Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

• 342 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése déki közigazgatás természetesen megmaradt régi keretében. Itt nem sokat lehet apasztani, sőt, ha még van mód és eszköz rá, akkor bizonyos fejlesztésre volna szükség, mert minden törvény, minden intézkedés hasznos volta csak akkor^ megy^ át az életbe, ha lent az alsóbb hatóságok végre tudjak azt hajtani. Az országban nagy elégedetlenség észlelhető és ennek az elégedetlenségnek két oka van. Egyik az, hogy azok, akik dolgoznak, a saját vagyonukat, legyen az földbirtok, ipar, kereskedelem, a legnagyobb szorgalommal, tisztességgel, becsületességgel kezelik, megíelő hasznot és eredményt nem tudnak elérni. A föld nem hoz semmit, a kereskedelem és az ipar is pang. Viszont* ebben az országban Van valaminek nagy jövedelme s ftz: a tőke. A tőkének ez a könnyű és nagy jövedelme váltja ki az elégedetlenséget a szegény és alacsonyabb néposztályból. Ennek valamiképpen való rendezése benne van a kormány programmjában is; kell hogy az, aki dolgozik, legalább is annyit keressen, mint aki nem dolgozik, csak tőkéjéből él. A másik pedig az az óriási életstandardkülönbség, amely van a vidéki s a szegény nép élete és a fővárosi élet között. Ez is olyan tűri et, amelyet nemcsak szemléletből, de különféle újságokból és olvasmányokból is a legszélesebb rétegekben most már mindenki tud és nz is egyik oka ennek az elégedetlenségnek. Az elégedetlenség ellensúlyozása szerintem egy radikális takarékossági intézkedéssel volna elérhető, ami pénzügyileg is használna az országnak, de kiszámíthatatlan erkölcsi hatása volna, ha azok, akik ma még a többiekhez képest jómódban és jólétben vannak, szintén áldozatot hoznának. Egészen csak a magam véleménye szerint, de azt hisz ami, hogy mégis sokak tetszésével merem ezt a radikális takarékossági indítványt a Felsőház élé hozni, hogy igenis, bizonyos fórumoknak, bizonyos magas hivataloknak, az országgyűlésnek is át kell térniük a régi nobile officium álláspontjára. (Helyeslés.) Magyarország teljesítőképessége ma oly csekély, hogy ezeket a nagy kiadásokat, nagy fizetéseket nem bírja el. Beismerem, hogy ez talán ellenkezik a modern államháztartás szellőmével, de nálunk ma rendikívüli helyzet van. Ezt annál is inkább felemlítem, mert a Képviselőházban! egy igen előkelő kJépviselő, Éber Antal tette szóvá azt, hogy a vidéki felsőházi tagok menynyit kapnak költségmegtérítós címén. Ez egy csekélység, hiszen az egész felsőházi költségvetés — ha jól emlékszem — 350.000 pengő, de a magáim' résziéről akkor is, amikor a Felsőház megalakult, —' talán méltóztatnak rá emlékezni — azt mondtam, hogy mi mondjunk le erről a k öltségmegtérítésről. ' A magam részéről kérem a t. Felsőházat, hogy ha más tekintetben nein is fogadja el az én radikális takarékossági indítványomat, de ezt az egyet tegye magáévá, a közvélemény megnyugtatására, s a vidéken lakó felsőházi tagok ne kapjanak kiöltségmegtérítest. Azt hiszem, mindern felsőházi tagban van annyi áldozatkészség, hogy ezt a csekélységet könnyen a haza oltárára helyezheti. Ez csak jó példa akar lenni. (Egy hang a baloldalon: Vannak szegény felsőházi tagok is!) Erre is kitérek, utóvégre . nem akarok senkinek a pénzügyi viszonyaiba ; beavatkozni, de hiszen itt kis összegekről van j szó; utánagondoltam, hogy egy évben mennyit j kap valaki, ;— 800—1000 pengőről lehet beszélni. Most már ez is kevesebb. Beismerem, ezt magam