Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

334 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése érdemelt díjat, mont pedig a megérdemelt munkadíjának felét elveszik. (Egy hang a jobboldalon: Ez a legelemibb igazság!) Más kérdés, hogy lehet-e tisztviselőnőnek megengedni, hogy ha férjhez megy, megtarthassa állását. Ez más kérdés. Boldog korszakban talán ezt meg lehetett volna csinálni, amikor a tisztviselőnek 100% -os aranyfizetésével biztosítva volt a családnak megélhetése. Most azonban ez nincs biztosítva Ma, amikor a legdrágább és legértékesebb kincs az emberanyag, és az egész országnak fennállása attól függ, hogy kellőszámú utódaink lesznek-e, nem biztosítani ezeknek exisztenciáját, nem biztosítani azt a lehetőséget, hogy mi emberek szaporodjunk és gyarapodjunk számban, olyan igazságtalanság, amelyet nem lehet eléggé kárhoztatni. (Egy hang a jobboldalon: És a kenyértelen diplomás ifjúsággal mi legyen?) Rátérek most a kormányzati bürokráciának súlyos eltévelyedéseire. A bürokrácia, ez a hivataloskodás, amikor nem az életnek ismeretével, nem a törvénynek és egyéb rendelkezéseknek az élettel való összhangbahozásával dolgozik a tisztviselői kar, hanem amikor formákhoz ragaszkodik, betű szerint dolgozik, gyakran kicsinyeskedik, igen sokszor fölényesedik, de sohasem a való életnek megfelelő intézkedéseket tesz. Hogy közigazgatásunk nem mentes a bürokráciától, azt legjobban bizonyítja az előző kormánynak az az intézkedése, hogy racionalizálási kormánybiztost küldött ki, hogy a közigazgatást racionalizálja, egyszerűsítse. Az első mű, amelyet ez a kormánybiztos kibocsátott, az mondja (olvassa): «A racionalizálás takarékosság, a racionalizálás egyszerűsítés, a racionalizálás modernizálás, a racionalizálás tökéletesítés, de a magyar közigazgatás racionalizálása a magyar állami szerkezet jóságának és korszerű színvonalának bírálata és továbbfejlesztése.» Ezzel szemben mit látunk? A múlófélben lévő népjóléti minisztériumnak 400. számú rendelete van itt kezemben. Ennek a 2. §-a azt mondja (olvassa): «Azokról az egyénékről, akik ingyen gyógyszerre és ingyen orvosra tarthatnék igényt» — felsorolja, kik azok r— «minden község és város köteles évenként újólag megállapított pontos és sorszámmal ellátott nyilvántartást vezetni, azok másolatát, valamint az időközben beállott változásokat a rendelésre feljogosított orvosokkal közölni.» Mélyen t. Felsőház! Annak, aki ezt a rendelkezést megfogalmazta, fogalma és sejtelme sincs a székesfőváros közigazgatásáról, a székesfőváros autonómiájának munkájáról. 300.000nél több szegény az, aki éveken át tartó munkával készült összeírásban mint szegény szerepelt és ingyen orvosra és Ingyen orvosságra igényt tart. Most kötelezően akarják előírni, hogy a hatóság ezt a jegyzéket dobja félre és készítsen új jegyzéket, még hozzá évenként. A hatóság az összeírást tegye lehetővé, amikor pedig törvényünk van már arról, hogy az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékét nem kell évről-évre újra elkészíteni, hanem csak kiigazítani, mert hiszen az ennek a törvénynek alapjául szolgáló javaslat indokolása megmondja, hogy az államháztartás mai súlyos helyzetében a takarékosság követelményének érvényesülnie kell az állami költségvetés minden részében. Körülbelül 300.000 választópolgár van a székesfővárosban, akiknek összeírása 500.000 oengőn felüli összegbe kerül. Az előbb említett