Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.
Ülésnapok - 1931-19
Az országgyűlés felsőházának 19. ülése és ezrei ajtóról-ajtóra járnak és hasztalanul könyörögnek munkáért vagy állásért. Hogy ez a kétségbeejtő helyzet öt esztendő óta súlyosbodott, azt ma már statisztika nélkül is meg lehet állapítani, ezért most csak a rettenetes, az emberi méltóságot porig lealázó állapotra akarok itt ráutalni, amelyben ezek a szerencsétlen fiatalemberek vannak, akik állástalanságukban és dologtalanságukban szégyenkezve érzik, hogy minden munkakészségük és minden munkaképességük ellenére is felesleges emberek és mint ilyenek, önhibájukon kívül íerhére vannak szüleiknek, rokonaiknak és a nemzeti társadalomnak. Felhívtam akkor a mélyen t. Ház figyelmét arra is, hogy a reményvesztett szellemi proletariátus végső elkeseredésében minden tradíciója ellenére is a szubverziv elemekhez fog csatlakozni. Sajnos, ezúttal jó prófétának bizonyultam, mert a legutóbbi események egymásutánja szerint a moszkvai vöröskéz nemcsak az iparostanonciskolákba, a középiskolákba, a leventék soraiba ért el, hanem már behatolt az Eötvös-kollégium szellemi szentélyébe is. Erre vonatkozólag Wolkenberg Alajos ő méltósága terjesztett elénk figyelemreméltó és mindenesetre megszívlelendő adatokat. Ilyen körülmények közt elérkezett a tizenkettedik óra, hogy a már-már hitét vesztett fiatalság helyzetén segítsünk, még pedig ne rendőri rendszabályokkal, hanem átfogó, nagyvonalú és áldásos intézkedésekkel. Éppen ezért minden további megokolás nélkül a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa); «Az országgyűlés Felsőháza felhívja a kormányt, hogy a munkanélküliség csökkentésének kérdésével kapcsolatban a fiatalság elhelyezkedésének problémájával is tervszerűen és olyképpen foglalkozzék, hogy ezt mielőbb megnyugtató megoldáshoz juttathassa.» A keresztény világnézetben rejlő magasztos szolidaritás nevében, a jövő nemzedék megmentésének és az ország nyugalmának érdekében kérem a mélyen t. Felsőházat, méltóztassék ezt a határozati javaslatomat elfogadni. A költségvetést egyébként általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Malatinszky Ferenc ő méltósága. Malatinszky Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! A Felsőház hatodik éve tárgyalja már az ország költségvetését. Ezeket a tárgyalásokat figyelemmel kisértem és el lehet mondani, hogy a felsőházi tagok legnagyobb része ezek alatt a viták alatt mind gazdasági, mind pedig szociálpolitikai népnevelési szempontból, oly. magasztos eszméket hangoztatott, olyan szép formában adott kifejezést igaz hazafiságának, hogy ez a hosszú vita minden esztendőiben tanulságos volt. Sajnos azonban, azok az eredmények, amelyeket ezektől a szép vitáktól vártunk volna, nem teljesedtek be. Annyira nem teljesedtek be, hogy ma az ország általános helyzete sokkal aggasztóbb és sokkal nehezebb- mint volt akkor, amikor a Felsőház megalakult^ Ezek után talán feleslegesnek látszik, hogy én mégis élek a szólás jogával. Felszólalásomnak egyik oka az, hogy igazoljam a mnltkori. a felhatalmazási törvényjavaslatnál leadott szavazatomat. A felsőházi agrár blokknak megalakulása óta tagja vagyok és mégis ez alkalommal a blokk javaslata ellen és a kormánv mellett szavaztam. Ennek a szavazatomnak oka az volt, hogy mély tisztelettel és elismeréssel viseltetem gróf Károlyi Gyula kormánya 1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. 341 iránt és csekély szavazatommal is méltányolni akartam azokat a polgári és hazafias erényeket, azt a puritán és szép jellemet, amely a miniszterelnök úrban megvan, aki igazán nagy önfeláldozással a legnehezebb időkben vállalkozott az ország kormányzására. Nagy, nehéz volt az az örökség, amelyet most körülbelül 11 hónapja gróf Károlyi Gyulának át kellett vennie. Az ország pénzügyi helyzete zilált volt, a külkereskedelmi szerződések körülbelül mind fel voltak mondva, a világkrízis éreztette hatását Magyarországon is, jobban, mint bárhol, e mellett még speciel! minket katasztrofális rossz termés is sújtott. Ezekben a nehéz időkben vállalta a miniszterelnökséget gróf Károlyi Gyula, és amint ma Szterényi József báró ő nagyméltósága megállapította, ennek a vállalkozásnak teljes egészében az ország megelégedésére meg is felelt. Nagyon nehéz volt a Károlyi-kormány helyzete, mert hogy ezt az eredményt is elérje, vagyis v hogy deficitmentes költségvetést terjesszen az országgyűlés elé, igen népszerűtlen és kellemetlen eszközökkel kellett dolgoznia. Melyek voltak ezek az eszközök 1 ? A fizetések leszállítása, a közadók felemelése és a takarékosság hangoztatása. A mostani vitában minden szónok azt hangoztatta, hogy a fizetéseket tovább leszállítani nem lehet, hogy ezek a leszállítások is már az egyes tisztviselők exisztenciáit érintik. Azáltal, hogy a tisztviselők ilyen kis fizetést kapnak, nagyon szenved a kereskedelem és az ipar, nincsenek megrendelések, szóval, országos pangás van, erről tehát le kell mondani. A közadók további emelése még nehezebb dolog volna, sőt a közadók leszállítása mellett szólalt fel mindenki és én magam is azt tartom, hogy a mostani termelési viszonyok mellett ezeket az adókat az ország nem^ tudja fizetni. Marad a takarékosság, ami elég szép volna és evvel a takarékosság fogalmával már körülbelül 10 év óta foglalkozik a kormányés a közvélemény. Voltak különféle takarékossági bizottságok, különféle intézkedések, de tulajdonképpen nagy eredményt még a takarékossággal sem értünk el. A takarékosság radikális keresztülviteléhez szerény nézetem szerint vissza kell menni arra a szerencsétlen állapotra, amikor ilyen nagymértékben megcsonkították. Amikor 1920-ban a forradalmak után és a kommunizmus után az első nemzetgyűlés megalakult, akkor történt szerintem az a végzetes tévedés és hiba, hogy a központi kormányzat szerveinek beállításánál, az intézmények fenntartásánál nem vették figyelembe az ország nagyságát és mindent a régi Magyarország méreteiben hagytak meg. (Ügy van! a közéven.) Nemcsak, hogy meghagytak mindent, hanem bizonyos dolgokban még terjeszkedtek is. Az egyik minisztérium palotáját emelték, a másik minisztériumnak új palotát vettek, szóval a központi közigazgatás óriási méretekben emelkedett. Ennek közvetlen káros kihatása kölcsönökkel és az akkori jobb gazdasági viszonyokkal^ némileg takarva volt. Ma és tegnap is mindenki azt hangoztatta, hogy mindenkinek ki kell vennie a részét az áldozathozásból. Nézzük meg tehát, kit és mit lehet még további áldozatképességre bírni. Éppen előttem szólott t. barátom említette a fiatalság gyászos^ helyzetét. Igaz, hogy a mostani fiatalság már kivette részét az áldozat, hozásból és ezektől semmit sem követelhetünk. A. tisztviselőkkel is tisztában vagyunk. A vi-