Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

340 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése Szigeti János: Nagyméltóságú Elnök Ur! i Mélven tisztelt Felsőház! Minthogy a költség- ! vetési vitában még körülbelül 30 szónok kíván résztvenni, a magam részéről felszólalásomat tíz Derére korlátozom és ezért nem szándékaK01I1 ci költségvetésre vonatkozó törvényjavaslattal bővebben foglalkozni, annál kevésbbé, mert hiszen ezt nálam hivatottabbak úgy a Képviselőházban, mint a Felsőházban már megtették, vagy meg fogják tenni. Egy megjegyzés elől azonban nem térhetek ki és ez a következő. Nem lett volna-e helyesebb már korábban hozzáfogni a költségvetés fokozatos és mérsékelt leszállításához és ezzel elejét venni a mostani erőszakos csökkentésnek, amely egyrészt igen súlyos terhekkel nehezedik az állampolgárokra, másrészt pedig a végsőkig vitt takarékosság szinte teljesen megbénítja a közgazdasági életet? lAz elnöki széket gróf Széchényi Bertalan foglalja el.) Egy korábbi felszólalásomban azt a tézist állítottam fel, hogy lényegében az állam pénzügyi politikája nem igen térhet el a rendes polgári pénzügyi gazdálkodástól, amelynek az az ősi bölcseség az alapja, hogy addig nyújtózz, amíg a takaród ér. Sajnos, a legutóbbi években az ország nem tartotta szem előtt ezt a régi bölcseséget, ennek következtében takarója rövid volt és ma az államnak éppen azok a részei maradtak védtelenül, amelyek erre a védelemre leginkább rászorulnának. A fenn az ernyő, nincsen kas pénzügyi politikája csődöt mondott és a monumentalitásra törekvő kulturális és szociális alkotások a leszegényedett ország életútján ijjesztő árnyékokat vetnek. Ezúttal a mai magyar nemzeti társadalom vívódásából csak két momentumot akarok kiragadni: a tisztvisel őtárs a dalom és la fiatalság küzködlését. Mielőtt erre rátérnék, hálásan köszönöm Hadik János gróf ő nagyméltóságának azokat a meleg szavait, amelyeket mind iá köztisztviselőtársadalom, mind az ifjúság elhelyezkedése érdlekében felszólalásában hangoztatott. \ tisztviselőtársadalom, ha okszerűen kezelik, a kisgazdatársadalom melliett az állam épületének legerősebb pillére. Ez a társadalom nem gravitálhat kifelé; vagyonát, ha ugyan van, nem mentheti külföldre és keresetét jóformán az utolsó fillérig itt költi el ebben az országban és erre a társadalomra leginkább áll a költő mondása: itt élned és halnod kell. Egyízben már rámutattam arra, hogy ez az osztály hasonlít a szitához, amely a polgárság adójából neki juttatott jövedelmet szinte maradéktalanul visszabocsátja a többi osztályoknak, kereskedőnek, iparosnak, gazdának fogyasztás, háztulajdonosnak házbér és magának az államnak is, adó formájában. Ennek a tisztviselőtársadalomnak tagjai ma sokat szenvednek. Sokat szenvednek az egymást követő fizetéscsonkítások és nyugdíjleszállítások révén és velük együtt rövidséget szenvednek azok az osztályok is, amelyek jórészt az ő fogyasztásukból élnek. Ma már az iparosok, a kereskedők s a gazdák nem foglalnak állást a tisztviselők ellen, mert belátták, hogy exisztenciális érdekeik a legszorosabb összefüggésben állnak a tisztviselők anyagi helyzetével és az ebből következő fogyasztási képességgel s az így érintett íparosés kereskedőtestületek ma már ismételten hangoztatják, hogy a tisztviselői illetmények és nyugdíjak leszállítása végső eredményképpen az ő anyagi romlásukat fogja előidézni. Ez a 1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. tisztviselői társadalom ma állandó rettegésben él, mert folyton-folyvást azt hallja, hogy további illetménykurtításoktól és létszámicsökkentésektől kell tartania. Ez az osztály saját jól felfogott érdekében nem nézi érzéketlenül az or* szag- sorsát és teljesen tudatában van annak, hogy az áldozatokból neki is ki kell vennie a maga részét, de másrészt nem látja azt a törekvést, hogy az állam előbb kimerít minden anyagi forrást, hogy a tisztviselői illetmények és nyugdíjak további csökkentését megakassza. A nyomorúság és a kétségbeesés igen rossz tanácsadó, és a legutóbbi budapesti választások azt bizonyították, hogy iá tisztviselők elfordulnak a kormánytól és az ellenzéktől várják sorsuk jobbrafordulását. Hogy példának okáért Gaal Uastonnal hogy járnának a tisztviselők, eizt nyilt kérdésnek hagyom, de mégis azt gondolom, hogy körülbelül úgy járnának, mintha valaki Belzebubot kérné fel bérmaapjának. (Derültség.) Mélyen t. Felsőház! Különösen ki koll emelnem a vasutastársadalom különleges helyzetét. A vasutastársadalom helyzetének mérlegelésénél nem volna szabad figyelmen kívül hagyni a vasutasoknak a legválságosabb időkben tanúsított magatartását, amikor is a történeti Magyarország leghűségesebb támogatóinak bizonyultak az ellenforradalom idején. {Felkiáltások; Igaz! Ügy van!) Ha a vasutasok a hazafiságukban , és hivatásukban rejlő erővel nem álltak volna annakidején az ellenforradalom szolgálatára, azt hiszem, ma nem tanácskozhatnánk ilyen nyugodtan ebben a fényes teremben. Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter úr nagy megértéssel fogadta a vasúti szervezetek memorandumait és én erről a helyről kérem őt, hogy az ezekben foglalt méltányos kívánságokat legyen szíves a lehetőség határain belül honorálni. Általánosságban pedig az a kérelmem a mélyen t. kormányhoz, hogy tegyen a tisztviselők és a nyugdíjasok érdekében olyan megnyugtató nyilatkozatot, hogy amazok minden további izgalomtól mentesen végezhessék munkájukat, emezek pedig legalább békében élvezhessék az amúgy is már végsőkig lecsökkentett nyugdíjukat. t Mélven t. Felsőház! Egy másik probléma, amellyel röviden foglalkozni szándékozom, a fiatalság problémája. Talán nem lesz szerénytelenség annak felemlítése, hogy öt esztendővel ezelőtt, első költségvetési beszédem alkalmával, egy határozati javaslatot terjesztettem a mélyen t. Felsőház elé. amelynek értelmében a Felsőház felkéri a kormányt, hogy statisztikai adatokat gyűjtsön különösen abból a célból, hogy a szellemi munkások munkanélküliségének terjedelméről és okairól valóságos képet kaphassunk. Kértem továbbá azt, hogy a feldolgozott adatok alapján szakférfiakkal kiegészített bizottság foglalkozzék a szellemi munkások és általában a középosztály bajainak orvoslási módszereiről és ilyenmódon a kormánynak tett javaslatok figyelembevételével a kormány mielőbb tegye meg a megfelelő intézkedéseket. Bethlen István gróf akkori miniszterelnök úr az indítványt elfogadta, ahhoz a mélyen t. Felsőház is hozzájárult, és miután azt a Képviselőház is magáévá tette, az indítvány, illetőleg a határozat országos határozattá emelkedett. Ez az indítványom akkor memento akart lenni. Rámutattam arra, hogy egyetemeink, felső- és középiskoláink évente valósággal ontják a kenyeret igérő bizonyítványokat, és a diplomás emberek százai