is felvettem, mert nem akartam tüntetni a j fel nem vevessel, de egy alapítvány alakjában 1932. évi június hó 23-án, csütörtökön, visszaadtam. A földmívelésügyi miniszter úr tudjja is, hogy alapítványt tettem annak az öszszegnek ellenében, amelyet mmt felsőházi tag kaptam. (Helyeslés.) Nem tehetek róla, de az az érzésem, hogy amíg a takarékosságot az országban az ország viszonyainak megfelelően nem viszik keresztül, addig igen nehéz viszonyok lesznek a költségvetés összeállítása tekintetében. Az ország senkinek sem bír magas fizetéseket adni. Aki egy szegény embert szolgál, az mindig szerény fizetést kap. Magyarország most nagyon szegény, és így azt hiszem, minden magyar ember, akit kitüntettek azzal, hogy megválasztják képviselőnek, felsőházi tagnak, vagy különösen rábízzák a kormányzást, fog tudni evvel a körülménnyel számolni és nem tartja magára nézve sérelmesnek, ha most kevesebbért vagy talán semmiért kell szolgálnia, kötelességét teljesítenie. Az egész válságos helyzetnek olyan okai vannak, hogy azokon máról-holnapra nem lehet segíteni. Kezdődött a mi nyomorúságunk a háborúval, azután forradalmak, Trianon, és egy inflációs korszak következtek. Ezek mind olyan dolgok, amelyek máról-íholnapra hatásaikban nem fognak eltűnni. Azután itt van a gazdasági válság. Megvan a termelési válság. Mindenki hangoztatja, hogy drágán termelünk. Itt van az értékesítési válság, hiszen nem tudjuk eladni, amink van, vagy ha eladjuk is, veszteségekkel adjuk el. És van egy újabb válság, a hitelválság. Egy kultúrállam életében a hitel óriási nagy szerepet játszik, hiszen már a nagy Széchenyi ezelőtt száz esztendővel megmondotta, pedig akkor sokkal egyszerűbbek voltak a gazdasági viszonyok, hogy hitel nélkül nincsen élet. Magyarországon ez a hitelválság most nagyon kritikus, mert a bizalom teljesen megrendült és ennek a bizalomnak hijján a magyar ember, hogy ha még nem is egészen eladósodott, vagy ha van is valami hipotékája, kölcsönt aligha kaphat, vagy csak uzsorakölcsönt kap. Ezek mind olyan dolgok, amelyeknek megszüntetése, meggyógyítása máról-holnapra nem várható, sőt nem is fog bekövetkezni. Ezért én a magam részéről igen kérem a kormányt, méltóztassék a takarékosság legradikálisabb keresztülvitelét megfontolás tárgyává tenni és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben sehol sem fog ellenzékre találni. A vita súlypontja a gazdasági élet fejtegetése volt. Ezt nem is akarom tovább folytatni, azonban az egyes miniszter urakhoz néhány tiszteletteljes kérésem volna. Ezelőtt öt évvel és azután egy másik évben is adtam be egy határozati javaslatot, amelyben kértem az akkori földmívelésügyi miniszter urat, szíveskedjék a törvényes mezőgazdasági érdekképviselet törvényét, amelyet a közéletben gazdasági kamarai törvénynek neveznek, revízió alá venni. A földmívelésügyi miniszter úr határozati javaslatomat mind a két ízben elutasította. Nem történt semmi, de az idők, a fejlemények ' nekem igazat _ adtak, amennyiben most talán mindenki belátja, hogy ez az alakulat ebben a formában rem teljesítette azt a rendeltetését, amelynek érdekében a törvény hozatott. Most már folynak is bizonyos tárgyalások, hogy a gazdasági érdekképviseletek, a kamarák és a gazdasági egyesületek találják meg azt az összhangot, amellyel Magyarország gazdaközönsége érdekében együtt tudnak működni. Ügy értesültem, hogy a napokban is lesz az Omge.-ban egy ilyen értekezlet és nagyon kérem a földmívelésügyi minisz-