jegyzéket nem minden polgárról kell ve1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. zetni, hanem csak a szegényekről. Ez is belekerül 2—300.000 pengőjébe a városnak évenként. Amikor a kultuszminiszter úr 200.000 pengőt kér tőlünk az Opera támogatására, akkor itt a népjóléti miniszter úr azt kívánja, hogy évenként 200.000 pengőt dobjunk ki ilyen összeírásokra, amelyeknek megtörténtéig még csak nem is lehet segélyezni azt a szegény embert, mert hiszen a vény szélére az orvosnak rá kell írnia azt a sorszámot, amelyet az illető ebben a jegyzékben kapott. Ez adminisztráció? Ez bürokrácia, nem adminisztráció! De folytatom. A rendelet 9. §-aazt mondja: a benyújtott gyógyszerszámlát és vényeket az átvevő hatóság a törvényhatóság első tisztviselőjéhez terjeszti elő, aki azokat a törvényhatósági tisztifőorvoshoz továbbítja, aki ezeket ellenőrzi. A tisztifőorvos vagy helyettese ellenőrzi ezeket. A székesfővárosban van egy tisztifőorvos és ennek van egy helyettese. Ilyen vényt évenként egymillión felül állítanak ki az orvosok a szegény betegek számára. Most méltóztassék elképzelni, hogy a tisztifőorvos, akinek gondoskodnia kell az egész város közegészségügyéről, ,s akinek gondja van minden t ragályos betegségnek csirájában való elfojtására, honnan vegyen időt ahhoz, hogy ezt az egymillió darabot meghaladó vényt felülvizsgálja abból a szempontból, hogy a gyógyszermennyiség megfelelt-e a takarékosság szempontjának, hogy a vény szabályszerűen árszabványoztatott-e, hogy a közgyógyszerellátás terhére engedélyezett gyógyszer rendeltetett-e vagy más. Ezt eddig a kerületi orvosok végezték. Aki ezt a rendeletet négy fal között hivatalos szobájában fogalmazta, soha nem járt az elöljáróságokon, a kerületekben; nem látta a szegényellátást. Hogyan adhat oda miniszterének aláírás végett egy ilyen rendeletet, amelyben ilyen terheket akarnak ráróni a főorvosra, aki nem is lehet képes egymillió vényt egy esztendőben revideálni. Végre is a gyógyszerész is pénzéhez akar jutni! Hogyan képzelik ezt? (Szigeti János: Egyszerűbb nem fizetni!) Itt van egy másik rendelet ugyanebben a hivatalos lapban. Amikor egyszerűsíteni akarják a közigazgatást, amikor a racionalizálási kormánybiztos azt mondja, hogy a közigazgatás egyszerűsítésére és modernizálására kell törekedni, akkor 1300. szám alatt kiadnak egy rendeletet, amely a kórházakról és a gyógyintézetekről szól. Ennek a rendeletnek akárhány pontja tételes törvénybe ütközik. Ezt én itt nem fogom tárgyalni, — a törvényhatósági bizottság ezt a közigazgatási bíróság előtt panasszal támadta meg — ellenben előterjesztem azt, ami ebből a rendeletből a bürokráciára vonatkozik. Ez a rendelet azt mondja, hogy közkórházi bizottságot kell alkotni, amelynek többek között az is feladata, hogy gondoskodjék a jövő évi költségelőirányzat előkészíttetéséről és szabályszerű letárgyalásáról. Az 1930 : XVIII. te. azt mondja, hogy a székesfőváros törvényhatóságának költségvetését előkészíti a polgármester és a tanács és elbírálja a törvényhatósági bizottság. Most megint egy szervet alkotunk, amely még ezt a kórházi költségvetést is el fogja bírálni? Ezt megint beiktatjuk egy rendelettel, amely rendeletnek voltaképpen csak a törvény keretén belül volna jogköre és hatásköre? Ez azt bizonyítja, hogy a helyett, hogy egyszerűsíteni akarnók a közigazgatást, a közigazgatást komplikáljuk, nehézzé tesszük. Amikor azt mondom, hogy a