Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

366 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2k-én, pénteken. hogy nekünk nem maradt más, mint a vizünk, — annak is elveszett a felső folyása és az alsó folyása — és megmaradt az Alföld termőereje, humuszkészlete. Elmondtam, hogy ezt a két termelési faktort, a vizet és a humuszt okvetlenül össze kell kapcsolni és akkor nagy értéket fogunk tudni kiemelni az Alföld mélyéből. i Elmondottam azután, hogy ez már nem újdonság, mert hiszen a nyugati államok mindezt csinálják. Láttam Spanyolországban, láttam Olaszországban, láttam Németországban, hogy mindenütt vízzel hajtják a vizet és nem szénnel és ilyenformán a vízzel való öntözés olcsóbb. Elmondtam azt is, milyen nagyfontosságú kérdése ez az Alföldnek, mert hiszen Alföldünk termése bizonytalan. Tíz esztendő alatt alig van^ normális termésünk; igaz. hogy rekordterméseket is elérhetünk, ha esik az eső. Nem lehet tovább tűrni, hogy ennek az agrárországnak boldogulása, jóléte attól függjön, hogy esik-e az eső, vagy nem s különösen nem lehet tűrni akkor, amikor előttünk már nyugati példák vannak, és ha esőt csinálni nem is tud senki, de vízzel öntözni nagy sikerekkel lehet. Most pedig elmondom, mélyen t. Felsőház, hogy gróf Bethlen István ő excellenciája rendelte el, hogy ezt a problémát megfelelő szakértők dolgozzák ki. A tervek készen vannak, ezeket a földmívelésügyi kormány víziosztálya felülvizsgálta és az osztály főnöke nekem azt mondotta, hogy ezek a tervek igenis, jók, kivihetők, megfelelő esésről is történt gondoskodás és semmi akadálya nincs annak, hogy ezeket a terveket valóra lehessen váltani. Elmondom tehát, micsoda előnyökre számíthatunk, ha ebbe a nagy problémába, az Alföld öntözésébe belefogunk. Először is — és erre nagy súlyt helyezek — eddig egy négyzetkilométernyi területen az Alföldön megélt 97 ember. Ha mi az Alföldet öntözni fogjuk, akkor egy négyzetkilométernyi területen meg tud élni 220—230 ember fokozottabb igényekkel, jobban fog tudni ruházkodni és nagyobb darab kenyeret fog tudni keresni. Óriási hordereje van ennek a dolognak, mert hiszen nem szabad tűrni, hogy az Alföld földmívese Budapestre jöjjön és kommunista és proletár legyen belőle. A gyárakat töltjük a földmunkással, holott a földmunkás nagyon nehezen hagyja el faluját és ha ott munkaalkalmat talál, szívesen otthon marad. A mi népünknek kitűnő gazdasági rátermettsége van. Szereti a földmunkát, szeret gazdálkodni, ha lehet, ha adunk rá alkalmat. Nagyon fontos tehát, hogy a földmunkásoknak az Alföldön adjunk munkaalkalmat és igenis adhatunk, ha keresztülvisszük az Alföld öntözését. Akkor olyan munkaalkalmat biztosítunk, akkor olyan élet és forgalom lendül fel az Alföldön, hogy nem lesz munkahiány, hanem igenis, lesz kenyér, lesz munkaalkalom és akkor nem fogom tölteni a gyárakat a földmunkásokkal, nem szaporítom magyar fajommal a kommunistákat. Igen tisztelt Felsőház! Gazdasági életünk nívója sem valami magas. Az Alföldön legalább nem érte el azt a fokot, mellyel a nyugattal versenyezni lehet, éppen azért, mert bennünket a rossz időjárás arra kényszerít, hogy extenzíven gazdálkodjunk. Ha mi az Alföldet öntözésre berendezzük, ezzel velejár a mezőgazdasági kultúra felemelése. A mi népünk értelmes, eszes, szorgalmas, kitűnő gazdasági rátermettsége van. Egészen