Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1932. évi június hó 23~án, csütörtökön. 343 ter úr ő nagyméltóságát, szíveskedjék az értekezlet eredményét magáévá tenni, ezt a dolgot valamiképpen revizió tárgyává tenni. A másik dolog, amelyet a földmívelésügyi miniszter úrtól kérek, a szőlő- és borgazdaságnak valamiképpen való fellendítése. Magyarországon szőlőből direkt és indirekt körülbelül egymillió ember él — a szőlőtermelésből és a borértékesítésből — és ez az igazán úgy mondhatnám, elite gazdasági ág, amely valamikor Magyarországnak dicsősége és legjobb jövedelmi forrása volt, ma olyan válságos helyzetben van, hogy az idén a Tokajhegyalján is akadtak megmüveletlen szőlők. Ha ez a dolog így folytatódik tovább, a nemzeti vagyonnak igazán olyan értéke pusztul el, hogy ez halálos vétek volna és nem is volna szabad, hogy a kormány és az országgyűlés a Magyarország léte és fenntartása érdekében annyira fontos termelési ágat tönkre hagyja menni. Az 1927 : XVIII. te., amely a hegyközségekről szól, most revízió alatt van. Már az Orszá• gos Szőlő és Borgazdasági Tanács is foglalkozott vele, tehát megvan a mód és az alkalom arra, hogy új törvény formájában ezt a gazdasági üzemágat a kormány támogassa és segítse. A pénzügyminiszter úr szíves volt féligmeddig megígérni a borfogyasztási adó eltörlését. Ez is mindenesetre nagyon örvendetes tünet ebben az irányban. Szeretnék még a kereskedelemügyi miniszter úrhoz egypár kérdést és kérést intézni a Balaton ügyében. A Balaton fontossága idegenforgalmi és nemzetgazdasági szempontból már régen megállapított dolog. A királyi intézőbizottság most újra megalakult és annak elnöke a kereskedelemügyi államtitkár úr. Azt hiszem, hogy ez a bizottság most bizonyos hatalommal és talán anyagiakkal is felruházva, ilyen vezetés mellett eredményesebben fog ebben az értelemben propagandát csinálni. Nekem amindig az volt az elgondolásom, hogy a Balatonnak benépesítésére hathatósabb eszköz az, ha a Balaton mellett középosztálybeliek, hivatalnokok, a városi lakosság ingatlant szerez és oda építkezik. (Úgy van! Ügy van!) Mert azok, akiknek ott van valamijük, szerintem az igazi balatoni emberek és azok azután állandó vendégei maradnak a Balatonnak, hiszen minden családban vannak bizonyos korszakok, lamikor annak tagjai vagy mint kis gyermekek, vagy mint unokák, vagy később mint betegek jönnek a Balaton miellé; de aki a Balatonról egyszer ingatlant szerzett, az hű mariad a Balatonhoz. Azért nagyon kérném és helyesnek találnám, ha a kormány bármily módon, a mai rossz íviszonyok ellenére is, ezekhez az építkezésekhez és telekszerzésekhez valami anyagi támogatást tudna nyújtani. Sok minden történt közlekedés, útépítés, hajózás szempontjából; el kell ismernem a jóindulatot és most, amikor a kereskedelemügyi minisztérium átvette a Délivasutat és átvette a vicinálisokat, időszerűnek tartom, hogy megkérjem ő nagyméltóságát, legyen szíves vasúti politikánkban' ezt iaz új állapotot figyelembe véve, a Balatonnak megfelelő kellemes és olcsó közlekedést biztosítani. (Kenéz Béla kereskedelem ügyi miniszter: Már meg is kezdtük! Azt hiszem, méltóztatik tapasztalni, hiogy olcsóbb és jobb a közlekedés!) A hitelválsággal kapcsolatosan a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságához volna egy kérésem. Most, ha valaki kap is egy kis kölcsönt váltóra, — (Mozgás a középen.) vannak