Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-93
Az országgyűlés felsőházának 93. ülése amelyek végső kifejlődésükben .a nagy fizetségek nyomása alatt animozitást keltenének az egyházakkal szemben. Azt hiszem e részben világosan beszéltem, mi az elvi álláspontom és melyek azok a gyakorlati bajok, amelyektől óva intek. Mármost Rótt Nándor püspök úr ő méltósága, nagyrabeesült barátom utalt arra is, hogy esetleg megosztják az .állami fizetéseket. Nem hiszem, hogy ez kívánatos dolog lenne, mert hiszen végre azt is mondhatnók, hogy r a kultuszminisztériumban osszák mesr egy segédfogalmazó állását két ember között, mert hiszen az intelligenciánál tényleg sok a konkurrens. Ha mi tanítóinkat rosszul fizetjük, akkor zugiskolákhoz és zugtanítókhoz jutunk. Az a fizetéskiegészítés is, amelyet adunk, bizonybizony soványan elég, de ha az még csorbíttatik is, akkor nem lehet az a tanító egy hivatásának élő tanító, hanem csak tengődő individuum lehet. Ez tehát az egész magyar iskolaügynek és népiskolaügynek hanyatlására vezetne és de facto törvénybe is ütközik, mert a, törvény megmondja, hogy nyilvános iskolánál alkalmazott tanítónak — felekezetinek, községinek, államinak — mik az illetményei. Amikor ezeket előadtaan, engedtessék meg nekem, hogy a kérdésnek gyakorlati horderejéről és az egész eszme felmerülésének indokairól is szóljak. Abból indultam ki, ihogy ebből az egész ügyből irtsunk ki (minden elvi kérdést. Elvileg egyetértünk abban: a felekezeti oktatás alapján állunk, azonban az állam mai súlyod anyagi helyzete és a magyar iskolaügy helyzete szükségessé teszi, hogy r e kényszerhelyzetben bizonyos praktikus intézkedések tétessenek. Éppen ezért beleegyeztem abba is, hogy ez a terminus ne 1932-ig, hanem 1931 végéig tartson, mert hiszen az 1931. évben az egész ügyet lebonyolítjuk és 1 a Képviselőházban minden felekezet képviselői megnyugodtak abban, hogy én fogom a dolgot végrehajtani, aki e részben kötelező Ígéreteket is tettem a végrehajtás mikéntjére nézve. Áttérve most már az egész kérdés h order éjére, legyen szabad becses figyelmüket felhívnom arra, hogy vagy négy évvel ezelőtt érte el Magyarországon a mindennapi tankötelesek száma a minimumot: valamivel 700.00ren felül volt abban az időben, amikor éppen a háborús, kicsiny születési évfolyamok voltak benn a magyar népiskolákban. Attól fogva évről-évre emelkedett a létszám, mert hiszen már a békés, normális születésű évfolyamok jutották be szukcesszive az iskolába. Az 1929/30. tanévben 984.00 volt a mindennapi tankötelesek száma, most 1930/31-ben 1,059.137, úgyhogy az emelkedés a múlt évihez képest 75.137, 1931/32-ben pedig 1,084.000-es számot fognak a magyar tankötelesek elérni; ezt ugyanis már ki lehet kalkulálni a statisztikai adatokból. Ha mármost a tényleges beiskolázásokat veszem a népiskolában, akkor ezek száma 1925-ben csak 673.000 volt, 1929-ben 917.000 és most 1930-ban 973.000. Ez 'megfelel a beiskolázás terén a múlt évihez képest 56.000-es emelkedésnek. Hogyan van az, hogy a magyar^ népiskola ezt a számot abszorbeálni tudja? Azért van, mert az utolsó öt évben megépítettük — illetőleg a hitelét előteremtettük, mert hiszen most a végén építettük meg — azt az ötezer iskolát és tanítói lakást, amelyek ezeket a gyermekeket felszívták. Ha tehát ezeket az akciókat le nem bonyolítottuk volna, az utolsó évek vehemens emelkedését nem tudta volna a magyar iskola felszívni. De nem elég csak tantermeket építeni, ha] 80. évi december hó 19-én, pénteken. 