biztosan állíthatom tehát, hogyha megtudta tanulni az öntözést az olasz, a spanyol, a német és még a hindu is, miért ne tanulna meg öntözni a mi értelmes magyar földmunkásnépünk? Az nem akadály, hogy mi eddig nem tudtunk öntözni. Beismerem, nem jól öntöztünk eddig, azok a kísérletek, amelyek eddig folytak az országban, tényleg nem vezettek jó eredményre, de ha úgy fogunk öntözni, mint ahogy a Nyugaton öntöznek, egészen bizonyos, hogy a siker nálunk sem fog elmaradni. Öriási jelentősége volna az alföldi öntözésnek abban a tekintetben is, hogy ez volna az egészséges földbirtokreform. A nagy uradalmaknak épen úgy érdekük az öntözés, mint a kisgazdáknak. Külföldi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a nagy uradalmak 4—500 holdon túl nem fognak öntözni, de a kisgazda 3—4—5 holdon fog öntözni. De hogyan jut hozzá? Spanyolországban részvénytársaságok alakulnak 30—40 millió pezeta alaptőkével, megvásárolnak 60—70.000 hold földet ezek a részvénytársaságok, a földeket azután elparcellázzák 5—10—15—20 holdakra, felépítenek megfelelő egészséges házakat, istállókat, adnak gazdasági felszerelést, stb., oda beültetnek egy egészséges, gyermekekkel ellátott, munkás, dolgos családot. Az a család 25 esztendeig dolgozik, megél tisztességesen mun kaja után és 25 esztendő múlva az a föld az ő tulajdonába megy át. Ez bankgaranciával történik. Ha bankgarancia van, akkor a földesúr nagyon szívesen megy abba bele, hogy a földet átadja a részvénytársaságoknak, mert tudja, hogy 25 év alatt a föld árát okvetlenül meg fogja kapni. Ez az igazi, egészséges földbirtokreform, amely a mezőgazdasági kultúra emelésével jár. A mai földbirtokreform a mezőgazdasági kultúra süllyedését okozta. Mi nem tudunk ma úgy termelni, mint azelőtt tudtunk, mert bármennyire híve vagyok annak, hogy a kisgazdáknak földet adjunk, de valljuk be egészen őszintén, hogy eddig nem emeltük fel őket a mezőgazdasági kultúrának fokára, hogy olyan produktumokat tudjanak előállítani, mint a nagy uradalom. Nekünk, igenis, szükségünk van arra, hogy a kisgazdáknak földet adjunk, de szükségünk van arra is, hogy azokat a jobb gazdálkodásra meg is tanítsuk és szükségünk van arra is, hogy a nagyobb gazdaságok is megmaradjanak. Azokra a nagy uradalmakra, amelyek szépen dolgoznak és nagy eredményeket produkálnak, az országnak feltétlenül szüksége van, mert elvégre kirgiz-országot ebből az ezeréves • gyönyörű hazából mégsem csinálhatunk, és a minősítési termelésre is kell gondolnunk. Mert ha a nagyuradalmak mai kultúráját széjjeltöröm, akkor nem vagyok biztosítva affelől, vájjon a kisgazda kezébe jutott föld a minősítési termelést hogyan fogja végrehajtani. Meg kell őket tehát előbb tanítani a jobb gazdálkodásra. Most előáll az a kérdés, mibe kerül az öntözés, mert hiszen olyan vádakat is hallottam párbeszédközben, hogy az öntözés sikere bizonytalan, a gyakorlati életben keresztülvihetetlen, időszerűtlen és optimista felfogás. Erre a megjegyzésre csak annyit mondok, hogy amikor gróf Széchenyi István elhatározta, hogy a Lánchidat megépítteti, azt írták róla, hogy nagyon optimista, a hajóhíd is megfelelő, nincs semmi szükség a Lánchídra és időszerűtlen. Az embereket nem a ^ sötét pesszimizmus viszi előre, amely hideg és fekete, hanem az optimizmus, amely meleg és világos. Optimizmus nélkül előrehaladást biztosítani