FELSŐHÁZI "STAPLÓ I. kivételek, amikor kap — azt okvetlenül be kell kebeleztetni. En annakidején Wekerle Sándor pénzügyminiszter urat megkértem, hogy engedje meg ezeket a kis váltókat illetékmentesen bekebeleztetni, mondjuk 500 vagy 1000 pengőig és viszont kötelezze a pénzügyminisztérium az illető hitelező pénzintézetet, amely a kölcsönt adja, hogy az is teljesen díjmentesen kebeleztesse be. Ez 3—4, majdnem 5%-ot jelent annak a szegény embernek és mivel kölcsönt bekebelezés nélkül nem lehet kapni, azt hiszem, a nélkül, hogy a kincstár valami túlságos nagy kárt szenvedne ezeknek a kisebb illetékeknek elengedése, de arra a szegény emberre nézve mégis tekintélyes nagy összegnek az elengedésével igazán nagy segítségére volna. Van még egy dolog, amelyet említeni szeretnék, ennek a szerencsétlen — nem akarom mondani: kisüstnek — a szesztermelésnek a kérdése. Méltóztatnak tudni, hogy a kisüstön való pálinkafőzést betiltották. Mi lett ennek az eredménye? Ugyanaz, mint Amerikában a száraz törvénynek: az eredménye. Akkor régen, drága adó mellett, a kincstárnak nagy jövedelme mellett, tisztességesen főzhetett bárki pálinkát,^ most pedig minden elgondolható lehetetlen módon, két rossz fazéknak az összeillesztésével, sárral való betapasztásával és egy rossz cső kivezetésével csinálnak valamiféle tiltott szeszes italt, amit nem is lehet rendes pálinkának nevezni. Ezt nem is lehet annyira kapzsiságnak nevezni, ez majdnem olyasféle passzió, mint az orvvadászat. Mi ennek a következménye? Ezeket a nyomorult kisembereket a szó szoros értelmében lesik a pénzügyőrök és ha egy ilyen, a tűzhelyen rotyogó fazekat megtalálnak, akkor rettenetes leletet vesznek fel, amint a saját szemeimmel láttam és olvastam és ezért a kis kihágásért óriási összeget, ezer és ezer pengőt kebeleznek be ezeknek a szegény embereknek a birtokára. Itt azzal a túlságos szigorúsággal megint túllőnek a célon. Azt hiszem, a pénzügyminiszter úr maga is meg van győződve róla, hogy ezek az összegek soha behajthatók nem lesznek, de annak a szegény embernek, akinek birtokára az ilyen büntetést bekebelezik, óriási nagy hátrányt jelent, mert ha valamikor kölcsönre van esetleg szüksége,^ akkor ez nagy nehézséget okoz. Tisztelettel kérem, méltóztassanak ezt a dolgot figyelembe venni, különösen a mai rendkívüli gazdasági helyzet mellett, amikor minden mellékterményt meg kell becsülni, amikor a szilvát, törkölyt, a seprűt nem szabad kiönteni a trágyatelepre, hanem abból is kell valamit csinálni és engedjék meg a népünknek, hogy ezt a szenvedélyét — hogy úgy mondjam — nem olcsón, hanem drága termelési adók lefizetése mellett valahogyan gyakorolja. Azt hiszem, ezzel a kincstár semmit sem vesztene és morális szempontból mégis csak okosabb volna, ha ilyen módon történnék ezeknek a mellékterményeknek, a szilvának, gyümölcsnek és törkölynek értékesítése, mint úgy, hogy ilyen tiltott módon lehetetlen helyzetbe jussanak. Végére értem felszólalásomnak. Kérem a kormányt, hogy ha lehet, jó kereskedelmi szerződések megkötésével és fokozott takarékossággal igyekezzék ezt a költségvetést, amely 800» millió pengőben állapíttatott meg, reálissá tenni, a költségvetés pedig csak akkor lesz reális, ha t a kiadások mint fix tételek szerepelnek és a bevételek is befolynak. Arra nézve pedig, hogy a bevételek befolyjanak, első dolog az, hogy a népnek, a lakosságnak legyen