Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. 339 talán mégsem lehetne az ilyen közüzemet nemzeti tökének nevezni. Legyen szabad itt példakép felhoznom az Államvasutak gépgyárát, amely évek hosszú sora óta súlyos veszteséget jelent a kincstárnak. Azt hiszem, 70 millióról beszélnek, de ha alaposan megvizsgálnók, (Szőke Gyula: Sokkal kevesebb!) azt hiszem kétszer akkora Öszszeget is lehetne megállapítani, mint az utolsó évtized deficitjét és veszteségét. Kérdem, hol van itt az a nagy állana érdek, amely ilyen veszteséges üzem fenntartását azzal az ürügygyei kívánja, hogy itt nemzeti vagyon megmentéséről van szó, amikor ez az üzem nemcsak^ súlyos veszteséget, hanem az iparnak, a magángazdaságnak is súlyos kárt okoz. Azt hiszem, ha azokat a berendezéseket, azokat a gépeket, ha máskép nem lehet értékesíteni, mint ócskavasat értékesítenők, (Szőke Gyula: Ezt nem fogadom el!)és az ebből befolyó öszszeget hasznos beruházásokra fordítanók, akkor ez a nemzeti tőke szempontjából sokkal inkább nyereséget jelentene. Másik kérdés, mélyen t. Felsőház, — és itt ismét hivatkozhatom a Máv. gépgyárak példájára — vájjon tényleg olyan szociális követelmény-e az, hogy ilyen üzemnek munkásait és tisztviselőit el kell helyezni, ha annak az üzemnek lebontásáról van szó. (Mozgás.) Mindnyájan tudjuk azt, hogy amiért ezt az üzemet az állam fenntartja, a Ganz-gyár és más gépgyárak a munkások ezreit és a tisztviselők százait voltak kénytelenek elbocsátani. Azért voltam bátor mondani, hogy talán pia fraus és fikció, ha ilyen elvekkel operálnak. Nagyon kérem a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, akiről tudom, hogy a legnagyobb jóindulattal foglalkozik ezzel a kérdéssel és tudom azt is, hogy bizonyos eredményeket már el is ért, méltóztassék valamivel nagyobb eréllyel, — mint Szterényi ő nagyméltósága mondotta — valamivel nagyobb elszántsággal hozzányúlni ehhez a kérdéshez, hogy végre ennek a rettenetes küzdelmet vívó kisiparnak és kiskereskedelemnek megnyugvását meg lehessen teremteni. Végül még csak egy kereskedelempolitikai kérdésben óhajtom az igen t. Felsőház türelmét igénybe venni. Nagyon is tudom méltányolni az igen t. kormánynak nehéz helyzetét a kereskedelempolitikában, a kereskedelmi szerződések megalkotásánál. Nagyon jól tudom, hogy egy szerződés megalkotásához nemcsak az egyik fél akarata és jószándéka szükséges, hanem a másik fél beleegyezése is. Nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz ma jó kereskedelmi szerződéseket kötni, amit oly gyakran kívánnak a kormánytól, amikor a tendencia barátságtalan, sőt ellenséges, amikor a jelenlegi kereskedelempolitika általában az elzárkózás tendenciáját mutatja és^ nagyon jól tudom, hogy a gyenge nem diktálhatja egy szerződésnek feltételeit. Már pedig, sajnos, — azt hiszem ez bizonyítani nem kell — Trianon óta, a monarchia szétdarabolása óta mi mindenképpen gyengék vagyunk és különösen a kereskedelempolitika terén. TTgylátszik, hogy mindjobban közeledünk ahhoz a primitív korszakhoz, amikor a cserekereskedelem volt érvényben. TTgylátszik, már a közeljövőben megvalósul — részben már meg is valósult — a nemzetközi kereskedelemnek az a formája, amikor meghatározott árumennyiségekért meghatározott árumennyiségeket kell adnunk, vagyis kontingenseket fogunk behozni és azok FELSŐHÁZI NAPLÓ I. ,, •, , i ellenében meghatározott kontingenseket leszünk kénytelenek kivinni. Itt felvetődik a kérdés, hogy milyen lesz ennek a cserekereskedelemnek technikai lebonyolítása. Egészen kétségtelen, hogy itt szükséges lesz úgy ki vite li, mint behozatali szindikátusokra. Azt hiszem, talán nem kell bővebben megindokolnom az igen t. kormányhoz intézett azt a kérdésemet, hogy ezekben a szindikátusokban való részvétel ne legyen egyes kiváltságos cégeknek monopóliuma, hogy itt ne történjék semmiféle kedvezés egyes cégek részére, hanem hogy az egyenlő elbánás elve alapján mindeki hozzájuthasson az ilyen szindikátusban való részvételhez, aki arra jogosult. Ez legjobban akképen oldható meg, ha a szindikátusok megalakítását magukra az érdekeltségekre bízzák, talán legjobban érdekképviseletük útján, a kamara égisze alatt. Szükségesnek tartottam ezt a kérdést felemlíteni azért, mert a legutóbbi napokban a behLzatali korlátozások tekintetében a szervezés nem éppen szerencsés módon történt. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Véleményező bizottság!) Bocsánatot kérek, én nem is a véleményező bizottságokról akarok beszélni, hanem arról, hogy nem szerencsés módon oldatott meg az egész kérdés. Távol áll tőlem a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltóságát támadni. Én igazán őszinte tisztelője vagyok, mégis vagyok bátor két kérdést intézni hozzá, éppen ezen behozatali korlátozások rendezése terén. Még valahogy meg tudom érteni azt, hogy a kereskedelmügyi miniszter úr fenntartotta magának a kontingensek, vágyik azoknak a mennyiségeknek megállapítását, amelyeknek behozatalát megengedhetőnek tartja. Ezt meg tudom érteni, kegyelmes uram. bár azt hiszem, semmiesetre sem ártott volna az ügynek, ha intézményesen valahogy biztosította volna azt, hogy ehhez az érdekeltség is hozzászólhasson, mint amely belülről ismeri az ügyeket, nemcsak teoretice. Sehogysem tudom azonban megérteni, hogy a miniszter úr ő nagyméltósága a behqzahtó kontingenseknek felosztását miért tartja fenn önmagának, amikor mégis talán csak kevésbbé ismeri a cégeket és azoknak szükségeletét és amikor egészen felesleges módon a 1 egtisztább szándék mellett is. kiteszi magát gyanúsításoknak és megtámadtatásoknak. amire semmi szükség nincs. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Azzal én nem törődöm! Az ország érdeke a fő! Gyanúsítások nem érdekelnek!) Bocsánatot kérek, kegyelmes nram, én erről igazán meg vagyok győződve, de mi szükség van arra, hogy kegyelmes uram ennek kitegye magát t Mi szükség van arra, hogy olyan ügyekben határozzon, amelyben az érdekeltségre van ez bízva mindenütt máshol, így pl. Ausztriában is, ahol a kontingensek felosztása az érdekképviseleteikre és a kamarára van bízva. Ezek voltak azok, amelyeket elmondani szükségesnek tartottam. Kijelentem, hogy bár — amint méltóztatott látni — a kritikára is okunk van és ezzel a kritikai jogommal voltam is bátor élni. én ezt a költségvetést mégis elfogadom. Elfogadom azért, mert az ország veszélyben van és mert meggyőződésem az, hogy ilyen nehéz időkben valamennyiünknek kötelessége az igen t. kormányt segíteni abban a becsületes törekvésében, hogy az országot ebből a súlyos válságból kivezesse. Ismétlem, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Szigeti János ő méltósága. 54