59 nem tanítókra is szükség van. Országos átlagban ma 1930-ban az Összes iskolákat figyelembe véve, ötven gyerek esik egy tanítóra: az államiaknál 43'9, és a nem államiaknál 52'4. A gyakorlatban a helyzet sokkal rosszabbul fest, mert itt vannak a Dunántúl kis falvai, itt vannak majorjaink, tanyáink, ahol egy-egy tanyai iskolában korántsem lehet ezt a létszámot összehozni, tehát az ország iskoláinak túlnyomó többségében sokkal rosszabb létszámok vannak. De előállott egy egészen tarthatatlan helyzet. Most 1930/31-ben szükség lenne ebben az országban 1075 új tanítói állásra. Azt hiszem, abban egyet méltóztatnak érteni valamennyien, hogy most a létszámcsökkentések korában ilyen kívánsággal a pénzügyminiszter úrhoz nem fordulhattam ^azzal, hogy emelni akarom a néptanítók számát. Pedig mi a helyzet 1 ? Az, hogy az elkészült új tantermeken kívül az eddig többnyire iskolátlan tanyákon és egyéb helyeken 100—172 tanuló esik egy tanítóra 86 helyen, olyan helyeken pedig, ahol 80—100 között van a tankötelesek száma, 334 tanítói állásra lenne szükség. Összesen, ha a 80-on felüli létszámot le akarnók vezetni, 435 állásra lenne szükség. Mikor tehát egyfelől itt voltak ezek a túlzsúfolt iskolák, -—'és többnyire a felekezeteknél és nem az államnál — mésfelől pedig a pénzügyminiszter úrhoz nem mehettem, új állásokért, egyetlen megoldási mód állt rendelkezésemre: racionalizálni, a törpeiskolákat megszűntetni, és akkor az így felszabadult tanítói állásokat visszaadni, sőt többet adni a felekezeteknek, mindegyik felekezetnek ott, ; aihol túlnépes iskoláik vannak. Ezt az államnál nagyon könnyen meg lehet csinálni, mert hiszen az állami tanítókra nézve áthelyezési joga van a kultuszminiszternek^ s a tanítói számot .minden évben arányosítja is úgy, ahogy a népesség hullámzik. Ha nem sérelem az áthelyezés az állami tanítóra nézve, hogy lehet égbekiáltó sérelem, a felekezeti tanítóra, ha egyszer egy életben — hiszen az állami tanítókat gyakrabban helyezik át — áthelyezik, és ha az állam meg is téríti ezeket az áthelyezési költségeket? Természetesen a gyakorlati prudenoia úgy hozza magával, hogy lehetőleg ugyanabban az egyházmegyében vagy egyházkerületben bocsátom vissza azt a tanítót és nem fogom a vasmegyei embert Csongrádba helyezni, vagy viszont. Ha valaki, mint jómagam közel tíz évig miniszter és négy évig államtitkár volt, annyi kormányzati rutinja csak van, hogy hasonló gondolatokra ne jöjjön. Sőt arra fogok törekedni, hogy az összes tanítókat áthelyezzem, nehogy ha megmarad egy tanító és államinak nevezik ki, ebben az államig tanítóban egy felekezeti iskola folytatását lássák, mert a primitív ember nem a jogi struktúráját nézi a dolognak, hanem in concreto nézi a dolgot, és ha egyik tanító ottmaradna, azt mondanák, hogy csak papíron lett az iskola állami. Ezért át fogom helyezni az összes tanítókat ahol így megszűnnek iskolák, és jön helyükbe egy új. Ezt az óriási szükségletet tanítókban meg kellett szüntetnem. Onnan fogom venni a tanítót, — ha méltóztatnak hozzájárulni ezen racionálázási szakaszhoz, — ahonnan a magyar tanügy minden sérelme nélkül és a felekezeti érzékenység érintése nélkül megtehetem. Egyebütt is vannak állami iskolák, ahol összejárnák egy iskolába a különböző felekezetek gyermekei, hát miért ne tehetnék meg azokon a helyeken, ahol egy-egy életképes felekezeti iskolára való létszám nem telik? Ha most már ezeknek előrebocsátása után