykor az r egyiket talán a másik hátrányára domborították ki. Én azt állítom, hogy ezt a kérdést nem szabad így egyoldalúan beállítani, mert mindkettő fontos létkérdésünk és létérdekünk. Magyarország mindenekelőtt mezőgazdasági állam, ehhez kétség nem férhet. A mezőgazdaság azonban nem élhet meg ipar és ipari cikkek nélkül. Látjuk, hogy szomszédaink elzárkózhatnak terményeink és állatkivitelünk elől és mi mégis kénytelenek vagyunk iparcikkeiket beengedni, mert szükségünk van azokra. Miért? Azért mert iparunk még nein eléggé fejlett és nem elég erős arra, hogy mezőgazdaságunkat és más nélkülözhetetlen szükségleteinket elfogadható áron jó cikkekkel ellássa. Feltétlenül szükséges, hogy iparunk is virágzó legyen és ne szoruljunk annyira a külföldi iparra; akkor — meg vagyok róla szentül győződve — könnyebb lesz a helyzetünk a külfölddel szemben is. Szükséges és igen fontos volna kisiparunkat alátámasztani, kisiparunkat a nagyipar konkurrenciája alól bizonyos fokig mentesíteni. Az már a nagyipar dolga volna, hogy azokat a területeket, ahol a kisiparos megél, a nagyipar ne művelje. A mai ^helyzetben a kisiparos tönkremegy, egyik a másik után zárja be üzletét, ezt tűrni vétek a nemzet ellen és ezen derék, mindig hazafias osztály ellen. Nagyon fontos, de igen nehéz kérdés, amelyet azonban sürgősen meg kell oldani, az árak paritásának helyreállítása, amire Hoyos Miksa gróf beszédében olyan kiválóan rávilágított. Míg terményeinknek, állatainknak nincs áruk, addig az az iparcikk, amely szükséges a gazdának ahhoz, hogy termelhessen, földjét megművelje, olyan drága, hogy terméséből nem tudja megfizetni. Végtelenül fontos és sürgős volna ezt az aránytalanságot kiegyenlíteni. Ami a kartelleket illeti, bizonyos fokig szükség van kartellekre, azonban azoknak túlkapásai és kinövései letörendők, illetőleg lefaragandók és nagyon kérem az igen t. kormányt, méltóztassék a kartelitörvényt a legszigorúbban végrehajtani. Ebben a tekintetben teljesen egy nézeten vagyok gróf Hadik János ő nagyméltóságával. Kérem az igen t. kormányt, lehetőleg ne engedje, hogy szomszédaink a mai nehéz gazdasági helyzetünket kihasználják arra, hogy rajtunk egyoldalúan nyerészkedjenek, ami az utóbbi időben ismételten megtörtént. (Ügy 60*